BUX - Mi történt ma és miért?
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője azzal magyarázta azt, hogy a Mol zárásra pozitívba fordult, hogy a kisbefektetők esésre játszottak, de estére zárták pozícióikat. Nagy befektető nem volt a papír piacán.
A MOL ma nagy ívet írt le

Az OTP csökkenését szerinte a vételi érdeklődés hiánya magyarázta. Csáky Attila, az UniCredit Bank Zrt. kereskedési igazgatója a Mol árfolyamának alakulásánál fontosnak nevezte az INA körüli bizonytalanság fennmaradását, bár jelentősebb új hír nem érkezett pénteken. A Mol 30 forinttal, 0,19 százalékkal 15 450 forintra erősödött, 4,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 45 forinttal, 1,05 százalékkal 4235 forintra csökkent, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 308 forintot ért, forgalma 325,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,12 százalékkal 4005 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 2,6 milliárd forintos forgalom mellett 5 forinttal, 0,02 százalékkal 27 685 forintra esett.