A kötvénykibocsátással csökkent a leminősítési kockázat

Jelentősen csökkentette a magyar szuverén adósosztályzatok visszaminősítésének kockázatát a múlt heti sikeres dollárkötvény-kibocsátás - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

Magyarország dollárban jegyzett világkötvényeket bocsátott ki a múlt hét végén, tízéves és harmincéves lejáratra, összesen 3,75 milliárd dollár értékben. A tízéves lejáratú 3 milliárd dolláros kötvény kibocsátási ára 99,062 százalék, évi kamata 6,375 százalék, kibocsátási hozamfelára 3,10 százalékpont lett a New York-i árazásban a hasonló lejáratú amerikai kincstárjegy hozama felett. A harmincéves, 750 millió dolláros kötvény kibocsátási ára 98,084 százalék, évi kamata 7,625 százalék, kibocsátási hozamfelára 3,30 százalékpont lett a hasonló lejáratú amerikai kincstárjegy hozama felett.

 

A Barclays Capital, az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport hétfőn közölte, hogy az eddigi alulsúlyozottról semlegesre javította a magyar adósság befektetői ajánlását globális felzárkózó piaci modellportfoliójában. A ház felzárkózó piaci elemzői a magyar dollárkötvényhez fűzött kommentárjukban úgy vélekedtek, hogy ez az egy kibocsátás nagymértékben enyhíti a magyar gazdaság külső finanszírozási nyomását, és mivel a teljes kibocsátási cél 2011-re 4 milliárd euró, "most már reálisnak tűnik", hogy a magyar kormány még egy további nemzetközi adósságpiaci kibocsátással fedezni tudja jelentős idei külső finanszírozási igényét.

 

A Barclays Capital londoni elemzői szerint mindezek nyomán most már "sokkal kisebb" a valószínűsége valamely negatív hitelminősítői lépésnek Magyarországgal szemben. A ház a hétfői elemzésben ezzel kapcsolatban felidézi, hogy a Standard and Poor's - a világ legnagyobb hitelminősítője - a minap megerősítette Magyarország közepes befektetői szuverén adósosztályzatát. Az S&P csütörtökön jelentette be Londonban, hogy megerősíti a hosszú és rövid futamidejű szuverén magyar deviza- és forintadósság "BBB mínusz/A-3" osztályzatát, változatlan negatív kilátással.

 

A hitelminősítő közölte: a magyar besorolások a cég azon véleményét tükrözik, hogy a Széll Kálmán Terv végrehajtása lehetőséget teremthet a magyar gazdaság középtávú növekedési kilátásainak javítására. Az S&P szerint a konszolidációs csomag emellett jelentős mértékben ellentételezheti a pénzügyi, az energiaipar, a távközlési és a kiskereskedelmi szektorokra korábban kirótt adók negatív hatásait, és elősegítheti annak a költségvetési résnek a bezárását, amely az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszer bevezetése nyomán keletkezett.

 

A Barclays Capital hétfői londoni elemzése szerint "ha még lettek volna kétségek" Magyarország rövid távú likviditási pozíciójával kapcsolatban, a 3,75 milliárd dolláros új kibocsátás, valamint a nyugdíjalapok vagyonából befolyó összeg nyomán e kétségeknek most már enyhülniük kell. A ház szerint Magyarország számára inkább a hosszabb távú adósságdinamika jelent kihívást, semmint a rövidebb távú likviditási szűkösség. Hétfőn tovább csökkent Londonban a magyar államadósság-törlesztés kockázatának biztosítási díja, amely hetek óta folyamatosan esik, jelezve a magyar törlesztéskockázat javuló piaci megítélését.

 

Az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision szakelemzőinek hétfői kimutatása szerint a magyar szuverén adósságtörlesztési kockázatra köthető piaci biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) a londoni kereskedési hetet 262 bázispontos árszinten kezdték. A múlt hét elején 280 bázispont környékén voltak a jegyzések, az év elején pedig még 400 bázisponthoz közeli magyar CDS-árazásokat mértek a londoni piacon, vagyis egy hét alatt 18 ezer euróval, az idei első negyedév eddigi szakaszában pedig csaknem 140 ezer euróval lett olcsóbb az egységnyi összegű magyar államadósság törlesztéskockázati biztosítási tranzakcióinak díja.

 

A hétfőre kialakult magyar CDS-árazás azt jelenti, hogy a magyar szuverén törlesztési leállás kockázatára biztosítási tranzakciókat kínáló piaci szereplők most 262 ezer euró körüli éves díjat kérnek középárfolyamon a befektetőktől minden 10 millió euró magyar államadósság után az irányadó ötéves futamidőre, az egy hete felszámított 280 ezer, illetve az év eleji csaknem 400 ezer euró helyett. Ez egyben azt is jelenti, hogy a piac az euróövezeti tag Görögországot jelenleg majdnem négyszer kockázatosabb szuverén adósnak tartja, mint Magyarországot, a görög CDS-kontraktusok díjszabása ugyanis hétfőn valamivel ezer bázispont felett mozgott. (MTI)


Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás

Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben hétfőn.
2026. 06. 29. 23:00
Megosztás:

Az EU a lakhatási válság megoldására sarkallja a tagállamokat

Az Európai Unió Tanácsa ajánlásokat fogadott el hétfőn, amelyben felszólította a tagállamokat és a politikai döntéshozókat, hogy vegyék figyelembe a lakhatási igények és a demográfiai trendek, például az elöregedett népesség, a háztartások méretének csökkenése és a vidékről a városba irányuló migráció közötti kölcsönhatást az elérhető és méltányos lakhatás biztosítása érdekében.
2026. 06. 29. 22:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 21:30
Megosztás:

Négymilliárd forintos beruházással korszerűsítették a veszprémi jégkrémgyárat

Négymilliárd forintos beruházással, egy új gyártósor üzembe helyezésével korszerűsítette a The Magnum Ice Cream Company veszprémi jégkrémgyárát.
2026. 06. 29. 21:00
Megosztás:

Energiatárolókat telepítettek az Energiabörze tagvállatai 5 településen

Országszerte 5 helyszínen telepítettek energiatárolókat összesen csaknem 4,4 milliárd forint értékben az Energiabörze cégcsoport tagvállalatai – közölte a cégcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 29. 20:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 20:00
Megosztás:

Globálisan 16 százalékkal csökkent a kerozin ára májusban havi szinten

Globálisan 16,3 százalékkal volt alacsonyabb a repülőgép-üzemanyag ára májusban áprilishoz képest, aminek a hatására nőtt a globális légi árufuvarozás - áll a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
2026. 06. 29. 19:30
Megosztás:

Az Alteo több leányvállalatának egyesítéséről döntött

Több leányvállalatának egyesítésről döntött az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 06. 29. 19:00
Megosztás:

A kész dubaji lakások most olcsóbbak lehetnek az újaknál

A kész dubaji lakások egy része már olcsóbb lehet, mint a még építés előtt álló ingatlanok – állítja a térség egyik ingatlanszakértője. A különbséget az okozza, hogy a fejlesztők a növekvő építési költségek miatt tartják áraikat, miközben a másodlagos piacon sürgős eladók jelentek meg. A készpénzes vásárlók így egyes prémium ingatlanokat akár a februári áraknál 15–25 százalékkal olcsóbban is megszerezhetnek.
2026. 06. 29. 18:30
Megosztás:

Az EU jogszabályt hagyott jóvá a járművek újrahasznosítására

Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen járművek felhasználására vonatkozó követelményekről, az új szabályok célja, hogy az új járműveket úgy tervezzék és gyártsák, hogy figyelembe vegyék az alkatrészek újrafelhasználását, hasznosítását - közölte az uniós tanács hétfőn.
2026. 06. 29. 17:30
Megosztás:

Keddtől olcsóbb lesz az üzemanyag Horvátországban

Keddtől csökken az üzemanyagok ára Horvátországban, jóllehet a kormány részben emeli az energiahordozók jövedéki adóját és az üzemanyag-forgalmazók árrését.
2026. 06. 29. 17:00
Megosztás:

150 millió dolláros Uniswap-lépés forgathatja fel a stabilcoinpiacot

A Spark mintegy 150 millió dollárnyi likviditást helyezett át az Uniswap v4-re, hogy létrehozza a stabilcoinok közös devizapiaci rétegét. A nagyszabású DeFi-művelet megoldást kínálhat a piac egyik legsúlyosabb problémájára: az egyre több kibocsátó között szétaprózódó likviditásra.
2026. 06. 29. 16:30
Megosztás:

Csökkent az élelmiszerpazarlás az elmúlt kilenc évben Magyarországon

Az elkerülhető élelmiszerhulladék, vagyis az élelmiszerpazarlás mértéke az elmúlt kilenc évben 37,2 százalékkal csökkent Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése alapján, amelyről hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 06. 29. 16:10
Megosztás:

A vízfogyasztás csökkentését kérik több dél-zalai településen

Már a hétvégétől takarékosabb vízfelhasználást kért nyolc dél-zalai településen a helyi szolgáltató, az ellátást egy váratlan üzemzavar is nehezíti - közölte közösségi oldalán hétfőn a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt.
2026. 06. 29. 15:00
Megosztás:

A felújítást tervezők is nyerhetnek a csökkenő kamatkörnyezeten

A felújítást vagy korszerűsítést tervező háztartások számára kedvező fordulat jöhet a következő hónapokban a hitelpiacon. A bankközi kamatok látványos csökkenése és a legutóbbi jegybanki döntés együttesen megnyithatja az utat az olcsóbb ingatlanfedezetes hitelek felé – éppen akkor, amikor június végén lezárul a Vidéki Otthonfelújítási Program.
2026. 06. 29. 14:30
Megosztás:

USDT stabilcoin hiány Indiában: 8,5% fölé ugrott a stabilcoin felára

Jelentősen beszűkült a Tether stabilcoinjának indiai kínálata, ezért az USDT helyi árfolyama több mint 8,5%-kal haladja meg a hivatalos dollárárfolyamot. A hatósági vizsgálatok, a korlátozott beáramlás és a szabályozási bizonytalanság egyaránt hozzájárulhat a prémium látványos emelkedéséhez.
2026. 06. 29. 14:00
Megosztás:

Ütött az óra a kedvezményes devizaváltásban, így licitálnak egymásra a bankok

Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsunk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Itt tart most a bankok harca, ekkor és ennyi forintot lehet kedvezményesen devizára váltani.
2026. 06. 29. 13:30
Megosztás:

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelentett be

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelent be, amely meghaladja 30 napra vetítve a 30 főt. Ezzel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte - közölte a gyógyszeripari cég az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 29. 13:00
Megosztás:

Ismét jelentősen nőtt a biztosítók díjbevétele tavaly

A biztosítók díjbevétele tavaly ismét jelentősen, 15 százalékkal nőtt, a fióktelepekével együtt elérte a 2115 milliárd forintot - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséből.
2026. 06. 29. 12:30
Megosztás:

Csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33-50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
2026. 06. 29. 12:00
Megosztás: