A világgazdaság hattyúhalála okozza a forint esését
Most ráadásul van miből válogatni, hiszen a nemzetközi hangulatnak nem tett jót a negyedéves amerikai vállalati jelentések tegnapi adagja sem, de attól is csak szomorúbbá vált a világ, hogy a kínai jegybank felszólított néhány kínai bankot a hitelezés visszafogására, megakadályozandó az eszközbuborékok kialakulását, de elültetve a növekedés megtorpanása miatti aggodalom magvát az aggódó befektetők szívében.
A kínai GDP növekedés mellesleg impozáns 8,7%-os éves szintet ért el, az utolsó negyedévben 10,7%-kal belehúzva.
Nagy szerencse, hogy a ricsajban a befektetők nem figyelnek a magyarországi hírekre, így figyelmen kívül marad a napokban recsegve-ropogva beinduló kampánygépezetek zaja, melyben a tetszés szerint kiválasztott pártok a nyugdíjasok milliós táborát vették össztűz alá, egyik kézben az ellenfél fényképét tartva, kis ördögszarvakkal és a fenyegető veszélyek felsorolásával, másik kézben pedig a pártprogramot, amolyan ezüstözött mannatartóban tálalva, bőven meghintve „méltányos”, „kétszereződik”, „támogatjuk”, „javítjuk”, „megemeljük” és „mindez finanszírozható” szavakkal.
A forint további gyengülése a nemzetközi hangulat függvénye, az meg nem túl rózsás, így nem lepődnénk meg a további gyengülésen sem.