Arany - venni vagy eladni?

Az aranyra ingatag gazdasági helyzetben gyakran úgy tekintenek, mint biztonságos befektetésre; az elmúlt hetekben az ára minden rekordot megdöntött és már úgy tűnt, hogy célba vette az unciánkénti 1500 dolláros árfolyamot. Az arany szárnyalását a múlt héten visszavetette az a spekuláció, hogy Kína kamatot emelhet. A The Washington Post két szakértő egymással ellentétes véleményét közölte azzal kapcsolatban, hogy a befektetőknek most venniük, vagy eladniuk kell-e az aranyat.

Andrew Tanzer, a Kiplinger befektetési magazin társfőszerkesztője szerint teljesen érthető, hogy az aranyár az unciánkénti 1400 dollár közelébe emelkedett. Úgy véli, jó okkal fogy a bizalom a papírpénz, így a dollár iránt, mert az amerikai monetáris és fiskális politika rendkívül laza, lerontja a valuta értékállóságát, ami előre vetíti az infláció kísértetét. A Fed igazgatósága továbbra is pumpálja a pénzt a gazdaságba, és az amerikai állam drámaian növekedő pénzügyi kötelezettségei miatt beláthatatlan ideig fennmarad a hatalmas költségvetési hiány.

 

Martin Murenbeeld, a kanadai DundeeWealth Economics befektetői tanácsadó cég közgazdásza kimutatta, hogy az elmúlt évtizedben az arany ára szinte karöltve haladt globális likviditás - az amerikai pénzkínálat, és a tengerentúli devizatartalékok - bővülésével. Tíz év alatt mindkettő az ötszörösére növekedett. Az amerikai kormány - csakúgy, mint az európai és a japán kormányok - olyan járadékokat ígért a választóknak, amilyeneket nem tud teljesíteni. Tűzoltás gyanánt a politikusok pénznyomtatásra kényszerülnek, ami egyszerűbb megoldás, mint a kiadások csökkentése és a meredek adóemelés.

 

A szigorú és racionális gazdaságpolitika hiánya felhajtja az arany árát. Az arany iránt az Egyesült Államokon kívül is egyre nő a kereslet. A kínaiak és az indiaiak a gyorsan növekvő jövedelmüket arra használják, hogy arany ékszereket vásároljanak, és hogy nemesfémbe fektessenek be. Számos feltörekvő ország központi bankja az arany nagy felvásárolójává vált, devizatartalékának diverzifikálása érdekében. Az arany fedezetet nyújt az infláció, a valuta gyengesége és pénzügyi válság esetén. Az arany nem mozog szinkronban a részvényekkel vagy kötvényekkel, így jó eszköz a befektetésre.

 

arany - gold

 

Tanzer szerint mindenkinek fontolóra kellene vennie, hogy aranyba fektessen. Bob Frick, a Kiplinger vezető szerkesztője ezzel szemben azzal érvelt, hogy az elmúlt tíz évben két, válságba torkolt befektetési mánia söpört végig Amerikán. "A mánia akkor kezdődik, amikor egy befektetési eszköznek felfut az ára és vonzza a vásárlókat. Ez további áremelést szül és még több vevőt vonz. És így tovább. Egy pont elérése után nincs vásárló, akit racionálisnak lehetne nevezni" - írta Frick. Emlékeztetett rá, hogy a 90-es évek internetmániája idején a részvények árfolyama messze felülmúlta a vállalatok valós teljesítményét.

 

A legutóbbi amerikai ingatlanpiac-mánia idején pedig az otthonok árai messze a kereslet és a felfújt hitelpiacok tűréshatára fölé emelkedtek. A legújabb mánia az arany. Az áremelkedésre spekulálók azt mondják, az arany lesz a világ tényleges valutája, a dollár szertehull, az Egyesült Államok és más fejlett országok még több pénzt fognak nyomtatni, hogy kifizessék hatalmas adósságaikat. Az ilyen lépések gerjesztik az inflációt, az arany "nagy barátját", állítja Frick, aki szerint ezzel szemben a valóság az, hogy az arany nem képes betölteni a világvaluta szerepét, mert nem állnak rendelkezésre belőle elegendő készletek, és mert az értéke rendkívül változékony.

 

Az arany ára inflációs időkben is csökkenhet. Mindemellett az arany, más árubefektetésektől eltérően nem fizet osztalékot. A többi áruval ellentétben, az arany ipari felhasználhatósága csekély. Egyfajta biztonsági menedék, biztosíték a politikai és a gazdasági zavarok ellen. "Igen, sok minden félelmetes a mai válság sújtotta világgazdaságban, de vannak jobb eszközök is a befektetésre, mint az arany, különösen, ha annak ára a buborék-sávba emelkedett. És amikor a fejlett gazdaságok majd összehangolják gazdasági lépéseiket, a hangos süvítés, amit hallani lehet majd, a félelem lesz, amit az aranyárból kieresztenek " - állította Bob Frick, aki saját bevallása szerint egyetlen krugerrandot rejteget a zoknis fiókjában. (MTI)


Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot

Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra vártak. A pán-európai STOXX 600 index történelmi csúcsa közelében stagnált.
2026. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
2026. 08. 12. 08:00
Megosztás:

CIB Bank: a magyarok harmada tervez lakásfelújítást

Minden harmadik magyar felnőtt felújítaná otthonát a közeljövőben, ám a tervezők majdnem egyharmadának legfeljebb 500 ezer forintja van erre a célra, derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből.
2026. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Egyedülálló robottechnológiával érkezett meg a jövő Mezőtúrra

Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós EUDR-szabályozás. Az erdőirtási rendelet a GPS-koordinátákig visszakövethetővé teszi majd a felhasznált faanyag származását. Eközben egyedülálló csúcstechnológiát honosít meg a régióban az iparág egyik legjelentősebb hazai képviselője. Egymilliárd forint összértékű beruházás révén, egy nagymúltú, német cégcsoport stratégiai referenciaüzeme valósul meg Mezőtúron.
2026. 08. 12. 06:00
Megosztás:

Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást

Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
2026. 08. 12. 05:00
Megosztás:

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel megkétszereződött azok aránya, akik szerint egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén nehezen, illetve nagyon nehezen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A BNP Paribas Cardif Biztosító és az NMS legfrissebb közös kutatása a jelentős nemi eltérésekre is felhívja a figyelmet, mivel az újra elhelyezkedés sikere kapcsán jelenleg másfélszer annyi nő, mint férfi vélekedik pesszimistán.
2026. 08. 12. 04:00
Megosztás:

Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére

A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy étrendi változtatásoktól. A WHO 2026-os irányelvei azonban inkább összetett , több területet érintő megközelítésben gondolkodnak.
2026. 08. 12. 03:00
Megosztás:

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?
2026. 08. 12. 02:00
Megosztás:

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A tervezett intézkedések több százezer idős ember helyzetén javíthatnának, ugyanakkor a teljes csomag évente akár 795 milliárd forintos többletkiadást is jelenthet a nyugdíjkasszának - nyilatkozta Dr. Farkas András a Magyar Hangnak.
2026. 08. 12. 01:00
Megosztás:

100.000 Ft-os iskolakezdéssel számolnak az elsősök szülei

A tervezett iskolakezdési kiadás mediánja gyermekenként 60.000 forint a REGIO JÁTÉK felmérésében részt vevő szülők körében. Az elsősöknél ez az összeg 100.000 forint, ami kétszer akkora, mint a 2-8. osztályos gyermekek esetében.
2026. 08. 12. 00:01
Megosztás:

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus 27-29. között rendeznek meg Debrecenben - mondta Vaszkó László vásárigazgató kedden sajtótájékoztatón.
2026. 08. 11. 23:00
Megosztás:

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium összesítése szerint.
2026. 08. 11. 22:00
Megosztás:

Kültéri tárolás helyesen: párnák, plédek, és kiegészítők rendszerezése

A terasz akkor a legjobb, ha nem kell minden használat előtt újrarendezni. Ha a párnák kéznél vannak, a plédek nem áznak el, a kiegészítők nem kallódnak, és egy hirtelen zápor sem teszi tönkre a délutáni pihenést, akkor a kültéri tér valóban a mindennapok része lesz. Ehhez azonban nem elég egy szép kerti bútor szett vagy egy kényelmes napozóágy. A kültéri tárolás legalább annyira fontos, mint maga a berendezés.
2026. 08. 11. 21:00
Megosztás:

Új korszak jön a csomagolásoknál

Holnaptól (aug. 12.) kell alkalmazni az Európai Unió új csomagolási rendeletét, a PPWR-t, amely fokozatosan új követelményeket vezet be a csomagolások összetételére, újrahasznosíthatóságára, jelölésére. A Niveus szerint a változások jóval több vállalkozást érintenek, mint azt sokan gondolják: nemcsak a csomagolások gyártóira, hanem az importőrökre, a forgalmazókra és a saját márkás termékeket értékesítő cégekre is új kötelezettségek várnak.
2026. 08. 11. 20:00
Megosztás:

Lassult a termőföldek drágulásának üteme

Mérsékelt szintű, de nominálisan továbbra is növekvő ártrendet jelző 3,3 százalékkal emelkedtek a termőföldárak Magyarországon 2025-ben, így a hazai termőföldpiac tavaly is megőrizte stabilitását. A szántók hektáronkénti átlagára országosan csaknem 2,5 millió forintra nőtt, a legdrágább régió ebben a művelési ágban továbbra is az Észak-Alföld, míg megyei bontásban Hajdú-Bihar őrzi vezető pozícióját – derül ki az MBH Jelzálogbank legfrissebb Termőföldindex elemzéséből, amely szerint a vízellátottság és az időjárási kockázatok egyre fontosabb szerepet játszhatnak a termőföldek értékének alakulásában, különösen hosszabb időtávon vizsgálva.
2026. 08. 11. 19:00
Megosztás:

Alulárazott lehet a Circle, miközben nő a stabilcoinpiac

A stabilcoinpiac már mintegy 300 milliárd dolláros méretű, a következő években pedig akár több trillió dolláros szektorrá is válhat. A Bitwise kutatási vezetője, Ryan Rasmussen szerint a befektetők ennek ellenére még mindig nem megfelelően árazzák a Circle-t: az USDC kibocsátója ugyanis szerinte nem egyszerűen egy stabilcoin-vállalat, hanem egy globális digitális fizetési infrastruktúra kiépítésén dolgozó pénzügyi technológiai cég.
2026. 08. 11. 18:00
Megosztás:

Bírósági szakaszba lépett a Széchenyi-család küzdelme – Uniós forrásokat is érinthet az iparjogvédelmi per

A Gróf Széchenyi Elemér Sárvár-Felsővidék Alapítvány (Gróf Széchenyi Család Alapítvány) a mai nappal lezárja a csendes diplomácia több mint egy évtizedét. Az Alapítvány hivatalos lépéseket tesz annak érdekében, hogy tisztázza a „Széchenyi” név, mint bejegyzett és oltalmazott védjegy használatának jogi kereteit a magyar gazdaságban. A cél egyértelmű a nemzet egyik legfontosabb történelmi öröksége nem használható fel tovább rendezetlen jogi háttérrel a család megkérdezése és a tisztességes piaci játékszabályok betartása nélkül.
2026. 08. 11. 17:00
Megosztás:

51 milliárd forintos fejlesztési programból megújulnak az ivóvízhálózatok

A következő évek során 51 milliárd forintos fejlesztési programból megújulhatnak az ivóvízhálózatok, hogy csökkenjen a vízveszteség - jelentette be a közösségi oldalán hétfőn Gajdos László.
2026. 08. 11. 16:00
Megosztás:

Közvetlen kerékpáros kapcsolat jön létre Dunakeszi és Budapest között

Közvetlen és biztonságos kerékpáros kapcsolat jön létre Dunakeszi és Budapest között: hamarosan összekapcsolódik az észak-pesti EuroVelo 6 nemzetközi útvonalával - közölte Vitézi Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. 08. 11. 15:00
Megosztás:

A szemfüles szülők vagyonokat spórolhatnak az iskolakezdésen

Gyermekenként akár 320 ezer forintot meghaladó beiskolázási támogatással számolhatnak az egészségpénztári tagok, amit számos célra elkölthetnek, például tandíjra vagy elektronikai eszközökre. A pénztárba befizetett összeg után igénybe vehető 20 százalékos adó-visszatérítés pedig jövőre ismét rendelkezésre állhat majd - írja közleményében a Bank360 pénzügyi szakportál.
2026. 08. 11. 14:00
Megosztás: