Folytatódik az internetes bankolás térnyerése

A tavalyi első félévéhez képest egy év alatt jelentősen, 3 százalékponttal 16,5 százalékra nőtt a banki szolgáltatásokat interneten keresztül igénybe vevők száma a banki ügyfelek körében - állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet a pénzügypiaci adatszolgáltatásról készült legfrissebb tanulmánya, amelynek összefoglalóját az MTI is megkapta szerdán.

Mindez azt jelenti, hogy bő egy év alatt 200.000-rel nőtt az új online bankhasználók száma. Így a 15-69 éves korosztály körében gyorsan nő azok aránya Magyarországon, akik fontosabb pénzügyi döntéseik előtt az internetet hívják segítségül. Míg 2008-ban még csak minden negyedik, addig 2010 szeptemberében már majdnem minden harmadik banki ügyfél tett így információgyűjtési szándékkal - derül ki a GfK Hungária felmérése szerint.

 

Az internet által kínált lehetőségeket nem csak az információk keresése és az egyes pénzintézetek ajánlatainak összehasonlítására veszik igénybe a pénzintézeti ügyfelek, de pénzügyi tranzakcióikat is egyre többen hajtják végre elektronikus csatornákon keresztül. "Ez év őszére az online banki szolgáltatásokkal rendelkező és e szolgáltatást használók száma gyakorlatilag elérte az 1 millió főt" - idézi az összegzés Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatóját.

 

Az online lehetőségek előretörésével párhuzamosan jelentősen csökkent azoknak a száma, akik banki ügyeik intézése érdekében még most is rendszeresen bankfiókba járnak és személyesen bankolnak. Az összes banki ügyfél negyede saját elmondása szerint már nem jár bankfiókba. Ha valaki igénybe veszi az online banki szolgáltatásokat, egyúttal gyakori bankhasználóvá is válik.

 

Míg a lakosság havonta átlagosan alig több mint 1 alkalommal tér be egy bankfiókba, addig egy átlagos online bankoló több mint 5 alkalommal jelentkezik be a bank weboldalán keresztül - derül ki a GfK Hungária jelentéséből. Az internetes banki szolgáltatások használata jelentősen függ az ügyfél társadalmi státuszától. A felsőfokú végzettségűek körében már minden negyedik ügyfél online-banki ügyfélnek számít, míg életkor szerint a 15-29 évesek a legaktívabbak ebben a tekintetben.

 

A férfiak - 20 százaléka - és a nők - 14 százaléka - online banki szokásai között érezhető a különbség, ami azt jelenti, hogy az utóbbi időben főleg a férfiak kezdtek el az interneten banki ügyeket intézni - állapította meg a GfK Pénzügypiaci Adatszolgáltatások 2010 című tanulmánya.

Saját tollal menjünk szavazni? Ezért terjed futótűzként a figyelmeztetés a magyar választások előtt

A magyar választások közeledtével újra és újra felbukkan ugyanaz a tanács a közösségi médiában: „vigyél magaddal saját tollat, és azzal ikszelj!” Sokak fejében ilyenkor azonnal beindul a gyanú: vajon tényleg meg lehet „piszkálni” a szavazólapokat, ha a szavazóhelyiségben lévő tollat használjuk? A rövid válasz: nem ez a legvalószínűbb veszély, de van rá magyarázat, miért ragaszkodnak mégis ennyien a saját tollhoz.
2026. 04. 09. 02:00
Megosztás:

Alapvető gyógyszerek akár 75 %-kal is drágulhatnak

Az Európai Unió új szennyvíztisztítási szabályozása alapján a gyógyszer- és kozmetikai cégeknek kellene állniuk a tisztítási költségek jelentős hányadát. Ennek következményeként egyes termékek ára jelentősen, akár 75 százalékkal is emelkedhet, miközben a szabályozott árú piacokon gyógyszerhiány is kialakulhat. Nézzük a részleteket!
2026. 04. 09. 01:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a lebegő áfakulcs csak végső eszköz lehet az energiaárak fékezésére

A horvát kormány csak végső eszközként vezetné be az energiahordozókra alkalmazott úgynevezett lebegő áfakulcsot az energiaárak jelentős emelkedése esetén - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden újságíróknak a parlamentben.
2026. 04. 09. 00:30
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat

Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat, mivel a tűzszünet megteremtheti a megfelelő feltételeket a megállapodásokhoz - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.
2026. 04. 08. 23:30
Megosztás:

Uniós szóvivő: az iráni konfliktusból eredő energiaválság nem lesz rövid távú

Nem szabad abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy a jelenlegi, magas energiaárakat okozó válság rövid távú lesz - jelentette ki Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán Brüsszelben.
2026. 04. 08. 23:00
Megosztás:

Külföldi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját a Shopper Park

A Shopper Park Plus (SPP) lengyelországi és csehországi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját, az akvizíciós tervben négy, összesen körülbelül 132 millió euró összértékű projekt szerepel - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 08. 22:30
Megosztás:

Bitcoin 70 ezer dollár fölé kapaszkodott, de a piac még nem meri elhinni a kitörést

A Bitcoin ismét áttörte a lélektani 70 000 dolláros szintet, azonban a látványos emelkedés ellenére a piaci szereplők továbbra sem dőlnek hátra. Bár a geopolitikai enyhülés reményt adott a kockázatos eszközöknek, a befektetői hangulat továbbra is törékeny, és sokan úgy érzik: a mostani rali mögött még nincs meg az a magabiztos intézményi támogatás, amely tartóssá tehetné az emelkedést.
2026. 04. 08. 22:00
Megosztás:

A tűzszünet ellenére a szállítási bizonytalanság még az online rendeléseket is drágíthatja

Az Egyesült Államok és Irán között létrejött, két hétre szóló, feltételes tűzszünet nyomán megindult a forgalom helyreállása a Hormuzi-szoroson, amely az elmúlt napokban a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen visszaesett. A fejlemények rövid távon enyhítették a globális piacokra nehezedő nyomást.
2026. 04. 08. 21:30
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

A TRON 150+ blokklánccal kapcsolódik össze, miközben fundamentumai rekord erősek

A TRON ökoszisztéma látványos fejlődési szakaszba lépett 2026 elején: az interoperabilitás bővülése, az intézményi elfogadottság erősödése és a stabilcoin dominancia együttesen új narratívát épít a hálózat köré. A legfrissebb fejlemények alapján a TRON nemcsak megőrizte piaci pozícióját, hanem komoly eséllyel válhat az interchain stabilcoin infrastruktúra egyik központjává.
2026. 04. 08. 20:30
Megosztás:

Golf és csapatépítés – profi programok cégeknek vidéken

A céges csapatépítés akkor igazán hatékony, ha élményt ad és közben fejleszti az együttműködést. A golfpályán szervezett outdoor programok természetközeli környezetben, játékosan és inspiráló módon hozzák közelebb egymáshoz a munkatársakat.
2026. 04. 08. 20:00
Megosztás:

ORFK: fejlesztik a magyar-szerb határ elektronikus védelmét

Fejleszti a magyar-szerb határszakasz elektronikus védelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Európai Unió támogatásával; az új rendszer az illegális bevándorlás visszaszorításához is hozzájárul - írta az ORFK a police.hu oldalon szerdán.
2026. 04. 08. 19:30
Megosztás:

Bekérették a japán nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Tiltakozását fejezte ki az orosz külügyminisztérium Japán moszkvai nagykövetének szerdán amiatt, hogy a szigetország egy vállalata befektetési megállapodást kötött harci drónok egy ukrán fejlesztőjével.
2026. 04. 08. 19:00
Megosztás:

Európai és kanadai vezetők: a háború befejezése csak diplomáciai úton érhető el

A cél most az, hogy napokon belül tárgyalások kezdődjenek a háború gyors és tartós befejezéséről, ami csak diplomáciai úton érhető el - jelentette ki több uniós tagállam, valamint Kanada vezetője, továbbá az Európa Bizottság és az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatban szerdán, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg.
2026. 04. 08. 18:30
Megosztás:

NGM: magasabb fokozatra kapcsolt a fogyasztás, februárban 3,8 százalékkal bővült a kiskereskedelemi forgalom

A kormány az elhúzódó háború és a kedvezőtlen külső gazdasági környezet ellenére sem enged a brüsszeli és ukrán nyomásgyakorlásnak, továbbra is azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni - írta a legfrissebb kiskereskedelmi adatokhoz fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 08. 17:30
Megosztás:

Ethereum árfolyamkilátás: történelmi csúcsra ugrott a stabilcoin-kínálat a hálózaton

Új lendületet kapott az Ethereum, miután az árfolyam többhetes csúcsra emelkedett, miközben a hálózaton lévő stablecoin-kínálat minden korábbi rekordot megdöntött. A piacot egyszerre támogatja a javuló globális hangulat, a fokozódó kockázatvállalási kedv, valamint az Ethereum ökoszisztéma egyre erősebb on-chain fundamentuma.
2026. 04. 08. 17:00
Megosztás:

A Magyar Telekom közgyűlése jóváhagyta az osztalékfizetési javaslatot

A Magyar Telekom a részvényeseknek összesen 136,4 milliárd forint osztalékot fizet a 2025. évi eredmény után - erről döntött a társaság szerdai közgyűlése a cég tájékoztatása szerint.
2026. 04. 08. 16:30
Megosztás:

Kezdődik az Egyetemi Tavasz Szegeden

Csaknem két hónapon át, hetven helyszínen több mint háromszáz eseménnyel - kiállításokkal, tudományos és ismeretterjesztő előadásokkal, konferenciákkal, színházi bemutatókkal, koncertekkel és szórakoztató programokkal - várja a közönséget a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hagyományos tavaszi programkavalkádja, az Egyetemi Tavasz - közölte Széll Márta stratégiai rektorhelyettes szerdán Szegeden.
2026. 04. 08. 16:00
Megosztás:

Kína a szolgáltatások fejlesztésével ösztönözné a fogyasztást

Keresletvezérelt megközelítést, reformokat és technológiai fejlesztéseket sürgetett a szolgáltatási szektor erősítése érdekében Hszi Csin-ping kínai elnök egy pekingi országos szolgáltatóipari konferencián – jelentette a kínai állami média szerdán.
2026. 04. 08. 15:30
Megosztás: