A szerelem butít
A kutatást vezető Ivo Machatschke, a Bécsi Egyetem etológusa és csapata már korábban kimutatták, hogy a párban tartott tengerimalacokban jóval több az agy által termelt "szerelemhormon", az oxitocin, mint a magányosakban. A legkülönbözőbb hormonok és neurotranszmitterek fokozott termelése és összjátéka révén alapvetően megváltozik az állatok viselkedése. Mostani tanulmányukban a kutatók azt vizsgálták, hogy van-e különbség az egyedül, illetve különnemű párként tartott tengerimalacok tanulási- illetve emlékezőképességében.
A kutatók öt egymást követő napon át labirintuson küldték át az állatokat, amelynek a végén jutalomfalatka várta őket - írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása. Az előtte heteken át egyedül tartott tengerimalacok tanulási teljesítménye fokozatosan javult az öt nap során. Egyre kevesebbszer hibáztak, és egyre gyorsabban sikerült eljutniuk a csalihoz. A párok tagjainak teljesítményében azonban nem következett be javulás. Ennek ellenére ők is képesek voltak a térbeli információk feldolgozására és megjegyzésére. A közvélemény által butának elkönyvelt malackák teljesítménye ezen a téren nem maradt el az okosabbnak tartott patkányokétól - nyilatkozta Machatschke.
A párok rosszabb teljesítmények egyik lehetséges oka, hogy nagyobb stressz éri őket - erről a mellékvese által termelt kortizol hormon magasabb szintje árulkodott. A magányosok hippokampusza ezáltal kevésbé terhelődik, így a térbeli információkat könnyebben képesek feldolgozni - írják a kutatók a Physiology and Behavior című szaklapban. A hippokampusz az agy azon része, ahol összefutnak a különböző érzékek által közvetített információk. Eredményeik ellenére a kutatók hosszú távon hátrányosnak vélik az állatok egyedül történő tartását. Korábbi, egereken és patkányokon végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a társas környezet javítja a térbeli tanulási- és emlékezőképességet. Az elszigetelten felnövő állatok teljesítménye jóval elmaradt szociális társaikétól. (MTI)
