BÉT - Délutánra mérséklődött a lelkesedés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 142,69 pontos nyitás után veszített értékéből kedden kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 25.091 ponton állt, ami a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 103,34 pontos, 0,41 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 39,35 ponttal alacsonyabb. (MTI)

A részvénypiac forgalma fél háromig 15,1 milliárd forint volt, a vezető részvények - a Richter kivételével - erősödtek az előző záráshoz képest. A BUX 25 ezer pont fölött kezdett és egész nap ott is maradt és több mint két éves csúcsot döntve 25.418,15 ponton is állt. A tőzsde mutatója ugyan 2010. március 25-26-án néhány ponttal átlépte a 25 ezer pontos határt, de 25.100 pont fölött utoljára 2008. január 15-én járt, amikor a maximum értéke 25.178,01 pont volt.

 

A Mol 170 forinttal, 0,82 százalékkal 20.900 forintra erősödött, 3,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 21 forinttal, 0,29 százalékkal 7.200 forintra nőtt, forgalmuk 8,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,37 százalékkal 816 forintra emelkedett, forgalma 1,2 milliárd forint volt.

 

A Richter a kora délutánra fordult veszteségbe, a gyógyszerpapír árfolyama 35 forinttal, 0,08 százalékkal 43.350 forintra csökkent, a részvények forgalma 987,9 millió forintot ért el. A Rába kedden másfél éves csúcsra került, a kereskedést az áremelkedés mértéke miatt rövid időre fel is függesztették. Kora délután a papírért 1.033 forintot adtak, ami az előző záróárnál 82 forinttal magasabb árfolyamot jelent. A Rába utoljára 2008. október 9-én járt ezer forint felett. Akkor a részvény napi maximuma 1.069 forint, a záróára pedig 1.048 forint volt.

Idén is pályázhatnak a kerékpárosbarát címre az önkormányzatok és munkaadók

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézettel idén is meghirdeti Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatát - jelentette be az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a minisztérium.
2025. 07. 19. 10:00
Megosztás:

Idén is pályázhatnak a kerékpárosbarát címre az önkormányzatok és munkaadók

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézettel idén is meghirdeti Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatát - jelentette be az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a minisztérium.
2025. 07. 19. 10:00
Megosztás:

Trump aláírta a GENIUS-törvényt – Jön a stabilcoinok új korszaka az USA-ban

2025. július 18-án Donald Trump elnök ünnepélyes keretek között aláírta az első, teljes értékű kriptovaluta-törvényt az Egyesült Államokban. A GENIUS Act történelmi jelentőségű szabályozási mérföldkő, amely új alapokra helyezi a stabilcoinok működését, miközben az iparági szereplők forradalmi pillanatként ünneplik az eseményt. Vajon ez az amerikai kriptoforradalom kezdete?
2025. 07. 19. 09:00
Megosztás:

Kósa Lajos: megvan a nemzet aranytartaléka

Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken az MTI-hez eljuttatott videófelvételben.
2025. 07. 19. 07:00
Megosztás:

A pénzügyi tudatosság fontosságára hívta fel a figyelmet a magyar delegáció az Oszakai Világkiállításon

A Magyar Pavilont április 13-án Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg, hangsúlyozva a világkiállítás gazdasági, diplomáciai és turisztikai jelentőségét. A pavilonban azóta is folyamatosak a szakmai programok, a csütörtöki napon a „Learning and Playing” témahét keretében a pénzügyi tudatosságé volt a főszerep.
2025. 07. 19. 05:00
Megosztás:

Ismét nemzetközi elismerésekben részesült az MBH Bank és az MBH Befektetési Bank

Kettős elismerésben részesült az MBH Csoport az Euromoney Awards for Excellence 2025 díjátadón: az MBH Bank a „Magyarország legjobb digitális bankja a KKV-k számára” címet nyerte el a BUPA digitális üzleti platformjával, míg az MBH Befektetési Bank a „Magyarország legjobbja az elemzés területén” díjat hozta el, amellyel a befektetési bank elemzői tevékenységének magas színvonalát díjazták. Az elnyert díjak megerősítik az MBH Bank digitális fejlesztéseinek fontosságát, valamint elismerik a befektetési piacokon végzett elemzői tevékenységének eredményességét.
2025. 07. 19. 04:00
Megosztás:

Lelki támogatás a pénzügyek világában – a pszichológus és a mediátor szerepe a pénzügyi stressz kezelésében

Miért fontos a pszichológus és a mediátor a befektetők számára? Lelki támogatás, érzelmi stabilitás, tudatos döntések a tőzsdén és a kriptovaluta világában.
2025. 07. 19. 03:00
Megosztás:

Lebuktatták a magyar ásványvizek sötét titkát

A forró nyári hónapok során magától értetődő, hogy megnő a vízfogyasztás – Magyarországon azonban ez nem csupán szezonális reakció. Az ásványvíz sokak számára napi szokássá, sőt, identitásformáló tényezővé vált. Mindez egy olyan országban történik, ahol a csapvíz minősége nemzetközi összevetésben is kivételesen jó. Mégis sokan meg vannak győződve arról, hogy a boltban megvásárolt palackos víz jobb, mint amit a saját otthonuk csapjából engednek.
2025. 07. 19. 02:00
Megosztás:

Új nyugdíjszámítás Magyarországon! Ki kap többet és ki jár rosszul?

A legutóbbi Országos Nyugdíjas Parlament által megfogalmazott javaslat szerint jelentősen, akár több tízezer forinttal is nőhetne az átlagos nyugdíjösszeg, amennyiben a magyar állam a jelenleg alkalmazott inflációkövető rendszer helyett a svájci indexálást vezetné be.
2025. 07. 19. 01:00
Megosztás:

Megérkezett végre a mém érme szezon? Szárnyal a Bonk és a Pepe!

A mém érmék robbanásszerű emelkedésbe kezdtek július harmadik hetében, és kevés az olyan kereskedő, aki veszteségben lenne. A nagyobb piaci kapitalizációval rendelkező mém érmék közül a Bonk és a Pepe teljesített legjobban, azonban a PENGU és az SPX befektetőknek sincs okuk a panaszra.
2025. 07. 19. 00:01
Megosztás:

Kedvező irányba mozdult el az amerikai lakáspiac

A kiadott építési engedélyek száma 1 millió 397 ezerre emelkedett hó /hó alapon a júniusi előzetes adatok szerint az Egyesült Államokban.
2025. 07. 18. 22:00
Megosztás:

Vártnál jobb profit az American Express-től

Az American Express a tőzsdenyitás előtt tette közzé második negyedéves gyorsjelentését.
2025. 07. 18. 21:30
Megosztás:

Csökkent a gyűlölet-bűncselekmények száma Spanyolországban

Spanyolországban tavaly az előző évhez képest 13,8 százalékkal csökkent a gyűlölet-bűncselekmények száma, amelyek mintegy fele rasszizmus és idegenellenesség miatt történt - derült ki a belügyminisztérium pénteken nyilvánosságra hozott jelentéséből.
2025. 07. 18. 21:00
Megosztás:

Az ÁKK mandátumot adott ki egy kínai devizakötvény kibocsátás megszervezésére

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény ("pandakötvény") kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére - olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
2025. 07. 18. 20:00
Megosztás:

Sugar Rush 1000 nyerőgép bemutató: Egy színes utazás az édes nyeremények világába

Ha olyan nyerőgépet keresel, amely ötvözi a látványos grafikát, izgalmas funkciókat és magas nyerési potenciált, akkor a Sugar Rush 1000 tökéletes választás lehet. A Pragmatic Play fejlesztésében készült játék egy mesés, cukorkával teli világba repíti a játékosokat, ahol klaszteres nyeremények, zuhanó tárcsák és ragadós szorzók fokozzák az élményt. Ez a nyerőgép a pörgős akciót kedvelőknek és az alkalmi játékosoknak egyaránt ideális lehet.
2025. 07. 18. 19:30
Megosztás:

Milyen különbségek vannak az Otthon Start iránt érdeklődők között az egyes vármegyékben?

„A Bankmonitor kalkulátorát használó és ott érdeklődést leadók több, mint 4 ezer személynek az adatai megvannak vármegyénkénti bontásban is. Az érdeklődők bő harmada Budapesten szeretne ingatlant vásárolni. Nem meglepő módon a fővárosban hajlandók a legtöbbet költeni a házvásárlásra, és az igényelt kölcsönösszeg is itt a legmagasabb. Ezen adatok mellett már megdöbbentő lehet, hogy nem a budapestiek feszítik ki a legjobban magukat azért, hogy megszerezzék álmaik otthonát.”
2025. 07. 18. 19:00
Megosztás:

Újabb féléves csúcson a belföldi használtautó-piac

A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 466 300 személygépkocsi cserélt gazdát az első félévben. Ez az érték 2,5 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét, amely az eddigi rekordot jelentette. A JóAutók.hu várakozása szerint komoly esély van arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért közel 907 ezres csúcsa is.
2025. 07. 18. 18:00
Megosztás:

Változó hitelcélok: ezért keresik legtöbben a személyi kölcsönöket

Komoly átrendeződés történt a személyi kölcsönöknél, júniusban autóvásárláshoz kerestek legtöbben szabad felhasználású kölcsönt – írja közleményében a Bank360.hu. A hitel iránt érdeklődők átlagos jövedelme 12,1 százalékkal emelkedett egy év leforgása alatt, míg a személyi hitelek átlagos összege csak minimálisan növekedett az elmúlt egy évben - ez derül ki a Bank360 saját kalkulátorának keresési adataiból.
2025. 07. 18. 17:00
Megosztás:

Nagy pofonba futhatnak bele azok az Otthon Start igénylők, akik ezzel nincsenek tisztában

A BiztosDöntés.hu szakértőihez érkező kérdések alapján sokak számára kulcsfontosságú a 10 százalékos önerő lehetősége az Otthon Start hitelnél, ám van ezzel kapcsolatban egy gyakori félreértés. Ezt ugyanis a többség úgy értelmezi, hogy a lakásvásárláshoz elegendő lesz majd a vételár 10 százaléka, míg a fennmaradó részt lehet majd a 3 százalékos kamatú hitellel finanszírozni. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, és bizony előfordulhat majd, a vételár nem 10, hanem akár 20-30 százalékát is saját forrásból kell előteremteni. Mutatjuk, miért van ez, és miért nem mond ellent a 10 százalékos elvárásnak.
2025. 07. 18. 16:00
Megosztás:

Továbbra is túlzsúfoltak a börtönök Európában

Továbbra is növekvő túlzsúfoltság jellemzi az európai börtönöket, ami a tagországok egyharmadában komoly kihívást jelent - közölte az Európa Tanács pénteken.
2025. 07. 18. 15:30
Megosztás: