Az idén 132 milliárd forint jut közfoglalkoztatási programokra

Idén 132,2 milliárd forint áll rendelkezésre a most induló közfoglalkoztatási programokra, amelyek keretében a résztvevőknek kizárólag 6, illetve 8 órás munkalehetőséget biztosítanak, a 4 órás közfoglalkoztatás megszűnik 2012-ben.

Papp Károly, a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a közfoglalkoztatási rendszer három pillérre épül, és a jelenlegi adatok alapján összesen több mint 206 ezer ember vehet részt a programokban. Az országos közmunkaprogramokban - amelyekben kizárólag 8 órás és 11 hónapos munkalehetőséget biztosítanak - 45 ezren, a 6 órás foglalkoztatást biztosító önkormányzati közmunkaprogramokban több mint 79 ezren, míg a tavaly indult és idén is folytatódó kistérségi mintaprogramokban több mint 67 ezren vehetnek részt - mondta a helyettes államtitkár.

 

A közfoglalkoztatottak bruttó 71.800 (nettó 47 ezer) forintot keresnek majd havonta, a garantált közfoglalkoztatási bér (a szakképzettséggel rendelkezőknek) bruttó 92.000 forint lesz. Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó a bérek kapcsán elmondta: a költségvetés és a bevonni tervezettek száma nem tette lehetővé, hogy kifizessék a minimálbért, de jövőre "ha rajtunk múlik, elérjük a minimálbért". Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a 22 ezer forintos segélyhez képest a nettó 47 ezer forint jelentős különbség.

 

Kiemelte azt is, hogy kötelezően legalább háromféle munkát kell felajánlani minden közfoglalkoztatottnak, az átlag az eddigi tapasztalatok alapján négy-öt lehetőség. Papp Károly emlékeztetett arra, hogy a téli, 2011-ből 2012-be áthúzódó közfoglalkoztatás megtervezése 2011 novemberében lezárult, és a kormány a munkaügyi központok rendelkezésére bocsátotta a szükséges forrásokat. Kiemelte, hogy 2012-ben is az értékteremtő közfoglalkoztatás a cél. Az országos közmunkaprogramokban vízügyi igazgatóságok, erdészetek, a MÁV, az Állami Autópálya Kezelő, a közútkezelő, magán erdőgazdaságok, a nemzeti parkok igazgatóságai, az Országos Rendőr-főkapitányság, és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vesz részt foglalkoztatóként - mondta.

 

A helyettes államtitkár hozzáfűzte, hogy ezeken kívül parlagfű mentesítésre is indul majd egy háromhónapos, országos közmunkaprogram. A folytatódó kistérségi mintaprogramokról elmondta: 1816 önkormányzatot szólítottak meg a lehetőséggel. 7 programelemet kínálnak fel a helyi sajátosságokhoz igazodva, így lehetőség lesz mezőgazdasági munkákra, mezőgazdasági utak, közutak karbantartására és belvízelvezető rendszerek, patakmedrek rendbetételére, az illegális hulladéklerakók megszüntetésére, de be lehet kapcsolódni a biomassza kazán programba is. A rendszer "harmadik lába" az önkormányzati közfoglalkoztatás, a különböző önkormányzati intézmények tevékenységének segítésére - mondta, kiemelve, hogy 100 százalékos az állami támogatás, vagyis az önkormányzatoknak nem kell önrészt biztosítaniuk a közfoglalkoztatáshoz.

 

A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy bővítették a képzési lehetőséget: míg tavaly csak az országos programokhoz biztosítottak képzést, idén a kistérségi programokon belül a mezőgazdasági részhez is adnak képzést, így növénytermesztést, állattenyésztést és hagyományos tartósítást tanulhatnak a résztvevők. A képzésnek az is fontos célja, hogy elősegítse a háztáji gazdálkodásra való felkészülést. A képzésekbe elsősorban azokat az álláskereső tanárokat és agrárszakembereket szeretnék bevonni, akik jelenleg munkanélküliek. Ezenkívül előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Központi Statisztikai Hivatallal és a Magyar Nemzeti Digitális Archívumot felügyelő szervezettel is, hogy ezen intézményekben is több ezer diplomás közfoglalkoztatott találhasson munkát - mondta Papp Károly.

 

Idén új elemként felkérték az 5000 fő alatti települések önkormányzatait, hogy - a hagyományos önkormányzati közfoglalkoztatás terhére - március 31-ig egy embert alkalmazzanak 8 órában, aki a település időseinek gondozásában, jelzőrendszer működtetésében vesz részt. Papp Károly elmondta, hogy a program mezőgazdasági képzés részét 2011-hez hasonlóan idén is összehangolják a Hegedűs Zsuzsa vezette Minden gyerek lakjon jól Alapítvány akciójával. Hegedűs Zsuzsa ennek kapcsán elmondta: tavaly az ország 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségében 300 településen több mint 15 ezer halmozottan hátrányos helyzetű többgyermekes család számára biztosítottak egész évi zöldség- és fehérjeszükségletüket fedező vetőmagot és kisállatot.

 

Az önkormányzati beszámolók alapján a családok 81 százaléka sikerrel élt a lehetőséggel, így 2012-ben a programba tavaly nem jelentkező 51.436 halmozottan hátrányos helyzetű gyermekes családból minél többet be szereznének vonni a "mini háztáji" programba. A főtanácsadó elmondta: idén 174 millió forintból 15 ezer családot juttatnának ilyen lehetőséghez. Hegedűs Zsuzsa szerint ez is "akkor tud megállni a lábán", ha a családból az egyik szülő munkához jut, és erre megoldást jelenthet a közfoglalkoztatás. Papp Károly kérdésre válaszolva elmondta: folyamatban van annak a belügyminisztériumi utasítástervezetnek a kidolgozása, amely lehetővé tenné, hogy a nyugdíjban lévő rendvédelmi állomány tagjai a közfoglalkoztatás szervezésében, irányításában részt vegyenek. (MTI)

Mit tehet egy gyógyíthatatlan beteg az egészségéért?

Az agyat és a gerincvelőt megtámadó sclerosis multiplex ma még gyógyíthatatlan betegség, viszont gyógyszerrel lefékezhető, illetve maguk a betegek is befolyásolhatják életkilátásaikat – szögezi le a Multiplex Magazin. Az ingyenes országos lap részletesen foglalkozik az életmód sorsdöntő szerepével, bemutatja a rehabilitáció évtizedek óta bevált, illetve a legújabb robottechnológiát alkalmazó módszereit, kitér a magányosság egészségügyi kockázataira. Kiemelt téma a világ legnagyobb SM adatbázisának működése is, amelybe immár a magyar SM betegek adatai is bekerülnek.
2026. 02. 02. 05:00
Megosztás:

Eltűntek a Trump-korszak nyereségei: mélyrepülésben a Bitcoin

A Bitcoin árfolyama a hétvégén olyan mértékű esést szenvedett el, hogy gyakorlatilag eltörölte az összes nyereséget, amelyet a kriptopiac Donald Trump második elnöki ciklusának időszakában halmozott fel. A világ legismertebb kriptovalutája 77 ezer dollár környékére zuhant, miközben a befektetők tömegesen fordultak el a kockázatos eszközöktől.
2026. 02. 02. 04:00
Megosztás:

Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból

Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. 02. 02. 03:00
Megosztás:

Ennyi párt indulhat az áprilisi választáson

Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. 02. 02. 02:00
Megosztás:

Több mint 1,8 milliárd forintból hajthat végre oktatási fejlesztéseket Miskolc

Összesen több mint 1,8 milliárd értékben nyert el száz százalékos vissza nem térítendő támogatást Miskolc oktatási intézmények fejlesztésére - olvasható a vármegyeszékhely honlapján.
2026. 02. 02. 01:00
Megosztás:

Folytatódik a csapadékos, enyhe időjárás

Az átlagosnál enyhébb időjárás várható február első hetében. A hőmérséklet csúcsértéke keddtől emelkedik és a hét második felében délutánonként a déli országrészben már 14 Celsius-fok is lehet, míg az északi országrészben marad a 4-5 fok. A hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 02. 02. 00:05
Megosztás:

MI-támogatás a bírói munkához

Bevethető-e a mesterséges intelligencia (MI) a büntetőügyek esetében az ítélkezés támogatására, és ha igen, hogyan segítheti ezt a munkát – erre a kérdésre keresi a választ a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatócsoportja. Az SZTE Innovációs Díját is elnyerő projekten dolgozó tudósok távlati célja egy algoritmikus döntéstámogató rendszer létrehozása, amely átláthatóbbá, egységesebbé és igazságosabbá teheti a bíróságok büntetéskiszabási gyakorlatát.
2026. 02. 01. 23:00
Megosztás:

Veszélyes növényvédőszer-koktélok az európai almákban

59 almamintát vizsgáltunk 13 európai országban – köztük Magyarországon – növényvédőszer-maradványok szempontjából. Az eredmények szerint a hagyományos almák esetében szinte általános a többféle növényvédőszer-maradvány jelenléte. Bár a jogszabály előírja, az EU a mai napig nem vizsgálja a többféle „növényvédőszer” együttes jelenlétéből eredő kitettség toxicitását. A vizsgált magyar almák mindegyike legalább egy PFAS-peszticidet („örök vegyianyagot”) tartalmazott. A magyar almák egyike a határérték felett tartalmazott egy olyan rovarölőszert, amely neurotoxikus, hormonrendszert károsító hatású, és a fejlődő hormonrendszert képes befolyásolni. A magyar almák 60%-ában neurotoxikus „növényvédőszerek” voltak kimutathatók. Ha ezek az almák feldolgozva, bébiételként kerülnének forgalomba, nem felelnének meg az előírásoknak – figyelmeztet a Magyar Természetvédők Szövetsége.
2026. 02. 01. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 5. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 01. 21:00
Megosztás:

Belgium fél évvel meghosszabbítja a belépési ellenőrzéseket

A belga kormány további hat hónappal meghosszabbítja a tavaly júliusban bevezetett belépési ellenőrzéseket az illegális migráció visszaszorítására és a biztonság erősítésére hivatkozva.
2026. 02. 01. 20:00
Megosztás:

Hétfőn indul az Otthoni Energiatároló Program

Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 02. 01. 19:00
Megosztás:

Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
2026. 02. 01. 18:00
Megosztás:

A Tether a nagy nyertese a kriptovaluta összeomlásnak? Elemzés

A kriptovilág turbulens természetéhez már hozzászoktunk – ahogy a piac zuhan, a befektetők reflexből stabilcoinokba, leggyakrabban USDT-be (Tether) menekítik tőkéjüket. Ilyenkor gyakran több milliárd dollárnyi altcoint cserélnek be USDT-re néhány nap vagy akár óra alatt. De álljunk meg egy pillanatra: vajon hogyan képes a Tether ennyi stabilcoint "előteremteni" egyik pillanatról a másikra? Valóban biztonságos menedék, vagy csak egy illúzió, aminek kockázatait sokan alábecsülik?
2026. 02. 01. 17:00
Megosztás:

Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni

A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap közleményben az MTI-t.
2026. 02. 01. 15:00
Megosztás:

Összeomlás fenyegeti az Ethereumot? BitMine 6 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el

Az egyik legnagyobb Ethereum befektető (treasury) cég csapdába esett – megindulhat az eladás lavinája?
2026. 02. 01. 14:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt péntekihez képest 3,01 százalékkal emelkedve 128 831,58 pontos történelmi csúcson fejezte be a hetet.
2026. 02. 01. 13:00
Megosztás:

Ön ezt észrevette? Csökkent a sertéshús kiskereskedelmi beszerzési ára az év elején

Csökkent a vágósertés termelői ára, a nyers sertéshúsok feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési ára, alig változott viszont a baromfi termelői és a tojás csomagolóhelyi ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésekben.
2026. 02. 01. 11:00
Megosztás:

GSM-napot rendeznek a szegedi Informatika Történeti Kiállításon

A csaknem negyedszázada használaton kívüli első generációs mobiltelefonjukat is újra kipróbálhatják a látogatók a február 14-i GSM-napon, amelyet a szegedi Informatika Történeti Kiállításon rendeznek meg a Szent-Györgyi Albert Agórában - tájékoztatta a szervező Neumann János Számítógép-tudományi Társaság az MTI-t.
2026. 02. 01. 10:00
Megosztás:

Így vehetsz fel havi 300 ezer forint készpénzt mától bankautomatából

Mától fontos változás lép életbe a bankautomatáknál: az ingyenes készpénzfelvétel több mint tíz éve fennálló, havi 150 ezer forintos limitje a duplájára emelkedik, így mostantól már 300 ezer forintot is felvehetünk díjmentesen. Az ingyenes készpénzfelvétel egyéb feltételei azonban változatlanok maradnak – derül ki a Bank360 közleményéből.
2026. 02. 01. 09:00
Megosztás:

Nagy István: hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

Az elmúlt év komoly kihívások elé állította a mezőgazdasági termelőket: a kiszámíthatatlan klímakörnyezet, a járványos állatbetegségek megjelenése és a piaci krízisek ismételten ráirányították a figyelmet a gazdálkodói tudatosság, illetve a mezőgazdasági kockázatkezelés jelentőségére. A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, amelyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak - jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton a közösségi oldalán.
2026. 02. 01. 08:00
Megosztás: