Eurócsatlakozás, avagy egy lépés előre, kettő hátra - ELEMZÉS

Valaha Lenin azt tanította a kapitalista országok haladásáról, hogy az nem más, mint "egy lépés előre, kettő hátra". Ha szerzője még divatban lenne, manapság arra vonatkozhatnék ez az aforizma, ahogyan a kelet-európai országok többsége halad az euróövezetbe.

Január elsejétől a tizenhat tagú euróövezet tizenhét tagú: Észtország a közös pénzt használó övezet új, tizenhetedik tagja. A két másik balti ország, külföldi beruházásokban reménykedve, továbbra is sietne az euróövezetbe, de legalábbis Lettország esetében ezt fékezik az IMF-mentőcsomag feltételei, amelyek miatt Lettország esetleg kénytelen lesz kilépni az európai átváltási mechanizmusból (ERM-2.), márpedig az eurócsatlakozás egyik feltétele kétévi ERM-2.-tagság.

 

A többiek, köztük Magyarország, pedig még csak nem is sietnének, sőt, halogatnák, ameddig csak lehet, az euróövezeti csatlakozásukat. Hová lett az euróövezet fénye és vonzereje? Alig két éve, a nemzetközi gazdasági válság egyik csúcspontján több kelet-európai ország kormányköreiben fölvetődött, és nyilatkozatokban megfogalmazódott, hogy az EU bánhatna lazábban a csatlakozási feltételekkel, színtiszta szolidaritásból egykettőre engedje be a megrendült valutájú országokat. Ezt az elképzelést sok rokonszenv, de a gyakorlat szintjén egyértelmű elutasítás fogadta Brüsszelben, Berlinben, Párizsban, illetve az Európai Központi Bank (EKB) részéről. Azóta fordult a kocka.

 

A Lidové Noviny című cseh lap néhány hete fölelevenítette, hogy Angela Merkel német kancellár a nyár végén gyakorlatilag meghívta Csehországot és Lengyelországot az euróövezetbe, mondván: "Szívesen látnánk önöket a klubban". Az újságcikket követő érdeklődés alkalmat adott Petr Necas és Donald Tusk lengyel miniszterelnöknek, hogy igen udvariasan újfent megerősítsék: a belátható jövőben eszük ágában sincs bevinni országukat az euróövezetbe.

 

A Lidová Noviny szerint Necas egyenest azt mondta, hogy "butaság lenne most bevezetni az eurót Csehországban". "Csak abban a pillanatban fogjuk bevezetni az eurót, amikor biztosak leszünk abban, hogy az gazdaságilag értelmes" - tette hozzá később egy tévényilatkozatában, majd a cseh kormány külön határozatot is hozott arról, hogy nem határoz, azaz nem jelöl ki céldátumot az euró bevezetésére. December elején, berlini látogatásakor a lengyel kormányfő biztosította vendéglátóját, hogy eltökélt szándékuk belépni az euróövezetbe, mihelyt teljesítik a csatlakozási feltételeket. A teljesítéssel azonban Lengyelország szemlátomást nem tud és nem akar sietni, úgyhogy e nyilatkozat valódi üzenete az volt, hogy "talán majd egyszer".

 

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegének szakértői legutóbb a 2010-es évtized végéig, illetve a 2020-as évekig kitolták a közép-európai (visegrádi) hármak eurócsatlakozási időpontjára adott előrejelzésüket. A ház által most várt csatlakozási időpontok öt évvel későbbiek, mint amit az idei év elején jósoltak.

 

A JP Morgan az előrejelzés felülvizsgálatának fő okai között említette a közép-európai országok eurólelkesedésének csökkenését, valamint "az euróövezet életképességét fenyegető kihívásokat". A JP Morgan szerint az eurócsatlakozás gazdasági ösztönzői Magyarország esetében a legerősebbek a hármak közül, tekintettel a jelentős devizaalapú hitelállományra, a legutóbbi magyar gazdaságpolitikai lépések mégis arra vallanak, hogy a valutauniós belépés Magyarországon is most már a korábbinál "kevésbé sürgető célkitűzés". A többieknek pedig, ha lehet, még kevésbé az.

 

Az euróövezeti tagság feltételrendszerének gyors teljesítése nehéz lenne, túl sok reformmal és megszorítással járna túl hamar a jelenlegi súlyos életkörülmények között. Magyarországhoz hasonlóan Csehország és Lengyelország is az EU túlzottdeficit-eljárása alatt van, Csehország 2013-as, Lengyelország 2012-es határidőt kapott államháztartása éves hiányának leszorítására a GDP 3 százaléka alá az idénre várt 5,2, illetve 7,9 százalékról, de az Európai Bizottság például Lengyelországnak még 2012-re is 6,0 százalékot jósol jelenleg. Eközben az euróövezet nem enyhíti, inkább - az ír, a görög és más dél-európai példákon okulva - szigorítja az euróövezeti feltételrendszer, főleg a deficit- és a közadósságkorlát betartatását.

 

Sőt, nemsokára már nem csak túlzottdeficit-eljárás, hanem túlzott egyensúlytalansági eljárás is lesz Brüsszelben - szintén pénzügyi szankcióval erősítve - olyan országok ellen, amelyek az euróövezeti szabályokat az aktuális fő számok szintjén betartják ugyan, de az államháztartási folyamatokat hosszabb távon kétesnek ítéli az EU központja. Érthető, hogy mindez kissé riasztja a tagjelölt országokat a nemzetközi gazdasági válság egyelőre elég lassú enyhülése közepette.

 

Csehország számára az euró gyors bevezetése akkora valutafelértékelést is jelentene a gyakorlatban, ami igen megárthatna a gép- és járműexporttól erősen függő gazdaságnak. Az exportérdek persze megfontolás Magyarország számára is. Az euróövezet tagjaként ráadásul be kellene kapcsolódni a 2013-ra tervezett állandó Európai Stabilitási Mechanizmusba, sokmilliárd eurós garanciát vállalva e válságalap számára.

 

A legfontosabb azonban talán az, hogy az euróövezet eredetileg olyan országok számára készült, ahol a gazdaság színvonala, az egy főre jutú GDP nagyjából hasonló, és még így is mekkora felfordulást okozott a gazdasági világválság. Ha mármost a valutaközösség tömegesen bővülne hagyományosan gyengébb és inflációval jobban fenyegetett gazdaságokkal, az szétfeszíthetné az EKB egységes kamatpolitikáját, az euróövezet egyik alappillérét. Egy másik híresség, Woody Allen "soha nem lépne be olyan klubba, amely akár őt is fölvenné". Lehet, hogy a kelet-európai fővárosokban jobban értik jelenleg az euróövezetet, mint Berlinben vagy Párizsban? (MTI)


Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás: