Csudacégek az APEH adóslistáján! Csemegézzünk...

Egyre több cég tartozik tartósan az adóhatóságnak, a tartósan adós magánszemélyek listája ugyanakkor rövidült - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett adatokból.

A múlt év végén 1.999 vállalkozás tartozott egyenként több mint 100 millió forinttal, valamint 2.821 magánszemély és egyéni vállalkozó egyenként több mint 10 millió forinttal folyamatosan, 180 napon túl az adóhatóságnak. A céges listán szereplők száma 2009 végéhez képest 20,8 százalékkal (+344) bővült, míg a magánszemélyeké 4,5 százalékkal (-134) csökkent. A tavalyi negyedik negyedévben a céges lista 87 névvel lett hosszabb, a magánszemélyeké pedig 486 névvel rövidebb. (Egyes nevek ugyanakkor többször is szerepelnek a listán.)

 

Az APEH negyedévente teszi közzé a tartós - a vállalkozások közül a 100 millió forintnál, a magánszemélyek és egyéni vállalkozók közül 10 millió forintnál nagyobb összeggel folyamatosan, 180 napon túl tartozó - adósok listáit, amelyek csak az adózó nevét és címét, illetve székhelyét, valamint a társaságok, vállalkozók esetében az adóazonosítót tartalmazzák, a fennálló tartozás összegét nem ismertetik.

 

A magánszemélyek és egyéni vállalkozók a 10 milliós küszöbértékkel számolva mintegy 28,2 milliárd forinttal, a cégek a 100 milliós küszöbbel 199,9 milliárd forinttal tartoztak 2010 végén, együttes minimális tartozásuk mintegy 228,1 milliárd forintra rúgott. A valóságos tartozások azonban sok esetben ennél jóval nagyobbak lehetnek. A 180 napon túl tartozók most közzétett listáján szereplő 1.999 cégből 1.611 felszámolás, 73 pedig végelszámolás alatt áll, vagyis nem sok bevételre számíthat tőlük az APEH. A cégek között továbbra is sok a neve szerint kereskedelmi, szolgáltató társaság, de gyakorlatilag valamennyi ágazat fellelhető.

 

Továbbra is a tartós adósok között van a Hospinvest Egészségügyi Befektetési Zrt. és a Gyöngyösi Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft., amelyek felszámolás alatt állnak, akárcsak a Budapesti Vegyiművek Zrt., a Cornexi Élelmiszeripari Zrt., Herz Szalámigyár Zrt., az Il Ferro Kereskedelmi Ipari és Szolgáltató Kft., a Középületépítő Zrt., a Piszke Papír Zrt., a Szobi Szörp Gyümölcsfeldolgozó Zrt., a TVNET Számítástechnikai Kft., a Zala Bútorgyár Zrt. és az Ipoly Bútorgyár Zrt. Százmilliónál nagyobb tartozása van iskoláknak, alapítványoknak és egyéb szervezeteknek is, közéjük tartozik például a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Alvinczi Péter Szeretetszolgálat, a Kolumbusz Humángimnázium Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, a Nebuló Sport- és Nyelvoktató Óvoda Alapítvány, a Rébusz Iskolaszövetkezet vagy a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány.

 

Fura nevű cégek a listán

 

A vállalkozások között már hosszú ideje szemet szúr egy csomó fura nevű cég, amelyek mind azonos székhelyre (Tatabánya, Komáromi út 31.) vannak bejegyezve, számuk ugyanakkor a három hónappal korábbi 15-ről 13-ra csökkent. Továbbra is szerepel a listán a Búgócsiga 100429 Draugyreg Kft., a Búgócsiga 100626 Gnikoiprocs Kft., a Bedőlt Office Válságban Lévő Kft., a Hasitasi Hármas Kft., a Kacifánt Babér Kft., a Kidőlt Tibhcet Kft., a Rapidend Egy Válságban Lévő Kft., a Sokasara Delta Kft., a Sokasara Mars Kft. és a Sokasara Szaturnusz Kft.

 

Az Agyő Április Szolgáltató Kft., a Bedőlt Ezis Válságban Lévő Kft., a Hasitasi Négyes Kft., a Hasztalan Négyes Kft. és a Sokasara Május Szolgáltató Kft. nevét már hiába keressük, akad azonban helyette három újabb Komáromi útra bejegyzett társaság: a Mecsboksz 100806 Aszrep Kft., a Bajvan Szerda Válságban Lévő Kft. és a Bedőlt Rex Válságban Lévő Kft., közülük az utóbbi kettő felszámolás alatt áll. A magánszemélyek listáján továbbra is szerepel Akkad Imad, aki arról híresült el, hogy 2008 decemberében a bírságokat is beleértve több mint 5 milliárd forint tartozással szerepelt az APEH nagy adósok listáján, most is rajta van az énekes Lang Györgyi, a celeb Gáspár Győző és Gáspárné Balla Beáta azonban lekerült róla.


Magosz: kormányzati alárendeltségbe került az agrárkamara

Többek között a közvetlen politikai felügyeletet, a tagok személyes adataihoz való hozzáférést és a miniszter által irányított kamarai biztos posztjának bevezetését kifogásolta az agrárkamaráról szóló és az Országgyűlés által kedden elfogadott törvényben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerdán kiadott közleményében.
2026. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány miatt

Több mint hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány elleni kárelhárítási feladatok finanszírozására. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdán közzétett számában jelent meg.
2026. 08. 13. 07:00
Megosztás:

Bércsökkenésre számítanak a német cégek az MI-alkalmazások terjedésével

A német vállalatok jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
2026. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában

2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt. A forgalom éves összevetésben lényegében stagnál, a kereslet a nyári szezonnak megfelelően visszafogott, a vevői szerkezet átalakulása viszont töretlenül folytatódik.
2026. 08. 13. 05:00
Megosztás:

Beruházási kamatok: egy értelmezési kérdés, amely jelentős adóhatással járhat

A jelentős hitelből finanszírozott beruházások esetén nem csupán a finanszírozási költségek nagysága, hanem azok társasági adóban történő figyelembevételének időzítése is érdemben befolyásolhatja a vállalatok adópozícióját. A kamatlevonhatósági korlátra vonatkozó szabályozás alkalmazása kapcsán olyan értelmezési kérdés merülhet fel, amely különösen a nagy volumenű, hosszabb megvalósítási idejű beruházások esetében bír jelentőséggel. A Deloitte szakértői szerint ezért célszerű előzetesen áttekinteni az egyes lehetséges megközelítések adóhatásait és kialakítani egy megfelelően alátámasztott gyakorlatot.
2026. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Íme az ország tortája és az idei év Szent István-napi kenyere

A Pilisi Pityókás kenyér lett az idei év Szent István-napi kenyere, a gyulai Kézműves Cukrászda Bíborfehér fantázianevű édessége Magyarország tortája, a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska desszertje pedig Magyarország cukormentes tortája - hangzott el az augusztus 20-i ünnepségekről a Belügyminisztériumban tartott szerdai sajtótájékoztatón.
2026. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Nem tudod, pontosan mikor születtél? 6 hely, ahol megtalálhatod a születési időpontodat

A születési dátumát szinte mindenki fejből tudja, de a pontos óra és perc már sok családban bizonytalan. Gyakran csak annyi marad meg az emlékekben, hogy „hajnalban”, „dél körül” vagy „este felé” történt a születés. Pedig a pontos születési idő több helyen is előkerülhet, csak tudni kell, hol érdemes keresni.
2026. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Kigyulladhat a lakásod! Figyelj erre az elektromossági problémára

A 40 éve akár teljesen „hibátlanul működő” villanyhálózat lehet az egyik legnagyobb kockázat. Mit tehetünk, hogy elkerüljük a bajt?
2026. 08. 13. 01:00
Megosztás:

4,5 milliárd forintot kereshet az állam a Sziget Fesztiválon

Az állam 4,5 milliárd forinttal többet szedhet be adó- és járulékbefizetésekből a Sziget Fesztivál után, mint amennyit közkiadásként kifizet rá - közölte az MTI-vel szerdán a GKI Gazdaságkutató Zrt.
2026. 08. 13. 00:05
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Grafisoft Park nettó eredménye az első fél évben

A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye 4,96 millió euró volt az idei első fél évben, csaknem 28 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 08. 12. 23:00
Megosztás:

GEM: újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat - közölte a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) szerdán.
2026. 08. 12. 22:00
Megosztás:

Kicsik, de ígéretesek: új lehetőségek az európai részvénypiacokon

Az elmúlt évtizedben az európai és amerikai kis kapitalizációjú részvények egyaránt alulteljesítették a nagyvállalati indexeket, ám az MBH Befektetési Bank elemzése szerint a szegmensben ismét vonzó befektetési lehetőségek rajzolódhatnak ki. Míg az amerikai small-cap vállalatok növekedési kilátásai továbbra is kedvezőek, az európai kisebb cégek alacsonyabb értékeltsége, magasabb osztalékhozama és az eurozóna gazdasági élénkülésére épülő potenciál különösen vonzó kombinációt kínálhat a hosszabb távon gondolkodó befektetők számára.
2026. 08. 12. 21:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő a BUX-nál a 150 ezer pont átlépése

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX, miután első alkalommal zárt 150.000 pont felett szerdán - közölte a BÉT.
2026. 08. 12. 20:00
Megosztás:

Már a cégeket is célba vették az online csalók

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forintot védett meg ügyfelei számára.
2026. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Akár 100 ezer forint fölé is nőhet az iskolakezdés költsége

Az iskolakezdés közeledtével a magyar családok a tavalyinál magasabb tanszerárakkal számolhatnak – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ezek árai idén júliusban 3,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A Bank360 számításai szerint ez a gyakorlatban 76 ezer és 107 ezer forint közötti beiskolázási összegeket jelenthet attól függően, hogy milyen szempontok alapján állítjuk össze az iskolakezdéshez szükséges eszközök csomagját.
2026. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Mától tilos a levegő csomagolása és szállítása: megváltoznak az online rendelések

A mai naptól kisebb dobozokban, kevesebb felesleges csomagolóanyaggal érkezhetnek az online rendelések. Az augusztus 12-én életbe lépett új uniós csomagolási rendelet (PPWR) célja, hogy véget vessen a túlméretezett csomagolásoknak, egyszerűbbé tegye a szelektív hulladékgyűjtést, ezzel csökkentse az e-kereskedelem környezetterhelését – hívja fel a figyelmet a Shoprenter.
2026. 08. 12. 17:00
Megosztás:

4 milliárd dollárral csökkent az USDT kínálata: kifelé áramlik a tőke a kriptopiacról?

A kriptopiac likviditása több mint egy éve nem látott ütemben apad: a Tether USDT kínálata az elmúlt 60 napban mintegy 4 milliárd dollárral csökkent, miközben csak az utóbbi 11 napban további 870 millió dollár tűnt el a rendszerből. A folyamat már túlmutathat egy egyszerű piaci átrendeződésen. Egyre több jel utal arra, hogy bizonyos befektetők nem más kriptoeszközökbe forgatják át tőkéjüket, hanem teljesen kivonulnak a piacról, és stabilcoinjaikat ismét hagyományos fiat pénzre váltják.
2026. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás:

A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás: