Bernanke a költségvetési deficit miatt aggódik leginkább
"A pénzügyi deficit nem tartható fenn hosszabb távon" - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Ben Bernanke, és figyelmeztetett, hogy a cselekvés hiánya "jelentős következményekkel" jár az életszínvonalra és az ország gazdasági stabilitására. Reménykeltőnek nevezte ugyanakkor, hogy a republikánus és demokrata párti politikusok bizonyították, hogy meg akarják oldani a problémát.
Ahhoz azonban még hosszú utat kell megtenni, hogy helyreálljon a költségvetési egyensúly - jósolta. Bernanke - mint mondta - "hisz benne, hogy az erős és stabil dollár érdeke az Egyesült Államoknak és a világgazdaságnak is". Véleménye szerint a dollár erejét azzal lehet biztosítani, ha megteremtik az erős gazdasági alapjai feltételeit. "Ha azt tesszük, amit kell a kettős feladatunk végrehajtáshoz, vagyis biztosítjuk az árstabilitást és a maximális alkalmaztatást, akkor ezzel létrehozzuk a fundamentumokat, amelyek segíteni fognak a dollárnak középtávon" - mondta.
A dollár értéke csökkent szerdán az euróval szemben, miután kiderült, hogy a Fed egyelőre nem változtat a rekord alacsony alapkamaton, amely így 0,0 és 0,25 százalék között marad. Bernanke megerősítette, hogy még legalább két kamatdöntő ülésre lesz szükség, mielőtt emelkedhetnek a kamatok. A következő két ilyen ülés júniusban és augusztusban lesz, vagyis csak utána következik a revízió. A New York-i fő tőzsdei indexek emelkedéssel reagáltak Bernanke sajtótájékoztatójára. (MTI)