Ezért döntött az újabb kamatcsökkentés mellett az MNB

A Monetáris Tanács a 2013. december 17-i ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve 2013. december 18-i hatállyal 3,20%-ról 20 bázisponttal 3,00%-ra csökkentette a jegybanki alapkamatlábat. Az alábbiakban a Monetáris Tanács állásfoglalása olvasható.

2012 augusztusa óta a Monetáris Tanács számottevő mértékben csökkentette a jegybanki alapkamat szintjét


Az alapkamat mérséklését az alacsony inflációs környezet, a középtávon is mérsékelt inflációs nyomás és a gazdaság kihasználatlan kapacitásai indokolták, miközben az ország kockázati megítélésének alakulása támogatóan hatott. A Monetáris Tanács megítélése szerint az eddig megvalósított, összességében jelentős mértékű monetáris lazítás hozzájárult a hazai gazdasági növekedés erősödéséhez, és segíti az inflációs cél középtávú elérését. A Monetáris Tanács továbbra is kiegyensúlyozott és konzervatív monetáris politikát kíván folytatni. Az inflációs cél elsődlegessége mellett a Monetáris Tanács figyelembe veszi a reálgazdaság helyzetét és tekintettel van a pénzügyi stabilitási megfontolásokra is. A monetáris politika mozgásterét befolyásolhatja az ország kockázati megítélésének érdemi és tartós elmozdulása.

 

A Monetáris Tanács megítélése szerint a magyar gazdaságban nincs érdemi inflációs nyomás

 

Az elmúlt hónapokban a fogyasztóiár-index és a jegybank inflációs alapmutatói is historikusan alacsony dinamikát mutattak. Az alacsony inflációs alapfolyamat a visszafogott belső kereslet, a mérséklődő külpiaci inflációs nyomás és az inflációs várakozások fokozatos alkalmazkodásának együttes eredménye. Az alacsony inflációs dinamikához, a kedvező inflációs alapfolyamatok mellett a szabályozott árak idén több lépcsőben végrehajtott csökkentése is érdemben hozzájárul. A laza munkapiaci környezet és az inflációs várakozások alkalmazkodása előretekintve mérsékelt bérdinamikát eredményezhet, ami segíti az alacsony inflációs környezet fennmaradását. Összességében az inflációs nyomás középtávon is mérsékelt maradhat, az infláció a horizont végén kerülhet összhangba az inflációs céllal.

 

A Monetáris Tanács szerint a magyar gazdaság 2013-ban növekedési pályára állt és a Tanács előretekintve is a gazdasági növekedés folytatódására számít 

 

A magyar gazdaság növekedése a korábbiaknál kiegyensúlyozottabb szerkezetben folytatódhat. A növekedés egyik forrása az export élénkülése lehet, amit a külső konjunktúra erősödése mellett a növekvő piaci részesedés is segíthet a termelésbe bekapcsolódó autóipari kapacitások révén. Másrészt a belső kereslet is bővülhet a következő években. A beruházások élénküléséhez az EU források növekvő felhasználása is hozzájárul. A vállalati beruházások a bíztató konjunkturális kilátásokhoz és a Növekedési Hitelprogram következtében is enyhülő hitelkorlátokhoz kötődően növekednek. Ugyanakkor a lakossági fogyasztás a reáljövedelmek bővülése mellett is csak fokozatosan élénkülhet. A válság előtt felhalmozott adósságok leépítése és a lassan javuló hitelezési feltételek miatt a megtakarítási hajlandóság magas maradhat.

 

Folytatódhat külső egyensúlyi pozíciónk javulása

 

A magyar gazdaság külső egyensúlyi többlete idén tovább növekedhet, amit a külkereskedelmi egyenleg – részben a javuló cserearányok hatására bekövetkező – emelkedése, a jövedelemegyenleg várhatóan enyhén mérséklődő hiánya és az EU-transzferek emelkedő felhasználása magyaráz. Az előrejelzési horizonton a külső finanszírozási képesség magas szintje fennmaradhat, a külkereskedelmi többlet stabilizálódhat, miközben a transzferek – az EU új költségvetési periódusa miatt – kismértékben mérséklődő egyenlege is meghaladhatja a korábbi évekre jellemző szintet. A magas külső finanszírozási képességgel párhuzamosan folytatódhat a külföldi kötelezettségek leépülése, amely csökkenti az ország sérülékenységét.

 

A Monetáris Tanács úgy látja, hogy az árstabilitás középtávú elérése és a reálgazdaság helyzete további óvatos monetáris lazítást tesz lehetővé


A Monetáris Tanács megítélése szerint az idei év során beérkezett adatok arról tanúskodnak, hogy a gyenge belső kereslet és a laza munkapiac erősen fegyelmezi a gazdasági szereplők árazási és bérezési döntéseit. Az inflációt ugyan átmeneti hatások is érdemben csökkentik, azonban az alapfolyamatok alakulása középtávon is mérsékelt inflációs nyomásra utal, melyet a visszafogott külpiaci infláció és az inflációs várakozások fokozatos mérséklődése is támogathat. A magyar gazdaságot továbbra is a termelő kapacitások optimálistól elmaradó kihasználtsága jellemzi, a kibocsátási rés változatlanul negatív. A kibocsátási rés az előrejelzési horizont végére bezárulhat, elsősorban az exportszektor teljesítményének és az élénkülő beruházásoknak köszönhetően. Ezzel szemben a lakossági fogyasztás csak lassan erősödhet, így a reálgazdasági tényezők csökkenő mértékben, de összességében dezinflációs hatásúak maradnak. Az aktuális előrejelzés szerint az infláció jövőre is számottevően a cél alatt, míg 2015-ben a kibocsátási rés záródása mellett is az árstabilitásként értelmezett növekedési ütemmel összhangban alakul. Az alacsony inflációs környezet hozzájárulhat ahhoz, hogy a gazdaság nominális pályáját erősebben horgonyozza a jegybank inflációs célja.

 

Az elmúlt negyedévben a globális pénzügyi környezet összességében támogatóan alakult. A befektetői hangulat ugyanakkor a globálisan is meghatározó jegybankok nemkonvencionális eszközeinek jövőjével kapcsolatos bizonytalanság következtében változékonyabbá vált, ami óvatosabb hazai monetáris politikát indokol.

 

A makrogazdasági kilátásokat változatlanul többirányú bizonytalanság övezi


A Monetáris Tanács a decemberi inflációs jelentés alappályája körül több alternatív forgatókönyvet azonosított, melyek közül kettő jelent a monetáris politika jövőbeli vitele szempontjából releváns kockázatot. A Monetáris Tanács értékelése szerint egyrészt az alacsonyabb inflációs környezet lehetőségével, másrészt a külpiaci folyamatok hatására esetlegesen felerősödő befektetői kockázatkerüléssel számoló alternatív forgatókönyvek járnak az alappályától eltérő monetáris politikai irányultsággal. Ezeken túlmenően a Monetáris Tanács a vállalati hitelezés élénkülésével és a Növekedési Hitelprogram gazdaságösztönző hatásával összefüggésben felfelé mutató növekedési kockázatot érzékel.

 

Az alacsonyabb inflációs környezetet feltételező alternatív forgatókönyvben a termelésbe bevonható hazai és külpiaci kihasználatlan kapacitások aránya az alappályában feltételezettnél nagyobb lehet, ami visszafogottabb hazai bérdinamikával és erősebben mérséklődő külső inflációs nyomással járhat, így az inflációs cél tartósan lazább monetáris kondíciók mellett érhető el. A kedvezőtlen külső környezettel és magasabb befektetői kockázatkerüléssel számoló alternatív pályában az ország kockázati megítélésének tartós és érdemi megváltozása szigorúbb monetáris politika irányába mutat. A hitelezés alappályában feltételezettnél erősebb élénkülése a termelő beruházások ösztönzésén keresztül a gazdaság hosszú távú növekedési potenciálját is javíthatja, így nem jár az alappályában feltételezettől érdemben eltérő monetáris politikai reakcióval.

 

A Monetáris Tanács a fentiek alapján az alapkamat 20 bázispontos csökkentése mellett döntött


A Monetáris Tanács megítélése szerint a magyar gazdaságot számottevő kihasználatlan kapacitás jellemzi, az inflációs nyomás tartósan mérsékelt maradhat. A globális pénzügyi környezet változékonyan alakul, a monetáris politika mozgásterét az ország kockázati megítélésének tartós és érdemi elmozdulása befolyásolhatja. A decemberi inflációs jelentés alapján az árstabilitás középtávú elérése a monetáris lazítás irányába mutat. Az ország kockázati megítélésének alakulását és a gazdasági növekedés javulását is figyelembe véve sor kerülhet még kamatcsökkentésre, azonban indokolttá válhat a csökkentés ütemének mérséklése.


Meddig szükséges megőrizni a tb-kiskönyvet?

A tb-kiskönyvet a biztosítottnak egészen addig meg kell őriznie, amíg betölti a rá irányadó nyugdíjkorhatárt, majd ezt követően még további öt évig - olvashatjuk az ado.hu blogportál bejegyzésében. Mire kell figyelni még?
2026. 05. 18. 02:00
Megosztás:

A lengyel jegybank elnöke kapta az MNB Lámfalussy-díját

Adam Glapinskinak, a lengyel jegybank elnökének ítélte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Lámfalussy Sándor díjat, az elismerést Varga Mihály magyar jegybankelnök jelentette be a 11. Lámfalussy Konferencia előestjén rendezett díjátadó gálaesten.
2026. 05. 18. 01:00
Megosztás:

Várja a szakmai egyeztetéseket a Pedagógusok Szakszervezete a kormánytagokkal

Várja a minél előbbi szakmai egyeztetés megkezdését a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az oktatásban és a társterületeken felelős kormánytagokkal - fogalmazták meg a szervezet tagjai 44. kongresszusuk zárónyilatkozatában a PSZ vasárnapi közleménye szerint.
2026. 05. 18. 00:05
Megosztás:

Sok napsütéssel egyre melegebb idő várható a jövő héten

Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok. A fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos lesz az idő és a hőmérséklet fokozatosan emelkedik, a pünkösdi hétvégén már 21-27 Celsius-fok lehet a legmelegebb órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 05. 17. 23:00
Megosztás:

Rekordmértékben növelte utasforgalmát a kassai repülőtér áprilisban

Rekordmértékben nőtt a kassai nemzetközi repülőtér (KSC) utasforgalma éves szinten áprilisban - derült ki a második legnagyobb szlovákiai légikikötő által vasárnap kiadott közleményből.
2026. 05. 17. 22:00
Megosztás:

A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata

A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata. A három piacvezető nemzetközi hitelminősítő a kialakult gyakorlatnak megfelelően 2026-ban is összesen hatszor - egyenként két-két alkalommal - veszi napirendre a magyar szuverén besorolásokat.
2026. 05. 17. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 17. 20:00
Megosztás:

Több százmillió köbméter víz veszhet kárba

Magyarország vízgazdálkodása stratégiai kérdés, miközben továbbra is él az a tévhit, hogy az ország vízkészletei kimeríthetetlenek – hívta fel a figyelmet a Nemzetközi Klímaváltozási Akciónap alkalmából az MHtE szakértője.
2026. 05. 17. 19:00
Megosztás:

Kreml: pozitív elmozdulás, hogy Európában vita kezdődött a Moszkvával való párbeszédről

Pozitív elmozdulást jelent az a tény, hogy Európában vita kezdődött az Oroszországgal való párbeszéd szükségességéről - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorában.
2026. 05. 17. 18:00
Megosztás:

Rekordmértékben növelte utasforgalmát a kassai repülőtér áprilisban

Rekordmértékben nőtt a kassai nemzetközi repülőtér (KSC) utasforgalma éves szinten áprilisban - derült ki a második legnagyobb szlovákiai légikikötő által vasárnap kiadott közleményből.
2026. 05. 17. 17:00
Megosztás:

Mennyi Solanát tartanak valójában a legnagyobb vállalati SOL-befektetők?

A Solana vállalati kincstári tartalékai egyre fontosabb szerepet kapnak a kriptopiaci elemzésekben. A legnagyobb nyilvánosan ismert céges SOL-pozíciók alapján jól látszik, hogy a mezőny élén egyetlen vállalat toronymagasan kiemelkedik, miközben a következő négy szereplő között rendkívül szoros verseny alakult ki.
2026. 05. 17. 15:00
Megosztás:

Erősödik az Ethereum: az intézményi elfogadás új lendületet adhat az ETH-nak

Az Ethereum ismét a kriptopiaci figyelem középpontjába került, miközben az intézményi szereplők egyre aktívabban építenek Ethereum-alapú elszámolási és tokenizációs infrastruktúrákat. A tőzsdei kiáramlások, a hosszú távú felhalmozás jelei és a kulcsfontosságú technikai támaszok megtartása együtt erősítik azt a piaci narratívát, hogy az ETH továbbra is meghatározó szereplő maradhat a következő bikapiaci szakaszban.
2026. 05. 17. 14:00
Megosztás:

Így adják meg betétre az infláció többszörösét: egy nagybank is beszállt a kamatversenybe

Májusban beszállt egy nagybank is az ügyfelek szabad pénzéért folyó kamatversenybe. Ráadásul rögtön a legmagasabb betéti ajánlatok közé, ahol eddig jellemzően a kisebb bankok kínálták a legjobb kamatokat rövid lekötésre. Az ügyfelek most több olyan betét közül is válogathatnak, amely az aktuális infláció többszörösét adja kamatként - derül ki a BiztosDöntés.hu összeállításából.
2026. 05. 17. 13:00
Megosztás:

A TRON átlépte a 14 milliárd tranzakciót: stabilcoin-nagyhatalommá érett a hálózat

A TRON hálózat újabb látványos mérföldkőhöz érkezett: az összesített tranzakciószám meghaladta a 14 milliárdot. Ez nem csupán egy impozáns statisztikai adat, hanem annak a jele is, hogy a TRON az elmúlt években a globális stabilcoin-forgalom egyik legfontosabb infrastruktúrájává vált. A hálózat növekedését elsősorban az olcsó, gyors és kiszámítható USDT-utalások iránti kereslet hajtotta, ami mára a kriptoszektor egyik legforgalmasabb blokkláncává emelte a TRON-t.
2026. 05. 17. 12:00
Megosztás:

Ezzel a 10 kriptóval nyerhettél a legtöbbet a héten!

A kriptopiacon ritkán szól csak a számokról egy toplista. A zöld százalékok mögött ott vannak a késő esti Telegram-üzenetek, a hirtelen megugró volumenek, a „lemaradtam?” érzése, és az a régi befektetői reflex, amely minden emelkedésnél ugyanazt kérdezi: vajon ez most a legjobb kriptovaluta befektetés, vagy csak egy újabb rövid életű piaci fellángolás?
2026. 05. 17. 11:00
Megosztás:

A brit kormányfő egyik kihívója szerint Nagy-Britanniának újból csatlakoznia kell az EU-hoz

Nagy-Britanniának újból csatlakoznia kell az Európai Unióhoz - mondta szombaton Wes Streeting volt brit egészségügyi miniszter, aki Keir Starmer miniszterelnök tisztségére pályázik.
2026. 05. 17. 10:00
Megosztás:

Kiderült, mekkora drágulást érzékelnek a középkorú magyarok

A középkorúak átlagosan 18 százalékos éves inflációt érzékeltek, ami számottevő javulást jelent a korábbi évekhez képest. A medián érték a 15–19 százalékos sávba került, miközben egy évvel korábban még a 20–24 százalékos tartományban volt - derült ki a K&H biztos jövő kutatásából, amely az első negyedévben vizsgálta azt, hogy a 30-59 évesek milyen inflációt érzékeltek a mindennapokban és mire számítanak a jövőben. A következő tizenkét hónapra vonatkozó várakozások kedvező irányba mozdultak el: a megkérdezettek átlagosan 7 százalékos áremelkedésre számítanak a tavaly mért 11 százalék után. A válaszadók 11 százaléka árcsökkenést vár, 19 százalék stagnálást valószínűsít, míg 70 százalék továbbra is áremelkedésre számít.
2026. 05. 17. 09:00
Megosztás:

A BYD tovább erősít a stratégiai helyszínként kezelt magyar piacon

A BYD kínai autómárka robbanásszerű növekedést produkált az elmúlt időszakban Európában, pozíciójának további erősítésére az idén több új modellt vezet be, megkezdi szupererős elektromosautó-töltőjének telepítését, és egy új autómárkával is megjelenik a stratégiai helyszínként kezelt magyarországi piacon - tájékoztatott Rényi-Vámos Ádám országigazgató.
2026. 05. 17. 08:30
Megosztás:

Letartóztatták és leváltották a belgrádi rendőrség vezetőjét

Letartóztatták és leváltották tisztségéből Veselin Milicet, a belgrádi rendőrség volt parancsnokát egy férfi eltűnésének körülményeit vizsgáló nyomozás részeként - közölte szombaton a szerb belügyminisztérium.
2026. 05. 17. 07:00
Megosztás:

Először választottak nőt a horvát legfelsőbb bíróság élére

A horvát parlament pénteken Mirta Maticot választotta a legfelsőbb bíróság elnökévé, ezzel először került nő a legmagasabb horvát bírói testület élére.
2026. 05. 17. 06:00
Megosztás: