Econet.hu - A tavalyinál 2 százalékkal kevesebb látogató volt a Szigeten

Az econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a kizárólagos tulajdonában álló EST Media Group Vagyonkezelő Kft. 26 százalékos érdekeltségében lévő Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. által 2010. augusztus 11-16. között a budapesti Hajógyári-szigeten megrendezett Sziget Fesztiválon – figyelembe véve a 2010. augusztus 10-én tartott 0. napi Reggae örömünnep és Cseh Tamás emlékkoncert rendezvényeket is – a megelőző évinél mintegy 2 százalékkal kevesebb, összesen 382 ezer látogató vett részt - olvasható a BÉT honlapján.

A látogatók száma napi bontásban ( -1. nap - 49 ezer, 1. nap - 61 ezer, 2. nap - 65 ezer, 3. nap - 66 ezer, 4. nap - 72 ezer és 5. nap - 69 ezer). A -1. napon tartott Kispál és a Borz búcsúkoncerten ugyanakkor további 45 ezer látogató volt jelen. A rendezvényt követő első becslések szerint a Fesztivál a tavalyihoz hasonlóan pozitív – bár a 2009-es szintet el nem érő - eredménnyel zárt.

 

A Sziget Fesztivál sok éve tartó pozitív mérlegének a 2009-10-es válságévekben történt megőrzése és a látogatószám idei csekély mértékű csökkenése jelzi, hogy a rendezvény az egyik ikonikus magyar sikertermékként a versenytársaknál kevésbé van kitéve a kedvezőtlen gazdasági környezet közvetlen hatásainak (lakossági fogyasztás visszaesésének elhúzódása, a célcsoportot az elmúlt hónapokban sújtó árfolyamhatások, szűkebbre szabott céges marketing és szponzorációs büdzsék, stb.). Ugyanakkor az eredményességet negatívan befolyásolják a rendezvény alatt történt heves esőzések miatti helyreállítások költségei, továbbá a forint/euró árfolyam változásának hatásai.

 

A 2010-es Sziget Fesztivál – csakúgy mint az egy hónappal korábban megrendezett soproni VOLT Fesztivál és zamárdi Heineken Balaton Sound – mind pénzügyileg, mind fogadtatását tekintve sikeres volt. Ehhez nagyban hozzájárult a bevezetett márka – a Sziget brand mára Nyugat-Európában Magyarország egyik legfontosabb „védjegyévé” vált - és a professzionális szervezés és lebonyolítás.


A válság természetesen a fesztiválpiacot sem hagyja érintetlenül, azonban a szponzorációs költések visszafogása inkább a csekélyebb súlyú, egy rendezvényes szereplőket érinti. A Sziget Kft. idei három nagy rendezvényének (VOLT Fesztivál, Heineken Balaton Sound, Sziget Fesztivál) tapasztalatai és a piac egyéb szereplőinél megfigyelhető negatív tendenciák (nehezen megvalósuló vagy elmaradó rendezvények) viszont azt mutatják, hogy a jelentősebb szervező cégek és rendezvényeik – melyek közül a Sziget Kft., illetve a Sziget Fesztivál egyértelműen a legnagyobb – a válságidőszakból megerősödve kerülhetnek ki.


Ehhez nagyban hozzájárulhat az is, hogy a Sziget Kft. nem csak évről-évre megrendezi a megszokott rendezvényeit, hanem a magyar fesztiválpiac fejlesztésében is élenjár. A cég idén két jelentős újítással is jelentkezett: a mobiltelefonos percalapú jeggyel és a készpénzmentes és gyorsabb fizetést lehetővé tévő Sziget-kártyával.

 

A Sziget Fesztivál idei teljesítménye – a 2009. évi kihagyás után – újra alapja lesz a Sziget Kft. felvásárlására irányuló tranzakciót szabályozó szerződések szerinti vételárszámításnak. A szerződések értelmében a Sziget Kft-nek idén 500 millió forintot meghaladó EBITDA-t kell ahhoz termelnie, hogy az eladók a 2010-re vonatkozó lehetséges legmagasabb vételárhoz juthassanak. Bár az idei rendezvények pénzügyi elszámolása még nem ért véget, illetve egy kisebb rendezvény még hátravan, az első becslések alapján az körvonalazódik, hogy az EBITDA az elvárt szint környékén lehet majd. Amennyiben ezen belül az EBITDA az elvárt szintet mégsem érné el, úgy az elmaradás pontos összegétől függően a 2010 őszi és a 2011-es vételárrészek megfelelően csökkennének. (A tranzakciót szabályozó szerződések értelmében a több tételből összetevődő vételár nagyobb része az EBITDA elmaradás duplájával, kisebb része pedig az EBITDA elmaradás egyszeres összegével csökken.)

 

A Sziget Kft. eredményességének a szerződéses vállalástól való esetleges kismértékű átmeneti elmaradása az econet.hu Nyrt. célkitűzéseit nem érintené. Tekintve, hogy a Sziget Kft. teljesítményét – csakúgy mint az EMG média-portfóliójának egyéb elemeiét is – alapvetően a lakossági fogyasztás erőssége határozza meg, úgy véljük, hogy a cég, illetve az EMG-portfólió további részei a gazdasági növekedés hazai felgyorsulását követően – remélhetően már a 2011-es évtől - készek és képesek lesznek arra, hogy a válság alatt is megtartott és megerősített piaci helyzetüket kihasználva bővülő árbevétel mellett vonzó eredményességgel és a további növekedés (akvizíciók, termékfejlesztések) lehetőségét magukban hordozva működjenek majd.

Több mint 90 kilométernyi mellékút újul meg a Dél-Alföldön

Több mint 90 kilométernyi mellékút újul meg 27 útszakaszon a Dél-Alföldön a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2025. 08. 18. 21:00
Megosztás:

Hitelezés: egyelőre fellélegezhetnek a magyar cégek

Bár július 1-től a minimum ESG-kérdéssorra vonatkozó elvárásban egyre több adatot, információt kell begyűjteni a bankoknak a minimum 500 millió forint vállalati hitelt felvevő ügyfeleiktől, az adatszolgáltatásban érintett vállalatok köre azonban jóval szűkebb lesz.
2025. 08. 18. 20:00
Megosztás:

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.
2025. 08. 18. 19:00
Megosztás:

Putyin-Trump találkozó: a tárgyalások összeomlásának lenne igazán hatása az energiaárakra

Az ukrán háború lezárását elősegítő amerikai-orosz párbeszéddel kapcsolatban sokan az energiaárakra gyakorolt hatásról kérdeznek.
2025. 08. 18. 18:00
Megosztás:

Stabilcoin-láz Hongkongban: emelkedő részvények, növekvő csalásveszély a törvény után

Augusztus 1-jén életbe lépett Hongkong új stabilcoin-törvénye, amely azonnali hatással volt a helyi kriptopiacra – részvényárfolyamok emelkedtek, a befektetői érdeklődés fokozódott, azonban a csalások és visszaélések kockázata is nőtt. A hongkongi pénzügyi felügyelet (SFC) és a jegybank (HKMA) közös figyelmeztetést adott ki: a piac izgatott, de a befektetők legyenek körültekintőek. A szabályozás új lehetőségeket nyit, de új veszélyeket is hoz – nézzük, pontosan mi történik a térség egyik legdinamikusabban fejlődő kriptohubjában.
2025. 08. 18. 17:00
Megosztás:

A home office új szintje: Ezekkel a kütyükkel maximalizálhatod a hatékonyságod

Az otthoni munkavégzés, a home office mára a munka világának megkerülhetetlen részévé vált. A rugalmasság és a kényelem mellett azonban komoly kihívásokat is tartogat, különösen a hatékonyság és a produktivitás fenntartása terén. A megfelelő technológiai háttér és a jól megválasztott eszközök azonban nem csupán megkönnyítik a mindennapokat, de segítenek abban is, hogy az otthoni irodád egy valódi hatékonysági központtá váljon. A megfelelő kütyükkel kiküszöbölheted a zavaró tényezőket, optimalizálhatod a munkafolyamatokat és megteremtheted a professzionális munkavégzés feltételeit a saját otthonodban is. Ez a cikk bemutatja azokat az eszközöket, amelyek elengedhetetlenek a modern home office környezetben.
2025. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Nem történt áttörés Trump és Putyin találkozóján, de jön a folytatás

A két vezető pénteken Alaszkában tárgyalt az ukrajnai háború lezárásáról. Trump azonnali tűzszünetet szeretett volna elérni, de ez végül nem valósult meg, bár az elnök produktívnak értékelte a találkozót.
2025. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A kiberfenyegetések jelentik a legnagyobb veszélyt a légiközlekedésre az Allianz szerint

Többnapos késések, járattörlések, morgolódó utasok – miközben a légiforgalom volumene nagy nehezen visszakapaszkodott a világjárványt megelőző békeév, 2019 szintjére, még mindig elég sok a probléma a reptereken. Szerencsére nem annyira kaotikus a helyzet, mint tavaly volt, azonban Európa 20 legnagyobb forgalmú légitársasága már az év első öt hónapjában összehozott több tízezer késést és járattörlést. Az utasok mindennapi repülési élményét azonban újfajta kockázatok veszélyeztetik az Allianz szakértői szerint: ők idei kockázati jelentésük, a Risk Barometer[1] nyomán öt olyan fő rizikófaktort azonosítottak, amelyek meghatározhatják a légitársaságok és a teljes szektor működését, és ezzel együtt az utasokra is hatással lehetnek.
2025. 08. 18. 14:00
Megosztás:

A gyengülő kamatcsökkentési várakozások hatására emelkedtek az amerikai kötvényhozamok

A múlt héten a befektetők elsősorban az amerikai inflációs adatokra figyeltek.
2025. 08. 18. 13:00
Megosztás:

Saját blokkláncot mindenkinek? – Miért épít most Circle, Stripe és más fintech cégek saját Layer 1-hálózatot?

A kriptopénzek világa újabb mérföldkőhöz érkezett: a digitális fizetésekben és tokenizált eszközökben utazó óriáscégek – mint a Circle és a Stripe – már nem elégszenek meg az eddigi infrastruktúrával. Ehelyett saját blokkláncokat építenek, hogy teljes irányítást szerezzenek az elszámolási folyamatok felett. De mi áll e mögött az új trend mögött, és vajon ez megrengetheti a jelenlegi L1 hálózatokat, mint az Ethereum vagy a Solana? Nézzük a részleteket!
2025. 08. 18. 12:00
Megosztás:

Csak a Dow Jones tudott pénteken emelkedni

A Dow Jones kivételével csökkentek pénteken a vezető amerikai indexek.
2025. 08. 18. 11:00
Megosztás:

Csökkenés jellemezte a nyugat-európai tőzsdéket pénteken a Trump-Putyin találkozó árnyékában

Csökkenés jellemezte pénteken a vezető európai indexeket. A német DAX, a brit FTSE 100, a holland AEX és a dán OMXC is veszített az értékéből. A vezető indexek közül a francia CAC és a spanyol IBEX tudott emelkedni.
2025. 08. 18. 10:00
Megosztás:

Vajon lehetséges a nagy fogyás striák és lógó bőr nélkül?

Sokan azért halogatják a fogyást, mert attól tartanak: ha túl gyorsan szabadulnak meg a kilóktól, a testük örökre emléket állít a túlsúlynak striák, megereszkedett bőr és petyhüdt kontúrok formájában. Ez a félelem nem alaptalan, hiszen a bőr rugalmasságának visszanyerése valóban kihívás, különösen nagy súlyvesztés esetén. De mi van akkor, ha a fogyás nemcsak gyors, hanem kíméletes és adaptív is?
2025. 08. 18. 09:00
Megosztás:

Minimálisan gyengült a forint reggelre

Minimálisan gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 08. 18. 08:00
Megosztás:

Nagy István: a kormány célja, hogy megújítsa és kézben tartsa a hazai élelmiszeripart

A kormány célja, hogy megújítsa és kézben tartsa a hazai élelmiszeripart, ezért lett ez a terület 2015-ben stratégiai ágazat - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter pénteken Ikrényben, a Csoki Nyugat Kft. üzemének átadóján.
2025. 08. 18. 06:00
Megosztás:

Mi lett volna, ha 5 éve 1000 dollárt fektetsz Shiba Inu-ba?

Amikor a legtöbb ember elkezdi befektetői pályafutását, a portfóliója többnyire hagyományos eszközökből áll: részvényekből, kötvényekből és készpénzből. A kezdők gyakran kerülik az egyedi részvényválasztást, inkább passzív befektetési formákat választanak, mint az ETF-ek vagy befektetési alapok.
2025. 08. 18. 05:00
Megosztás:

Két technológiai részvény, amely nagyobb potenciált rejt, mint bármely kriptovaluta

A kriptovaluták most ismét reflektorfénybe kerültek: a bitcoin nemrégiben új történelmi csúcsot ért el, miközben az Egyesült Államokban egyre több jogszabály és intézményi elfogadás erősíti a digitális eszközök legitimitását. Ez a befektetői érdeklődést is fűti – de vajon jó befektetésről van szó hosszú távon?
2025. 08. 18. 04:00
Megosztás:

Átfogó NAV-ellenőrzések jönnek - fókuszban a kölcsönök és a házipénztár

Piaci információk szerint Győr-Moson-Sopron, Fejér és Nógrád megyékben vizsgálja a NAV a munkáltató kölcsönöket és házipénztárakat.
2025. 08. 18. 03:00
Megosztás:

Családi Élménysziget várja a látogatókat a Margitszigeten

Mozgás, zene, játék és családi élmények várják a látogatókat a Családi Élményszigeten augusztus 19. és 20. között a margitszigeti Nagyréten a Szent István Nap rendezvénysorozat keretében - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
2025. 08. 18. 02:00
Megosztás:

Bitcoin új rekordot döntött: 124 000 dollár felett jár – Következhet a 150 000?

Augusztus 14-én a Bitcoin (BTC) ismét történelmet írt: a világ legismertebb kriptovalutája új csúcsra, 124 000 dollár fölé emelkedett. Ez éves szinten közel 30%-os növekedést jelent, és sok befektetőben felmerül a kérdés: innen valóban elérhetjük a 150 000 dollárt?
2025. 08. 17. 23:00
Megosztás: