Csődhelyzetben az amerikai kormányzat
Hétfő este Barack Obama amerikai elnök rendeletet írt alá arról, hogy a hadsereg finanszírozását abban az esetben is biztosítani kell, ha a kongresszusban nem születik megállapodás az ideiglenes költségvetési jogszabályról, így a kormányzat részlegesen fizetésképtelenné válik. Az elnök intézkedését washingtoni idő szerint nem sokkal éjfél előtt jelentették be. Ez az időpont számított határidőnek a törvényhozói költségvetési vita megoldására.
A határidő lejárta előtt a republikánus képviselők tárgyalási ajánlatot tettek a demokratikus többségű szenátusnak. A szenátus többségi demokratáinak vezetője, Harry Reid azonban visszautasította az ajánlatot, így szinte bizonyossá vált, hogy az új pénzügyi évet csődhelyzetben kezdi a kormányzat. Korábban újabb szövegtervezetet szavazott meg az amerikai költségvetési vitában a republikánus többségű képviselőház helyi idő szerint hétfő este, és ebben megerősítette korábbi álláspontját.
A vezető pártok vitájának középpontjáéban Obama elnök egészségügyi reformja áll. A republikánus ellenzék azt szeretné elérni, hogy csökkentsék a számos elemében kedden életbe lépő reformra jutó összegeket, ezt azonban a demokraták és maga Obama elnök nem fogadták el. Obama hétfőn napközben már jelezte, hogy ha a fizetésképtelenség bekövetkezik is, a nemzetbiztonság és a közrend fenntartását garantálják, és a lakosságnak nem kell tartania a társadalombiztosítási kifizetések szünetelésétől sem.
Obama mindössze néhány órával a csőddel fenyegető belpolitikai állapot kezdete, hétfő éjfél előtt kereste meg - mások mellett - a republikánusok képviselőházi csoportját vezető John Boehnert, és arra sürgette, hogy a csoport támogassa azt a javaslatot, amelynek révén elkerülhető, hogy keddtől a kormányzat részlegesen fizetésképtelenné váljék. Azt is kérte - derül ki a Fehér Ház tájékoztatásából -, hogy a republikánusok hagyjanak fel azokkal a kísérletekkel, amelyek célja, hogy csökkentsék az egészségügyi reformra jutó összegeket. Ez utóbbi áll a költségvetési vita középpontjában.
Nem sokkal korábban Obama sajtónyilatkozatot tett, amelyben szintén megállapodásra szólította fel a kongresszus tagjait. Azzal érvelt, hogy a kormány fizetésképtelensége azonnali súlyos hatással lenne az amerikai gazdaságra. Felelős hozzáállásra sürgette a képviselőház és a szenátus tagjait, és hangsúlyozta, hogy a csőd még elkerülhető. Egyértelművé tette, hogy a republikánusok egy radikálisabb csoportját tartja felelősnek a kialakult válsághelyzetért. Bejelentette azt is, hogy az egészségügyi reform a költségvetési vita ellenére kedden a terveknek megfelelően hatályba lép.
Megállapodás hiányában az amerikai kormányzat tizenhét év után most először vált részlegesen fizetésképtelenné, aminek következtében első lépcsőben fizetés nélküli kényszerszabadságra küldenek 800 ezer dolgozót, akiknek a feladatkörét nem tekintik elsődleges fontosságúnak - ez a 3,3 milliós szövetségi munkaerő csaknem egynegyedét jelenti. Nemzeti parkok és szövetségi múzeumok zárnak be, és kutatási projektek állnak le. Legutóbb 1995. december 16. és 1996. január 6. között állt le az amerikai szövetségi kormány, szintén egy költségvetési vita miatt.
A Reuters és az Ipsos felmérése szerint az amerikaiak negyede a kongresszusi republikánusokat, 14 százalékuk Obamát, 5 százalékuk pedig a demokratákat hibáztatja a válságért. 44 százalék szerint mindhárom felsorolt tényező felelős. A megoldatlan költségvetési vita által okozott krízist tovább mélyítheti, ha a két nagy pártnak október közepéig nem sikerül megállapodnia a 16 700 millió dolláros "adósságplafon" felemeléséről, vagyis ha a szövetségi kormányzat újabb hitel felvétele nélkül képtelen lesz finanszírozni kiadásait. (MTI)