A hideg ellenére is sztájkolnak a pölöskei szörpüzem volt dolgozói

Demonstrációt kezdtek hétfőn hajnalban Pölöskén a szörpüzem egykori dolgozói közel hat hónapi elmaradt bérükért; a cég felszámolója és egykori tulajdonosa egymásra hárítja a felelősséget azért, hogy a bérgarancia alapból még mindig nem jutottak pénzükhöz az elbocsátott alkalmazottak - tudósít az MTI.

Hajnali 5 óra után mintegy 30-40 ember gyűlt össze a pölöskei szörpüzem bejárat előtti területén. Az érintettek a helyszínen arról számoltak be az MTI tudósítójának, hogy a július óta felszámolás alatt lévő Bognár Szörp Kft.-ben több mint 150 ember dolgozott, őket csoportos létszámleépítés keretében küldték el, a januártól járó juttatásaikat azonban még mindig nem kapták meg.

 

A demonstrálók többsége azóta sem talált munkát, jelentős tartozásaik vannak, amiket nem tudnak kifizetni. Úgy tudják, számukra összesen több mint 200 millió forint jár, néhányan azt is javasolták, hogy közösen fogadjanak ügyvédet az érdekeik védelmében. A demonstráción megjelent Janicsek Béla, az üzemet jelenleg bérlő Janicsek Kft. ügyvezetője azt mondta: ő úgy tudja, több büntetőfeljelentés, valamint a volt cégtulajdonos és a felszámoló közötti viták miatt nem jutottak még hozzá elmaradt bérükhöz. A bérlő információja szerint Bognár Kálmán, a Bognár Szörp Kft. tulajdonos-ügyvezetője nem adta át a felszámoló Marosholding Kft.-nek cége könyvelését, emiatt a felszámoló nem tudja lehívni a bérgarancia alapból a dolgozók elmaradt juttatásának összegét.

 

Janicsek Béla az MTI kérdésére azt mondta: ezeket az iratokat részben itt, részben a volt tulajdonosnál őrizték, és szeptemberben egy rendőrségi házkutatás keretében foglalták le. Szabó Tibor, a felszámoló Marosholding ügyvezetője az üzembe beengedett újságíróknak telefonon is megismételte az MTI-nek október 6-án elmondottakat, miszerint Bognár Kálmán nem adta át az iratokat, nem készült el a zárómérleg, ezért nem lehet lehívni a bérgarancia alapból a szükséges pénzt. Újból hangsúlyozta, hogy megítélése szerint a cég vagyona nem is fedezi a 2,5 milliárd forint körüli hiteltartozást. Szakértői véleményre hivatkozva tette hozzá, hogy maximum 500 millió forintot ér a Bognár Szörp Kft. vagyona, emiatt pedig hitelezési csalás és vesztegetés gyanúja merült fel, aminek kapcsán a kezdeményezése alapján büntetőeljárás is folyik.

 

Az MTI kérdésére azt mondta: amikor májusban végelszámolásra átvette a céget, akkor sem kapta meg a gazdálkodásról szóló iratanyagot. A felszámolást pedig azért kellett kezdeményeznie, mert már akkor 1,3 milliárd forintos hitelezői követelés volt a Bognár Szörp Kft.-vel szemben. Ha pedig a felszámolást törvénytelennek ítélte meg a korábbi cégtulajdonos, akkor miért nem fellebbezett az eljárás megindítása ellen? - tette fel a kérdést a felszámoló. Hozzáfűzte, hogy ha a nyomozó hatóság vádemelési javaslattal zárja le a cég ügyében az egyelőre ismeretlen tettes ellen folyó nyomozást, akkor ez igazolja a munkaügyi központ felé, hogy nem lesz zárómérleg, így pedig lehívhatóvá válik a bérgarancia alapból a kifizetésükhöz szükséges összeg.

 

A demonstrálókhoz 7 óra után megérkezett Bognár Kálmán, aki újságírók előtt is megismételte az októberben az MTI-nek tett kijelentését, hogy meglátása szerint a felszámoló valójában cége vagyonának megszerzésében és kijátszásában, nem pedig megőrzésében érdekelt. Most is úgy fogalmazott, hogy a felszámoló törvénytelenül folytatja az eljárást, "szétverték az üzem egy részét", a gépek, a technológia egy része már nincs meg, holott azokra a hitelező bankok jelzálogjoga volt bejegyezve.

 

Elmondta, hogy a hiányolt iratok a Marosholding ügyvédi irodájánál voltak letétben, onnan valóban ő hozta el, de ha a felszámoló nem ismerte volna a gazdálkodási adatokat, nem tudta volna begyűjteni 480 vevőtől a cég kintlévőségeit. Bognár Kálmán azt hangsúlyozta: szeretnék helyreállítani a cége törvényes működését, a hitelezőkkel is tárgyaltak már erről, de szerinte az ellene indított büntetőeljárásnak nincs köze a társaság felszámolásához. A szörpüzemnél összegyűlt dolgozók 10 óra után oszlottak szét, miután telefonon ők is beszéltek a felszámolóval. Az egyik volt dolgozó az MTI-nek azt mondta: miután mindkét fél a maga álláspontját hangoztatja, ezért megpróbálnak egy találkozót szervezni a felszámoló és a cégtulajdonos között, hogy tisztázzák a helyzetet.

Itt a jogszabály! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben hatályba lépett jogszabály megteremtette annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben, helyi sajátosságokra szabott települési adókat vessenek ki olyan adótárgyakra, amelyekre nem vonatkozik központi adó, és amelyek adóztatását jogszabály kifejezetten nem tiltja.
2026. 01. 17. 01:00
Megosztás:

Top 10 legjobb No-KYC kriptotőzsde 2026-ban – Teljes rangsor és iparági elemzés

2026-ra soha nem látott mértékben nőtt a kereslet az anonim, személyazonosítást nem igénylő (No-KYC) kriptotőzsdék iránt. A felhasználók világszerte egyre inkább előnyben részesítik az olyan platformokat, ahol nem kell átadniuk személyes adataikat, és ahol gyorsan, hatékonyan, decentralizált módon tudnak kriptóval kereskedni vagy eszközöket váltani.
2026. 01. 16. 23:59
Megosztás:

Lemaradtál az Ethereum-ról és a Ripple-ről? A Digitap forradalmi online banki küldetése lehet a következő 10-szeres áttörés kulcsa

Bár az ETH és a Ripple árfolyama az elmúlt hetekben emelkedett, sok kereskedő lemaradt erről a mozgásról. Azok, akik így jártak, most más, erős növekedési potenciállal bíró altcoinokat keresnek.
2026. 01. 16. 23:00
Megosztás:

Változik az árazás az EDRI töltőhálózatán: érkezik az éjszakai kedvezményes tarifa

Új tarifastruktúrát vezet be országszerte az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) az általa üzemeltetett több mint 240 nyilvános töltőberendezésen 2026. január 17-től. A változás célja, hogy a töltési díjak még jobban illeszkedjenek a felhasználók eltérő szokásaihoz és élethelyzeteihez, mindezt úgy, hogy az EDRI továbbra is kiszámítható, átlátható és országosan egységes árazást biztosít a helyszíni töltések esetében.
2026. 01. 16. 22:00
Megosztás:

Digitap ($TAP) vs $1.82 SUI vs $14.35 AVAX - Melyik a legjobb kriptó vétel 2026-ban?

A 2026-ra előretekintő befektetők egyre gyakrabban hasonlítják össze a korai fázisban lévő, hasznossággal bíró projekteket a már bejáratott Layer-1 (L1) hálózatokkal. Az olyan tokenek, mint a SUI és az AVAX mérettel rendelkeznek ugyan, de mindkettő értéke ~60%-kal esett vissza az év során, ami aggodalomra ad okot a befektetők körében. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb figyelem irányul az olyan kriptovaluta előértékesítésekre, amelyek valós piaci funkciókat kínálnak – különösen a bankszektorban.
2026. 01. 16. 21:00
Megosztás:

Jó hangulat, újabb történelmi csúcs a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1631,31 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 122 311,20 pontos új történelmi csúcson zárt pénteken.
2026. 01. 16. 20:00
Megosztás:

Újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben, a kezdeményezés célja a tervezett gyermekvállalás támogatása mellett a szűrési programok kiterjesztése - közölte Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi és Makói Egészségügyi Ellátó Központ (HMEEK) főigazgatója pénteken.
2026. 01. 16. 19:30
Megosztás:

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Rekordszintre emelkedett az Európai Unióban a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2025-ben; az előzetes becslések szerint 3,08 milliárd vendégéjszakát regisztráltak, ami 61,5 millióval, azaz két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
2026. 01. 16. 19:00
Megosztás:

Az iráni helyzetről egyeztetett Putyin és Netanjáhú

Az iráni helyzetről egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök - közölte a Kreml sajtószolgálata pénteken.
2026. 01. 16. 18:00
Megosztás:

A siker pszichológiája: mit tanítanak a sorozatok a döntésekről és az esélyekről

A sikersorozatok mentális feldolgozása alapvetően meghatározza a jövőbeli stratégiai lépések minőségét minden kompetitív területen. Az emberi agy biológiailag hajlamos mintákat keresni ott, ahol valójában csak véletlenszerű események láncolata látható a valóságban.
2026. 01. 16. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a HungaroControl és az Óbudai Egyetem

Új lendületet ad a légi közlekedés technológiai fejlesztésének és a műszaki felsőoktatás modernizációjának a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. és az Óbudai Egyetem új együttműködése – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 16. 17:00
Megosztás:

6 órás leállás a Sui blokkláncon – Konszenzushiba bénította meg a hálózatot

Január 15-én a Sui blokklánc felhasználói drámai pillanatokat éltek át: a hálózat hat órára teljesen leállt, ami komoly aggodalmat váltott ki a kriptoközösségben. A Sui csapata azóta közzétette a hivatalos jelentést az incidensről, amelyből kiderült: egy konszenzusfeldolgozási hiba bénította meg a rendszer működését.
2026. 01. 16. 16:30
Megosztás:

A tőzsde ma már nem kiváltság, hanem versenyelőny

Egyre több hazai középvállalat lát lehetőséget a tőzsdei jelenlétben – derül ki a Duna Capital összefoglalójából. A tőzsdére lépés nemcsak alternatívát jelent a dráguló bankhitelekkel és a kockázati tőkével szemben, hanem új növekedési irányokat is megnyithat. Karaszi Csaba, a társaság ügyvezetője szerint a tőzsdei forrás nem hitel, hanem a cég tőkehelyzetét erősítő megoldás, amely javítja a hitelfelvételi lehetőségeket, és lehetővé teszi, hogy a részvény felvásárlásoknál fizetőeszközzé váljon.
2026. 01. 16. 16:00
Megosztás:

Javult a MÁV pontossága tavaly decemberben

Sok érdekesség olvasható ki 2025 utolsó hónapjának menetrendszerűségi statisztikájából, de a lényeg: bár az ünnepi időszak közlekedési csúcsszezonnak számít nálunk, a pontosságunk nem romlott, hanem még érdemben javult is - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook oldalán.
2026. 01. 16. 15:30
Megosztás:

Kína kész javítani kétoldalú kapcsolatait Kanadával

Kína kész Kanadával együttműködni a kétoldalú kapcsolatok további javítása érdekében - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő pénteken Pekingben, amikor fogadta Mark Carney kanadai miniszterelnököt.
2026. 01. 16. 15:00
Megosztás:

A Polygon leépítésekkel reagál az új stratégiára – fókuszban a stabilcoinos fizetések és az „Open Money Stack”

Új irányt vesz a Polygon Labs: a vállalat nagyszabású, 250 millió dolláros akvizíciós csomagja után most munkaerő-leépítéssel folytatja átalakulását. Az új stratégia középpontjában az onchain fizetési infrastruktúra és stabilcoin-alapú megoldások állnak – miközben a cég igyekszik karcsúbbá és fókuszáltabbá válni. A leépítések nem a teljesítményről, hanem a struktúraváltásról szólnak – hangsúlyozza a vezetés.
2026. 01. 16. 14:30
Megosztás:

Az MNB 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-re

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti intézkedéseket hozott és 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-vel szemben a piaci manipulációról szóló szabályok és a közzétételi előírások megsértése miatt - jelentette be az MTI-nek pénteken megküldött közleményében a pénzügyi felügyelet.
2026. 01. 16. 14:00
Megosztás:

Duna House: erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

A budapesti új építésű lakáspiac 2025-ben rendkívül aktív évet zárt: a fejlesztők több mint tízezer új lakást értékesítettek A Duna House értékelése szerint a piac tavaly egyszerre mutatott erős keresletet, rekordközeli árakat és jelentős szerkezeti átrendeződést. A negyedik negyedévben Budapesten az átlagos négyzetméterár meghaladta az 1,8 millió forintot, míg a VI. kerületben átlépte a négyzetméterenként 3 millió forintot, ami történelmi csúcsnak számít - összegezte pénteken kiadott elemzésében az ingatlanközvetítő.
2026. 01. 16. 13:30
Megosztás:

Bitcoinba menekülnek az irániak – Összeomlik a rial, erősödik a kriptovaluta ellenállás

Irán gazdasági krízise és a fokozódó társadalmi feszültségek közepette a lakosság egyre inkább a kriptovaluták, különösen a Bitcoin felé fordul. A helyi pénznem, a rial példátlan mélypontra zuhant, miközben a kormány cenzúrája és az internetes leállások tovább növelik az emberek bizalmatlanságát. A kripto most nemcsak menedék, hanem ellenállási szimbólum is Iránban.
2026. 01. 16. 13:00
Megosztás:

Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok az ünnepek alatt

Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek küldött elemzések szerint.
2026. 01. 16. 12:30
Megosztás: