Az idén is még csúszunk lefelé a lejtőn

A negyedik negyedévben megáll a bruttó hazai termék (GDP) visszaesése, de az elsőben 0,5 százalékkal, a másodikban és a harmadikban még 0,4-0,4 százalékkal csökken a GDP, 2010. egészében 0,3 százalékkal - áll az Ecostat legújabb előrejelzésében. (MTI)

A kormány várakozása szerint a GDP az idén 0,6 százalékkal zsugorodik. Az Ecostat ugyanakkor megjegyzi, hogy a negyedéves adatokat még nagyobb bizonytalanság övezi, mint az éves előrejelzéseket, a gazdasági recesszió hatására ez a bizonytalanság tovább emelkedett.

 

Az Ecostat prognózisa szerint a lakossági fogyasztás a tavalyi 7,2 százalékos visszaesés után az idén további 2,0 százalékkal csökken, mégpedig egyenletesen, bár a negyedik negyedévben "már csak" 1,5 százalékkal. Ugyanakkor fordulatot vár a kutatóintézet a beruházásoknál: a tavalyi 6,3 százalékos visszaesés után az idén már 1,5 százalékkal nő a bruttó állóeszköz-felhalmozás.

 

Ennél is gyökeresebb változásra számít az Ecostat a bruttó felhalmozásnál, hiszen amíg tavaly a visszaesés 28,3 százalékos volt, idén - elsősorban a készletfeltöltés nyomán - 9,8 százalékos többlet várható, Ebből az első negyedévre 7,1 százalék, a másodikra 12,8, a harmadikra 8,0, a negyedikre 10,7 százalék esik.

 

A belföldi felhasználás összességében már pozitív tartományba fordul (0,2 százalék) az idén a tavalyi 11,6 százalékos csökkenés után. Fordulat következik be a külkereskedelemben is: amíg tavaly mind az export, mind az import kétszámjegyű visszaesését regisztrálták, addig 2010-ben az export 2,0 százalékkal, az import pedig 2,9 százalékkal emelkedik.

 

Az idei infláció alakulását a jegybankhoz hasonlóan lefutással prognosztizálja az Ecostat: az első negyedévben 5,5 százalékos, a másodikban 4,5, a harmadikban 2,8, míg a negyedikben 2,5 százalékos inflációt vár, ami az év egészére 3,8 százalékos átlagos fogyasztói áremelkedést jelent.

Telitalálat a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 20:00
Megosztás:

Otthon Start: jóval többet hozhat a konyhára az alacsonyabb kamat, mint az ajándékpénz

Valamivel több mint egymillió forint megtakarítást jelent egy átlagos Otthon Start hitel teljes törlesztési terhénél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2026. 04. 26. 19:00
Megosztás:

Csehország az idén nem teljesíti NATO-kötelezettségét a védelmi kiadások terén

Csehország az idén nem fogja teljesíteni a NATO-val szembeni kötelezettségvállalását, hogy a védelemre a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát fordítsa - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök az X-en vasárnap közzétett videójában.
2026. 04. 26. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka - hangsúlyozta Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 26. 17:00
Megosztás:

Moszkva és Phenjan erősíteni fogja stratégiai partnerségét

Oroszország és Észak-Korea közös erőfeszítésekkel fogja erősíteni átfogó stratégiai partnerségét - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában, amelyet abból az alkalomból intézett Kim Dzsongün észak-koreai vezetőhöz, hogy Phenjanban vasárnap felavatták a külföldi katonai műveletek hőseinek emlékközpontját.
2026. 04. 26. 16:00
Megosztás:

Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje

A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. 04. 26. 15:00
Megosztás:

Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban

Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
2026. 04. 26. 13:00
Megosztás:

A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben

Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
2026. 04. 26. 12:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 11:00
Megosztás:

Az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. 04. 26. 10:00
Megosztás:

Donald Trump: Irán hamar kedvezőbb ajánlatot küldött

Irán a korábbinál kezdvezőbb ajánlatot küldött az Egyesült Államoknak, Donald Trump közlése szerint rögtön azt követően, hogy az amerikai elnök lemondta az amerikai tárgyalóküldöttség útját.
2026. 04. 26. 09:00
Megosztás:

A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon

A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 26. 08:00
Megosztás:

A Ball Corporation több mint 40 új munkahelyet hoz létre a nemrég megvásárolt makói gyárában

Nagy léptékű munkaerő-toborzásba kezdett nemrég megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolások terén világszerte vezető Ball Corporation.
2026. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás: