Eléri-e az OTP a 4000 forintos szintet?
2009. 06. 15. 07:00
Napokon belül kiderülhet, hogy az OTP eddigi példátlan emelkedése, melyet az 1200 forintos mélypontjának elérése óta produkált, eléri-e a 4000 forintos szintet. Ugyan a piacokon továbbra is tart az emelkedés, azonban már korántsem olyan vehemens mértékben, mint korábban. (ProfitLine.hu)
Bár az OTP a múlt héten így is 4 százalék feletti mértékben tudott emelkedni, azonban nem szabad elfelejteni, hogy az azt megelőző héten már volt egy korrekciós kísérlet, mely során 3700 forintról igen rövid idő alatt visszazuhant 3300 forint közelébe. Mindezek ellenére úgy véljük, hogy a 4000 forintos szintet elérheti a papír árfolyama, azonban ezen szint elérése már korrekciós hullámot válthat ki. OTP részvény technikai elemzése: Egyre szűkebb sávban folytatódik az emelkedés, melynek célja minden bizonnyal a 4000 forintos szint lesz. Az utóbbi napokban kissé megtorpant az emelkedés, elképzelhető, hogy a 4000-es szint elérése előtti utolsó nekirugaszkodás előtti pihenőjét tartja a papír. Csökkenésben támasz 3700-3720 forintnál, és 3480-3500 forintnál várható. Azonban egy korrekció megindulása visszavetheti 3350 forint közelébe is. Az elemzés megtekintéséhez [url=http://www.profitline.hu/index.php/technika/elemzes/136793]kattintson ide[/url]. ........................................................................................................................................................ Régóta gondolkodik, hogy belevágna a tőzsdézésbe? Ne halogassa! On-line tőzsdézés a ProfitLine.hu segítségével. Amennyiben részvényt szeretne vásárolni, kedvező költségek mellett és ehhez segítségre van szüksége, [url=http://www.profitline.hu/index.php/befektetes-tozsde/piac/bet]kattintson ide[/url].

Stratégiai megállapodás: a Waberer’s és a Budapest Airport együttműködik a hazai légiáru-szállítás dinamikus fejlesztéséért
A mai napon Waberer’s International Nyrt. és a Budapest Airport Zrt. együttműködési szándéknyilatkozatot (MoU) írt alá, amelynek célja a hazai légiáru-szállítás és logisztika dinamikus fejlesztése, amely tovább erősíti azt a nemzeti törekvést, hogy Magyarország stabilan a legversenyképesebb légiáru-elosztó központ legyen Közép-Európában. A Waberer’s és a Budapest Airport megállapodásának legfőbb sarokpontja azon szinergiák kihasználása, amelyekkel a következő évtizedben is töretlen fejlődés valósulhat meg az egyik legfontosabb hazai stratégiai ágazat, a logisztika terén.
Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege – már több mint 500 vállalkozás jutott forráshoz
Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz, összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott. A beruházások országszerte elindultak, a program érdemi lendületet ad a hazai KKV-k technológiai megújulásához és növekedéséhez.
Nincs pénzed fogorvosra? Akkor itt van rá a visszapénzes megoldás
A magyarok fele már igénybe vett magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt két évben, és egyre többen keresik az elérhető, mégis minőségi megoldásokat. A K&H visszapénz most már olyan lehetőséget is kínál, amelynek segítségével kedvezményesen finanszírozható a fogászati ellátás.
Módosult a GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás
A hazai mikro- és kisvállalkozások fejlesztésének ösztönzése érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium módosította a GINOP Plusz-1.2.4-25 „Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban” című felhívást. A támogatási keretösszeg a korábbi 50 milliárd forintról 150 milliárd forintra emelkedik, így háromszoros forrás válik elérhetővé a vállalkozások számára.
Karrierváltás: a bruttó hazai átlagkeresetet is meghaladhatja a junior informatikusok kezdő fizetése
A 750 ezer forintot is elérheti a junior informatikusok bruttó kezdő fizetése, amely így több mint 6 százalékkal meghaladhatja a KSH által július közepén publikált, mintegy 703 ezer forintos bruttó hazai átlagkeresetet. A magyar gazdaság gyenge teljesítménye miatt a juniorok elhelyezkedése egy hat-nyolc hónapos képzés után akár négy-hat hónapig is eltarthat, ám a legtöbb iparágban zajló digitalizációs hullámnak köszönhetően a különböző szektorokban szerzett tapasztalatokkal – például a jogi, egészségügyi, pénzügyi, mérnöki vagy oktatási szakmai múlttal – rendelkezők manapság is gyorsan elhelyezkedhetnek, és a fizetésük 2-4 év után, medior szinten már a bruttó 1,1-1,5 millió forintot is elérheti - összegzi a partnercégeitől szerzett tapasztalatokat az egyik legnagyobb hazai IT képzési központ, a PROGmasters.
Kihagyott lehetőség: üzleti értéket teremt a kibervédelem, ha hagyják
Látványos megtakarítást hoz a kiberbiztonság a cégeknek világszerte, mégsem vonják be a terület vezetőit a kulcsfontosságú üzleti döntésekbe - mutat rá az EY legfrissebb nemzetközi felmérése, amely 550 topmenedzser éskibervédelmi vezető (CISO) bevonásával készült. A tanulmány szerint az adatvédelem a megfelelő hozzáállással könnyen a vállalati növekedés motorjává válhat.
Erste Csoport féléves eredmények: jó működési teljesítmény, erős tőkemegfelelési mutató
Az Erste Csoport jó működési teljesítménye folytatódott 2025 első felében. A nettó kamatbevétel 2,7 százalékkal nőtt az előző év első hat hónapjához képest, elérve a 3,79 milliárd eurót (2024 első féléve: 3,69 milliárd euró). Ezt a növekedést elsősorban az ügyféloldali erős növekedése okozta, és ellensúlyozta a csökkenő kamatkörnyezet hatását: a közép-kelet-európai régió erős teljesítményének köszönhetően a hitelállomány 2,7 százalékkal nőtt az év eleje óta, és elérte a 224,0 milliárd eurót. A betétállomány 2,8 százalékkal nőtt, elérve a 248,5 milliárd eurót, a legerősebb növekedést a cseh, magyar és ausztriai betétállomány érte el. A nettó díj- és jutalékbevétel 8,3 százalékkal nőtt éves szinten, elérve az 1,54 milliárd eurót (2024 első féléve: 1,42 milliárd euró), köszönhetően az összes elsődleges piacon tapasztalható növekedésnek. Összességében a működési bevétel 2,7 százalékkal, 5,67 milliárd euróra nőtt (2024 első féléve: 5,52 milliárd euró).
Megkétszerezi transzformátorgyártó kapacitását a Ganz
Két éven belül megduplázza, ezzel 20 ezer MVA-re növeli tápiószelei transzformátorgyárának termelési kapacitását a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó vállalat nagyszabású beruházásának megvalósulását Magyarország Kormánya közel 15 millió euró értékű támogatással segíti a 150 Új Gyár Program keretében. A fejlesztés révén a Ganz tovább kívánja erősíteni nemzetközi piaci jelenlétét.
A lakásbiztosítások 46 százalékához tartozik balesetbiztosítás
A lakásbiztosítások nemcsak elemi csapások, lopások ellen nyújtanak védelmet, hanem megfelelő kiegészítő biztosítás megléte esetén a balesetekre is. Történjenek azok akár nyári táborokban, fesztiválokon vagy egyéb eseményen. A K&H adatai szerint 2024-ben már a lakásbiztosítási szerződések 46%-ához kötöttek ilyen kiegészítő védelmet, amely bárhol is következzen be a baleset, fedezetet nyújt.
Tokenizáció a blokkláncon – A valós eszközök digitális forradalma
A blokklánc technológia egyik legígéretesebb és legátfogóbb alkalmazása a tokenizáció, amely lehetővé teszi a fizikai és virtuális eszközök digitális reprezentációját egy elosztott főkönyvi rendszerben. A tokenizáció nemcsak új befektetési lehetőségeket nyit meg, de alapvetően alakíthatja át a pénzügyi piacokat, az ingatlanpiacot, a műkincspiacot és még sok más iparágat.