Az intézményi befektetőknek köszönhetően nőtt az alapok vagyona

Februárban is folytatódott a januári trend: a világ jelentős részén tovább tartott a pozitív hangulat a tőkepiacokon, így a hazai és a fejlett részvénypiacok mellett a magyar állampapírpiac és a forint is erősödött, a fejlődő piacok viszont gyengélkedtek. Az intézményi befektetők aktivitása jelentősen megnőtt az elmúlt hónapban, ugyanakkor a lakosság még mindig inkább visszaváltott – derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb jelentéséből.

„A befektetési alapok vagyonának növekedése a hozamok mellett az ismét megélénkült intézményi érdeklődésnek köszönhető, de pozitív trendként értékelhető az is, hogy a jelentős decemberi lakossági tőkekivonás az év elejére mérséklődött” – magyarázza Temmel András, a BAMOSZ főtitkára. „Az intézményi befektetők esetében a folytatódó tőkebeáramlás mellett továbbra is tapasztalható volt a nyilvános alapokból a dedikált intézményi zártkörű alapok felé történő átcsoportosítás is.”

 

A BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapok vagyona a piaci teljesítmény hatására összesen 13,2 milliárd forinttal nőtt februárban, míg ezen időszak alatt 17,1 milliárd forintot fektettek be újonnan a befektetők. A hónap végén a BAMOSZ tagok 0,8 százalékos bővülést követően, 466 hazai befektetési alapban összesen 3 886 milliárd forintot kezeltek. A hagyományosan lakossági termékeknek számító (pénzpiaci, garantált és rövid kötvény) alapokon belül csak az ingatlanalapok tudtak friss tőkét vonzani. Friss tőke érkezett viszont az intézményi befektetők jóvoltából a kockázatosabb (részvény, származtatott) alapokba, míg a lakossági befektetők februárban is inkább visszaváltottak.

 

A nyilvános nyíltvégű értékpapír alapok továbbra is az összvagyon többségét (57,9 százalékát) adják, bár az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon februárban 0,6 százalékkal csökkent. A vizsgált időszakban összesen több mint 20 milliárd forintot vontak ki a befektetők az alapokból, a piaci teljesítmények viszont 6,5 milliárd forinttal növelték a befektetések értékét.

 

A hazai és a fejlett részvénypiacok január után februárban is emelkedtek, míg a fejlődő piacok ismét estek, ami a forint erősödésével együtt a részvényalapok (elsősorban az ázsiai alapok) forintban mért hozamait összességében ismét negatív irányba mozdította. A nyilvános részvényalapokból – elsősorban a jelentős intézményi átalakítás miatt – 13,2 milliárd forintot vontak ki a befektetők, míg a piaci teljesítmények összességében közel félmilliárd forinttal csökkentették a befektetők vagyonát. A 79 nyilvános részvényalap vagyona februárban 3,3 százalékkal, 400 milliárd forint alá csökkent.

 

A pénzpiaci alapok esetében februárban újrakezdődött az előző év végén tapasztalt visszaváltási trend, így ezek vagyona 0,5 százalékkal csökkent. Összesen 11,2 milliárd forint távozott az alapokból, de 3,8 milliárd forint hozam keletkezett rajtuk, így a hónap végén a teljes vagyon 1 376 milliárd forintra csökkent.

 

A 30 kötvényalap vagyona 1,1 százalékkal, 303 milliárd forintra nőtt. A kötvényalapok összesen 1,2 milliárd forint tőkét vonzottak, és több mint kétmilliárd forint hozamot értek el.

 

Valamelyest javult a kép a garantált alapok piacán, miután februárban több új alap indult, mint ahány lejárt, és a hozamok ellensúlyozni tudták a csekély mértékű tőkekivonást. A vagyon februárban 0,3 százalékkal nőtt, mivel a piaci teljesítmények 1,3 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát, bár az alapokból összesen százmillió forint távozott. A nyilvános garantált alapok összvagyona a hónap végén 403 milliárd forint volt.

 

Bár a tőkevonzás hónapról hónapra csökken, de továbbra is gyarapodik az ingatlanalapok vagyona. Ezek a termékek februárban 620 millió forint friss tőkét vonzottak, és további 1,7 milliárd forint hozamot termeltek. A 22 ingatlanalap vagyona összességében 0,4 százalékkal nőtt, így az a hónap végén 429 milliárd forint volt, ez az alapok összvagyonának 11 százaléka.


Banki összefogás a euró stabilcoinért: engedélyt kapott a Qivalis

Újabb fontos lépést tett az indulás felé a 37 európai bank által támogatott Qivalis: a társaság megkapta a holland jegybank elektronikus pénzkibocsátói engedélyét. Az euróalapú stabilcoin kibocsátása a következő hónapokban kezdődhet meg, de a tényleges rajthoz még teljesíteni kell az uniós MiCA-rendelet alkalmazandó követelményeit, és közzé kell tenni a projekt fehér könyvét.
2026. 10. 18. 15:00
Megosztás:

Babis: Katasztrófa a szenátusi választás eredménye az ANO számára

Katasztrófa a csehországi szenátusi választás eredménye a kormánykoalíciós Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt számára - jelentette ki Andrej Babis az ANO elnöke, kormányfő szombaton Prágában újságírók előtt.
2026. 10. 18. 14:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a jegybank, valamint foglalkoztatottsági és államháztartási adatok érkeznek a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ismerteti a szeptemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi helyzetéről.
2026. 10. 18. 13:00
Megosztás:

Befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban

Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és sziklatörmelék már többször okozott károkat és fennakadásokat a váci vonalon, Nagymaros és Szob között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebookon.
2026. 10. 18. 12:00
Megosztás:

Mellplasztika 2026-ban: milyen lehetőségek közül választhatnak a nők?

A mellplasztika napjainkban jóval többet jelent a mellek méretének megváltoztatásánál. A korszerű plasztikai sebészeti eljárások lehetőséget kínálnak a mellforma korrigálására, az aszimmetria mérséklésére, a megereszkedett mellek megemelésére, valamint a túl nagy mellek okozta panaszok enyhítésére. 2026-ban a mellplasztikai beavatkozások tervezésénél továbbra is a személyre szabott megközelítés, a biztonság és a természetes testarányok figyelembevétele a meghatározó.
2026. 10. 18. 11:00
Megosztás:

Ki fizeti meg a ketreces tartás árát? Három tanulmány a magyar tojástermelés jövőjéről

Magyarországon a tojótyúkok 67,6%-át még mindig ketrecben tartják. Az Una Terra Alapítvány három, mintegy 158 szakirodalmi forrásra épülő tanulmánnyal és konkrét jogszabály-módosítási javaslattal sürgeti a ketreces tartás fokozatos megszüntetését. A vizsgálatok állatjóléti, gazdasági és jogi szempontból elemzik az átállást.
2026. 10. 18. 10:00
Megosztás:

Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bakonynánán és Szápáron polgármestert és képviselőket, Medinán polgármestert, Püspökladányban pedig egyéni képviselőt választanak.
2026. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás: