Előretörtek a magyarok!

A Coface Hungary közreműködésével harmadik alkalommal teszi közzé a Manager Magazin az 500 legnagyobb kelet-közép-európai cég listáját. A Top 500 az új Európa 13 államából közli a legnagyobb cégek rangsorát, amely a társaságok pénzügyi eredményein alapszik. A listát a Coface csoport állította össze. Kulcsfontosságúak az eladásokból származó bevételek, de a nyereség és a foglalkoztatottak számának alakulása is látható a táblázatban.

Jókorát, 40-ről 72-re emelkedett a magyarországi cégek száma a kelet-közép-európai régió ötszáz legnagyobb árbevételű vállalatát rangsoroló toplistán – derül ki a manager magazin szeptemberi számából. A magyar mellett a bolgár, horvát, lett, litván és ukrán cégek száma nőtt a listán, míg a cseh, lengyel, román, szerb és szlovák vállalatok közül kevesebb került be a régiós élmezőnybe, mint tavaly.

 

A kelet-közép-európai országok top 500-as listán szereplő vállalatainak száma:

 

 

A válság előtti állapotot mutatja, hogy tavaly jelentősen, mintegy 9 százalékkal bővült az 500 legnagyobb kelet-közép-európai cég összesített árbevétele. Míg 2007-ben a legdinamikusabb növekedést a lengyel, a lett és a szlovák cégek mutatták, tavaly a lett, a litván, a horvát és magyar vállalatok árbevétele fejlődött ugrásszerűen. A Top 500-as listán a válság nyomán elindult az átrendeződés. Dercze Zoltán, a Coface Hungary országigazgatója szerint az elemzés jól mutatja, hogy vannak kiemelkedő cégek a hazai vállalatok körében is. Mégpedig legnagyobb árbevételű kelet-közép-európai vállalat közül már 72 hazai, ezzel Magyarország a negyedikről a harmadik helyre lépett előre a Top 500-as listán lévő cégek számát tekintve.

 

Magyar vállalatok ágazati megoszlása:

 

 

Magyar élvonal – Top tíz magyar vállalat


A top 500-as lista 72 magyar cégéből tizenhárom található az első százban, tíz az első ötven között. A legnagyobb tíz vállalat közé pedig két magyar cég került be, a Mol és az Audi. Őket az E.On Földgázkereskedelmi Zrt. követi, amely a magyar harmadik helyet szerezte meg, összesítésben pedig a huszonkettedik a régióban. Az első tíz magyar vállalat között villamos- energetikai (MVM), elektronikai (Samsung), egy további autógyártó (Magyar Suzuki Zrt.) és egy kereskedelmi cég is található (Tesco Global Áruházak).

 

Top tíz magyar vállalat

 

 

MAGYARRIZIKÓ


Közel 20 éve figyeljük a hazai vállalkozásokat, sajnos nincsenek sokan, akik huzamosabb ideig is képesek szinten tartani üzletmenetüket, sőt még fejlődni is tudnak. Ezek a cégek azok, akik évek óta képviselik hazánkat a nemzetközi piacokon és megfelelő tőkeerővel és komoly piaci pozíciókkal rendelkeznek Sikereik oka szemlátomást az innováció, a cégvezetés szaktudása, a felkészültség, a piac alapos ismerete. Tekintettel arra, hogy a top 500-as listán képviselt hazai vállatok egy eléggé stabil körnek tekinthető sajnos nem várható hogy a kör bővülne, hiszen a hazai vállalatok többsége más dimenzióban működik és a pénzügyi stabilitásuk meglehetősen bizonytalan. A magyar ipar mára a nyugat-európai, illetve nemzetközi cégek leányvállalataivá alakult. Ez nem tisztán összeszerelő tevékenységet jelent, van, ahol jelentős hozzáadott érték is megjelenik. Ám ezeknek a társaságoknak a magyar beszállítói köre még mindig alacsony. Azt adottságnak vehetjük, hogy ez az ipar ezekben a kezekben van, és így fog működni, és nagyjából így integrálódott az európai, illetve elsősorban a német gazdaságba, hiszen a magyar export 30 százaléka oda megy.

 

Kockázatfelmérés

 

A korábban jósoltnál nagyobb mértékű világgazdasági visszaesésre számít a Coface a 2007 és 2009 közötti időszakban és Magyarországon nem reménykedhetünk gyors talpra állásban. Dercze szerint a legújabb minősítéseket hasznosnak véli, bár ezek minősítések csak pillanatnyi állapotot mutatnak, a gazdasági szereplők helyzete azonban folyamatosan változik- hívja fel a figyelmet a Coface vezetője. A kockázatok felmérése nemcsak belföldi értékesítésnél ajánlott, hanem különösen fontos a nemzetközi piacokra való kilépéskor ugyanis ezek a vállatok nem rendelkeznek azzal a piaci ismerettel, amely birtokában megszerezhetik a releváns információkat. A más piacokon való megjelenéshez nemcsak a partnervállalatokról kell pontos információval rendelkezni, hanem az országkockázatról is hiszen, makrogazdasági problémák növekedésével a vállalati kockázatok is megnövekedhetnek. Elengedhetetlen, hogy a cégek tisztában legyenek az adott célpiacok fizetési szokásaival, valamint az egyes kereskedelmi partnerek pénzügyi helyzetével. Ha a hazai helyzetet vizsgáljuk a cégek fizetési hajlandósága egyértelműen romlott, a hazai fizetésképtelenségi adatok azt mutatják, hogy az idén rekord várható a felszámolási eljárások számát tekintve, már az első félévben 20 százalék feletti növekedés volt tapasztalható.


Fogy a pénz a stabilcoinpiacról – mégis fordulat készül?

Harminc nap alatt 4,55 százalékkal csökkent a stabilcoinok teljes piaci kapitalizációja, miközben a kriptotőzsdékre irányuló pénzmozgások ismét a nettó beáramlás felé fordultak. A látszólag ellentmondásos folyamat arra utal, hogy a kereskedési platformokon újra gyűlhet a felhasználható likviditás, a szélesebb piac azonban továbbra is nyomás alatt áll.
2026. 11. 07. 08:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós digitális szabályokat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok videóajánló rendszere sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályt (DSA), mivel működése káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2026. 11. 06. 19:30
Megosztás:

Zsarolóvírusok: amikor nemcsak az adatok, hanem egy szervezet működése is veszélybe kerül

Egyetlen sikeres kibertámadás elegendő lehet ahhoz, hogy egy vállalat, intézmény vagy akár egy egészségügyi szolgáltató informatikai rendszerei részben vagy teljesen működésképtelenné váljanak. A zsarolóvírusok ma már nem csupán az adatok titkosításával okoznak károkat: a támadók egyre gyakrabban bizalmas információk nyilvánosságra hozatalával is fenyegetőznek. A védekezés ezért nem kizárólag informatikai kérdés, hanem a szervezeti működés, a felkészültség és a válságkommunikáció próbája is.
2026. 11. 06. 18:30
Megosztás:

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértáblát terveznek az egészségügyben

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértábla bevezetését tervezi az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreiben. A kormányzat által az egészségügyi ágazatnak bejelentett 510 milliárd forintos többletforrás legnagyobb tétele a szakdolgozói bérrendezés lenne, ami 123 500 dolgozót érint.
2026. 11. 06. 18:00
Megosztás:

Novembertől újra a Nébih-hez tartozik az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe

Egységes szakmai irányítás alá vonták ismét a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeletet: novembertől az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságtól visszakerült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 17:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a HungaroControl élén

Január 1-jével új vezető érkezik a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt élére: a tulajdonosi jogokat gyakorló Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Dr. Kállai Évát nevezte ki a szakszolgálat vezérigazgatójának. Turi Ferenc jelenlegi vezérigazgató december 31-ével távozik a cégtől.
2026. 11. 06. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin a Galaxy mobilokon: elindult a Samsung Wallet USDC-számlája

Újabb lépést tett a Samsung a stabilcoinok hétköznapi használata felé: az Egyesült Államok jogosult Galaxy-felhasználói már USDC-t tarthatnak és küldhetnek a Samsung Wallet alkalmazásban, a Solana hálózatán. Az új számlához több mint 60 ország bankszámláira történő kifizetés is kapcsolódik, miközben a háttérben a Bastion és a Coinbase biztosítja a letétkezelést.
2026. 11. 06. 16:30
Megosztás:

NAV: tiltott e-cigarettákat találtak több árusnál

Tiltott e-cigarettákat (vape) találtak három árusnál a kecskeméti piacon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 16:00
Megosztás: