BÉT - Elromlott a hangulat a tőzsdén
2009. 06. 15. 17:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 364,90 pontos, 2,25 százalékos csökkenéssel, 15.888,70 ponton zárt hétfőn. (ProfitLine.hu)
A részvénypiac forgalma 13,7 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest. Pozíciózárási hullám indult el a tőzsdéken - mondta el Kuti Ákos, a Cashline Értékpapír Zrt. elemzője. Az eladói nyomás az ázsiai piacokról az európai börzékre is átterjedt, majd délután az amerikai tőzsde is csatlakozott. Az esésben a bankszektor járt az élen. Az elemző kifejtette, hogy a magyar piacon a vezető papírok többsége lokális csúcspontokat ért el az elmúlt napokban, így véleménye szerint már érlelődött az esés. A gyengülés már a múlt hét végén megindult, hétfőn pedig felgyorsulni látszott ez a folyamat. Megjegyezte, hogy a régiós devizák is hirtelen gyengülésnek indultak késő délután. A Mol árfolyama 220 forinttal, 1,63 százalékkal 13.300 forintra csökkent, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 169 forinttal, 4,46 százalékkal 3.620 forintra esett, forgalmuk 10,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 9 forinttal, 1,45 százalékkal 611 forintra gyengült, forgalma 578,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 10 forinttal, 0,03 százalékkal 33.000 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el. Az Egis árfolyama 335,6 millió forintos forgalom mellett 905 forinttal, 5,20 százalékkal 16.495 forintra esett. A BUMIX 1.680,02 ponton zárt hétfőn, ez 41,69 pontos, 2,42 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Országosan ellenőrzik a szabadidős létesítményeket és berendezéseket
A fogyasztók biztonsága érdekében országosan ellenőrzik a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési körülményeit. A vizsgálat célja, hogy az aqua-, kaland- és vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, valamint a mindenki számára hozzáférhető kültéri kondiparkok eszközei megfeleljenek a hatályos biztonsági és üzemeltetési előírásoknak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.
Kriptotörvény az USA-ban: DeFi-védelem vs. stablecoin jutalmak – éleződik a harc
Fokozódik a politikai és iparági nyomás az amerikai kriptoszabályozás körül: a Szenátus új törvénytervezete egyszerre próbálja védeni a decentralizált rendszereket, miközben korlátozná a stablecoin jutalmakat. A vita tétje nem kisebb, mint a DeFi jövője és a digitális pénzügyi innováció iránya.
Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel
Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel, összhangban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kötelezettségvállalásával, hogy enyhítse a közel-keleti konfliktus olajárakra gyakorolt hatását - közölte Sara Aagesen ökológiai átmenetért felelős miniszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
Erősödött a forint kedd estére
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Már több mint 23 ezer cég igényelte a fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt
Már több mint 23 ezer cég - köztük jelentős számú turisztikai szereplő - igényelte az új, fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára kedden Pogányban.
Szabados Richárd a Baranya Vármegyei Kormányhivatal által szervezett munkáltatói fórumon megtartott előadásában rámutatott: a kormányzat intézkedése nyomán biztosított kamattámogatott hitel "felrobbantotta" a piacot.
Hongkong szigorít: új korszak jön a stabilcoin-piacon
A hongkongi pénzügyi hatóság átfogó szabályozási rendszert vezet be a stablecoinokra, miközben egyre több kérdés merül fel a piac valódi méretével kapcsolatban. A cél egyértelmű: hitelesség, intézményi bizalom és fenntartható növekedés – nem pedig spekulatív hype.
Üzembe helyezték az Alteo ötödik villamosenergia-tárolójá
Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben, a létesítmény közös ponton csatlakozik a társaság már meglévő szélerőműparkjával a villamosenergia-hálózathoz; a beruházással a meglévő hálózatcsatlakozási kapacitás kihasználtsága is nő - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
7,7 millió felhasználó felett az XRP Ledger: új korszak kezdődik a kriptopiacon
Több mint 13 év után történelmi mérföldkőhöz érkezett az XRP Ledger: a hálózat felhasználóinak száma átlépte a 7,7 milliót. A robbanásszerű növekedés nemcsak a kriptós közösség erősödését mutatja, hanem azt is, hogy az intézményi világ egyre komolyabban veszi az XRPL infrastruktúráját.