Az Aviva elutasította az RSA 5 milliárd fontos ajánlatát
A 15 százalékos piaci részesedéssel vezető brit biztosító, hétfőn azt közölte, hogy az ajánlatot július végén kapta és augusztus 6-án utasította el.
Az Aviva azzal magyarázta a döntést, hogy az általános biztosítópiac most ciklikus mélyponton van, és a cég jelenlegi üzleti teljesítménye nem tükrözi teljes profittermelő képességét, vagyis a felajánlott vételárat alacsonynak tartja.
Ázsiai és európai üzletmenete javulásának köszönhetően 21 százalékkal nőtt az idei első félévben az Aviva biztosító üzemi eredménye. A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint számolt eredmény 1,27 milliárd fontra nőtt, meghaladva az 1,15 milliárd fontról szóló elemzői várakozást.
Az Aviva biztosító adózás utáni profitja tavaly meghaladta az 1,3 milliárd fontot, fő termékéből, az élet- és nyugdíjbiztosításból származó bevétele pedig a 32 milliárd fontot. A világ 28 országában 54.000 munkatársat foglalkoztató és 50 millió ügyféllel rendelkező Aviva, a tavalyi negyedik negyedéves erősödést követően, az egész 2009-es évet nyereséggel zárta.