Európában is örülnek a Fed tegnapi döntésének
A londoni FTSE-100 0,41 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,52 százalékos, míg a párizsi CAC-40 0,64 százalékos pluszban állt a nyitás utáni percben. A Fed elnöke, Ben Bernanke szerda este tartott sajtótájékoztatót, azt követően, hogy a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) bejelentette: a korábban közölt 2013 közepe helyett immár 2014 végéig rekordalacsony szinten tartja az amerikai kamatszinteket. Erősítheti a piaci eufóriát, hogy az amerikai jegybankelnök nem zárt ki további gazdaságösztönző lépéseket. Piaci szereplők szerint ezzel a mennyiségi enyhítési politika esetleges felújítására utalt Bernanke.
Enyhe emelkedéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) is csütörtökön a nemzetközi pozitív hangulat és a belföldi, továbbra is optimista várakozások miatt. A BUX 72,85 pontos, 0,39 százalékos erősödéssel 18.733,70 ponton nyitott csütörtökön. A forint erősödése tovább folytatódik, és a befektetők továbbra is bíznak a Magyarország és az IMF közötti megállapodás létrejöttében. Ez pedig továbbra is kedvezően hat a magyar értékpapírpiacra.
Jelentősebb európai adatközlés hiányában a piacok a görögországi fejleményekre figyelnek. Még mindig nem született megállapodás a görög kormány és magánhitelezői között a részleges magánbefektetői adósságleírásról. Olaszország csütörtökön 3 és 10 év lejáratú államkötvényeket értékesít. Elemzők szerint ezek az aukciók, illetve a kialakult kereslet és hozamszintek jó barométerei az euróövezeti kockázatvállalási kedvnek. Berlinben Angela Merkel német kancellár az új spanyol miniszterelnököt, Mariano Rajoy-t fogadja csütörtökön.