Év végéig maradhat a 6 százalékos kamatszint - elemzők

A piaci várakozásoknak megfelelően tartotta a jegybanki alapkamat mértékét 6 százalékon a monetáris tanács hétfőn, banki elemzők szerint a testületnek jelenleg sem indoka, sem lehetősége nem volt a kamat változtatására, és ezzel az MTI által megkérdezettek az év hátralévő részében sem számolnak.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank Hungary elemzője szerint vegyes inflációs adatok érkeztek a közelmúltban. A maginfláció jól alakult, de továbbra is felfelé mutató kockázatot jelent az élelmiszerek és az üzemanyagok drágulása. A következő hónapokban emellett azért sem valószínű a kamatcsökkentés, mert az EKB akár már áprilisban kamatot emelhet, ami szűkíti a magyar monetáris lazítás mozgásterét.

 

Kamatcsökkentésre az elemző szerint akkor lesz lehetősége a testületnek, ha a jelenlegi, viszonylag pozitív folyamatok kitartanak, a Széll Kálmán terv végrehajtása megfelelően halad és az inflációs kockázatok nem válnak valóra. Erre legkorábban a második félévben nyílhat lehetőség, de az elemző inkább azt tartotta valószínűnek, hogy év végén is 6 százalékon áll majd az alapkamat.

 

Az új összetételű monetáris tanácsról annyit mondott: az új tagok hozzáállása még nem ismert, vélhetően enyhébb monetáris politikát támogatnak majd, de már kinevezésükkor világos volt, hogy a monetáris politikába nem hoznak hirtelen változást. Suppan Gergely is hasonló érvekkel indokolta a tartást. Hangsúlyozta, hogy a felfelé mutató inflációs kockázatok mellett sincs belső inflációs nyomás a gazdaságban, és a forint is erősödött az elmúlt időszakban.

 

Az elemző is 6 százalékos alapkamatra számít az év végén. Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfolió menedzsere közleményében kifejtette: az inflációs kilátások és az ország kockázati megítélése ugyan javult az elmúlt időszakban, várakozásuk szerint azonban az új inflációs jelentés továbbra is cél feletti inflációt jelez majd előre a monetáris politika számára meghatározó időhorizonton. Az új jelentés azért is érdekes lesz, mert a jegybank egy olyan kamatpályát is publikál majd, amely előrejelzésük szerint az inflációs cél teljesítéséhez szükséges - tette hozzá.

 

Feltehetően ez jelenleg nem mutat esélyt a csökkentésre, sőt inkább további szigorítást tarthat indokoltnak. Ez az új tagokat is mindenképp óvatosságra intheti, hitelességi szempontból várható, hogy nem az MNB stábbal szembeni konfrontációval kezdik meg működésüket - jegyezte meg. Bebesy szerint egyelőre csupán kínálati okok, a globális élelmiszer- és nyersanyag-áremelkedés miatt haladja meg a hazai infláció a 3 százalékos jegybanki célt.

 

Az ország kockázati megítélése is javulni kezdett, a CDS felár visszatért arra a szintre, ahol tavaly a kockázati megítélés romlására hivatkozva a kamatemelési ciklus elkezdődött. A biztató tényezők ellenére továbbra is úgy gondolja, hogy egyelőre nincs tér kamatcsökkentésre. Továbbra sem lehet ugyanis tudni, hogy az szja-kulcs változások, a nyugdíjpénztári reálhozam realizálások, és az idei évre ajánlott bérnövelési iránymutatások milyen fogyasztásnövekedést generálnak majd.

 

Hozzátette azt is, hogy a fiskális politika területén számos bizonytalansági tényező maradt még, hisz a Széll Kálmán Tervben meghatározott kiadási lefaragásokhoz kapcsolódó konkrét intézkedéseket még nem határozták meg. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzésében azt emelte ki, hogy továbbra is az inflációs pálya alakulása marad döntő a kamatciklus alakulásában, így a saját prognózisukat is az első negyedéves Inflációs Jelentés szerdai publikálását követően értékelik újra.

 

Jelenleg kitartanak amellett, hogy a kamatpálya elérheti a csúcsát a mostani 6 százalékon és idén már nem fog tovább emelni a jegybank, sőt akár egy 25 bázispontos vágás sem elképzelhetetlen. Jövő év végére pedig 5,5 százalék körüli alapkamatra számítanak, amennyiben a nemzetközi környezetben sem történik meg egy tartós lehűlés. A monetáris tanács összetételével kapcsolatban azt is kiemelték, hogy a múlt héten kinevezett tagok közül inflációs szakember is bekerült a döntéshozatali testületbe, amelynek köszönhetően inkább erősödött az árstabilitás biztosítására hivatott jegybanki mandátum, mint csorbult, ahogyan arra a jelölést megelőzően számítottak sokan.


Ilyen hitelkamatokkal melegítenek a bankok az MNB újabb nyári vágásaira

Tyúklépésben, de jönnek lefelé a bankok a hitelkamatokkal. Ha az MNB a nyáron folytatja a kamatvágásait, az segítheti, hogy a személyi kölcsönöknél több legyen a 10 százalék alatti ajánlat, és olcsóbban vehessék fel ezt a hitelt az ügyfelek, akiknek ma még átlagosan 14 százalék fölötti kamatot kell fizetniük ezért – derül ki a BiztosDöntés összegzéséből.
2026. 06. 30. 12:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet: változik a Babaváró, hosszabbítják a kamatstopot a Diákhitelnél

Megjelent a Magyar Közlönyben: fél évvel meghosszabbítják a szabad célú diákhitelre érvényes kamatstopot. De azok is átmenetileg fellélegezhetnek, akik Babavárót vettek fel és nem született meg időben a baba.
2026. 06. 30. 11:30
Megosztás:

Megfőtt az Ethereum aranytojást tojó tyúkja? Egyre többen aggódnak a DeFi jövője miatt

Az Ethereum értékének egyik legfontosabb pillére évek óta a decentralizált pénzügyi (DeFi) ökoszisztéma, amely a kriptopiac legnagyobb blokkláncon működő hitelezési és kereskedési hálózatát jelenti. Bár a szektor továbbra is piacvezető, egyre több befektető teszi fel a kérdést: vajon megtorpant az Ethereum növekedése, vagy csak átmeneti visszaesésről van szó?
2026. 06. 30. 11:00
Megosztás:

Enyhe hozamemelkedés és jegybanki függetlenségi jelzések a globális kötvénypiacokon

Az amerikai államkötvény-hozamok hétfőn enyhén emelkedtek, mivel a hétvégi amerikai–iráni támadásokat követően nőtt a kőolaj ára. Az irányadó, 10 éves amerikai államkötvény hozama 0,6 bázisponttal 4,378%-ra emelkedett, miután előzőleg három egymást követő héten csökkent.
2026. 06. 30. 10:30
Megosztás:

Bár kérdéses az eheti amerikai-iráni tárgyalás kimenetele, optimisták voltak az amerikai befektetők

Az amerikai részvények hétfőn éles emelkedéssel zártak, a Nasdaq 2,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal zárt feljebb, míg a Dow 0,6%-os emelkedéssel történelmi zárócsúcsot ért el, mivel a hétvégi amerikai–iráni feszültségek enyhültek, és a nagy technológiai részvények a korábbi eladási hullám után erősödtek.
2026. 06. 30. 10:00
Megosztás:

Kétélű fegyver az erős forint: nyernek a fogyasztók, veszítenek az exportőrök

A forint idei közel 10 százalékos erősödése az importköltségek csökkenésével mérsékelte az inflációt, ugyanakkor kedvezőtlenül érintette az exportorientált ipari vállalatok jövedelmezőségét, és a nagyobb szolgáltatócégek nyereségét is csökkentette - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. kedden megjelent elemzésében.
2026. 06. 30. 09:30
Megosztás:

Stagnált az európai részvénypiac a hét első napján, javult a gazdasági hangulat az eurózónában

Az európai részvénypiacok hétfőn stabilak maradtak, miközben a befektetők a Közel-Keleten kötött ideiglenes tűzszünet tartósságát mérlegelték azt követően, hogy az Egyesült Államok és Irán megállapodott a legutóbbi harcok leállításáról. A páneurópai STOXX 600 index alig mozdult a hét első napján, a nagyobb nemzeti indexek közül a Dax, a CAC 40 és az FTSE 100 is 0,2%-kal csökkent.
2026. 06. 30. 09:00
Megosztás:

Ma is rendkívül erős UV-B-sugárzás várható

A figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 30. 08:30
Megosztás:

Így teljesített a forint kedd reggelre

Vegyesen alakult a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 30. 08:00
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről dönthet a parlament

Dönthet a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló, valamint a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazás korlátozásával összefüggő törvényjavaslatokról az Országgyűlés kedden. A képviselők elkezdik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát előkészítő törvényjavaslat vitáját.
2026. 06. 30. 07:30
Megosztás:

Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás

Nyomatékosan felhívta a víztakarékosságra a szolgáltatási területén működő önkormányzatok és a lakosság figyelmét a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. hétfőn a honlapján, jelezve: pénteki felhívásuk óta a vízfelhasználásban nem csökkenést, hanem növekedést tapasztaltak, ezért a lakossági alapellátás érdekében azonnali vízkorlátozásra van szükség.
2026. 06. 30. 07:00
Megosztás:

Saylor bitcoinos stratégiája célkeresztben: a Ripple vezére szerint a túlzott tőkeáttétel árt a kriptopiacnak

A kriptovaluták jövőjét nem a pénzügyi trükkök, hanem a valódi felhasználási érték határozza meg – erről beszélt Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója a CNBC műsorában, ahol élesen bírálta Michael Saylor és a Strategy bitcoinra épülő üzleti modelljét.
2026. 06. 30. 06:30
Megosztás:

Megdőlt a tavaly nyári áramfogyasztási rekord, de az abszolút csúcs még nem

A hazai villamosenergia-hálózat terhelése ezen a nyáron eddig június 26-án, pénteken volt a legnagyobb, amellyel tavaly nyári áramfogyasztási csúcs megdőlt, de a 2024-es abszolút nyári rekord még nem - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. hétfőn az MTI megkeresésére.
2026. 06. 30. 06:05
Megosztás:

Nyílt levelet írt a kormánynak a pedagógusok két szakszervezete két ügyben

Az elmaradt jubileumi, illetve köznevelési foglalkoztatotti jutalmak kifizetését, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők béremelését kéri a miniszterelnökhöz és az oktatási és gyermekügyi miniszterhez írt hétfői nyílt levelében a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
2026. 06. 30. 05:30
Megosztás:

Csaknem öt százalékkal haladta meg a hazai vendégforgalom a tavaly májusit

Az év ötödik hónapjában országosan 2,6%-kal emelkedett a vendégforgalom (1,8 millió), ennek köszönhetően 3,9 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a szálláshelyek. Májusban is a belföldi kereslet és a vidék teljesítménye húzta a turizmust: honfitársaink közül 4,9%-kal többen pihentek hazai tájainkon, mint egy éve ilyenkor. Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom: január és május között tavalyhoz képest 2%-kal több, 6,5 millió utazó érkezett, akik 0,2 százalékkal több, 14,7 millió vendégéjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken.
2026. 06. 30. 05:00
Megosztás:

Négymilliárdos beruházás a magyar Magnum jégkrémgyárban

A The Magnum Ice Cream Company (TMICC) négymilliárd forintos beruházással korszerűsítette veszprémi jégkrémgyártó üzemét. Az új gyártósor üzembe állítása fontos mérföldkövet jelent a helyi közösség és a vállalat globális ellátásilánc-átalakítása szempontjából egyaránt, amely tovább erősíti Magyarország stratégiai jelentőségű európai gyártási központként betöltött szerepét.
2026. 06. 30. 04:30
Megosztás:

A hiányos dokumentáció lassítja leggyakrabban az utaskár-rendezést

A közlekedési fennakadások, járatkésések és poggyászkárok mára szinte általánossá váltak a nyári utazási szezonban, ugyanakkor még mindig a váratlan megbetegedések és a balesetek teszik ki az utasbiztosítással orvosolt károk felét.
2026. 06. 30. 04:00
Megosztás:

A Balatontourist üzemeltetheti a Deseda Kempinget

A Balatontourist Camping Szolgáltató Kft. nyerte el a kaposvári Deseda Kemping üzemeltetését 120 hónapra - tájékoztatott az Opus Global Nyrt. az érdekkörébe tartozó társaságot érintő pályázati eredményről a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 06. 30. 03:30
Megosztás:

Megjelent a diák- és babaváróhitellel kapcsolatos kormányrendelet-módosítás

Megjelentek a diákhitelstopról és a babaváró hitel visszafizetési moratóriumának meghosszabbításáról szóló kormányrendelet-módosítások a Magyar Közlönyben hétfőn.
2026. 06. 30. 03:00
Megosztás:

Megjelent a kormányhatározat a kekvák alapító jogait gyakorló miniszterek kijelöléséről

Megjelent a kormányhatározat a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) alapítói jogait az állam nevében gyakorló miniszterek kijelöléséről hétfőn a Magyar Közlönyben.
2026. 06. 30. 02:00
Megosztás: