Folytatódott az esés Ázsiában
2009. 06. 17. 07:53
A tegnapi nap után ma is hidegzuhany érte a befektetőket Ázsiában, a régiós piacok a japán piac kivételével folytatták tegnap megkezdett csökkenésüket, miután elfogyott az erő, mely három hónapon keresztül biztosította az erősödést. (ProfitLine.hu)
A tegnapi amerikai ipari termelési adat elbizonytalanította a befektetőket, emellett a harmadik napja csökkenő olajár sem segített a piacoknak, miután esésnek indultak a nyersanyagipari vállalatok részvényei. A régiós indexek a márciusi mélypontjuk óta több mint 50 százalékkal emelkedtek, azon reményekben bízva, hogy a gazdasági fordulat még ebben az évben bekövetkezhet. Japánban a Nikkei 225 index 0,5 százalékkal 9803.76 pontra emelkedett, miután a befektetők úgy vélték, hogy a két napja tartó csökkenés után olcsókká váltak a részvények. Az index értéke az előző két nap során 3,8 százalékkal hanyatlott. Emelkedésnek indultak az ingatlanfejlesztő vállalatok részvényei, miután a Morgan Stanley felülsúlyozásra ajánlotta őket a Japán ingatlanszektor kedvező alakulása miatt. Emelte a hangulatot az is, hogy a Fitch Ratings Ltd. bejelentette, hogy megerősíti az ország szuverén adósságbesorolásának AA- minősítését, annak ellenére, hogy a kormányzat feladta a korábbi 2011-es költségvetési terveit. Hong Kong-ban a Hang Seng index a kereskedési nap első felében 239.78 ponttal, 1,3 százalékkal 17,925.72 pontra csökkent a harmadik napja csökkenő olaj és egyéb árupiaci termék ára miatt, emellett rontotta a hangulatot az amerikai Best Buy várakozásoktól elmaradó értékesítési adata is. Dél-Koreában a Kospi index 0,5 százalékkal 1391.70 pontra csökkent. Ausztráliában az S&P/ASX 200 index értéke a nyersanyagipari cégek vezetésével 1,4 százalékkal esett. Indiában a Sensex index a tegnapi emelkedés után ma 0,5 százalékos csökkenés mellett 14878.31 pontnál tartózkodik. A kínai Shanghai Composite index szintén csökkent, miután a befektetők úgy vélik, hogy a részvénypiac felülmúlta a gazdasági növekedés által biztosított prosperitást.

Gyengült a forint péntek reggel
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Görög agrárbotrány: rendszerhiba és kettős mérce az uniós politikában
A legújabb görög agrártámogatási botrány nem csupán egy nemzeti szintű korrupciós ügy, hanem az Európai Unió közös agrárpolitikájának (KAP) működését, ellenőrzési mechanizmusait és politikai következményeit is alapjaiban érintő fejlemény. A történtek ráadásul új megvilágításba helyezik az uniós jogállamisági mechanizmusok következetességét, különösen akkor, ha összevetjük a görög helyzetet más tagállamok – így Magyarország – esetével.
Nagyot nőtt a számlanyitások száma és a kezelt lakossági vagyon is az MBH Befektetési Banknál 2025-ben
Az MBH Befektetési Bank 2025-ben tovább erősítette piaci pozícióját: közel 5%-kal bővült ügyfélköre, lakossági ügyfeleinek értékpapír-állománya pedig 17,6%-kal nőtt. A befektetési alapokban kezelt vagyon 37%-kal emelkedett az előző évi adatokhoz képest, ami közel kétszerese a piac átlagos növekedésének. Az év egyik meghatározó fejlesztése az online értékpapírszámla- és TBSZ-nyitási funkció elindítása volt, amely új szintre emelte az ügyfélkiszolgálást, és jelentősen hozzájárult a számlanyitások növekedéséhez. Az eredmények megerősítik a bank elkötelezettségét a stabil, hosszú távon is fenntartható növekedés mellett.
Európa élmezőnyében a magyar régiók ingázásban
A közelmúltban publikálta a 2024-es európai ingázási statisztikáit az Eurostat, melyben arra keresték a választ, hogy az Európai Unió egyes NUTS2-es statisztikai régióiban (Az EU által használt területi felosztás, Magyarországon jelenleg nyolc ilyen van: Budapest, Pest, Közép-Dunántúl, Dunántúl, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld és Dél-Alföld) a munkavállalók mekkora aránya utazik naponta a munkahelyére más településre, illetve külföldre. Az Eurostat adatai szerint az EU-ban összességében a munkavállaló korú, 15-64 év közöttiek 1,1%-a ingázik napi szinten külföldre, 6,6%-uk pedig az országon belül más régióba.
Zárul az olló a régiós fővárosok lakásárai között, de többet kell dolgozni a lakásvásárláshoz
A napokban jelentek meg a KSH és az Eurostat legfrissebb adatai a 2025-ös évben végbement lakásárváltozásokról, ami alapján az is kirajzolódik, hogy mennyit kell dolgozni egy 50 négyzetméteres használt lakásért a régió fővárosaiban. Erre a kérdésre kereste a választ friss elemzésében az ingatlan.com. Budapest, Pozsony, Prága, Varsó és Bukarest átlagos négyzetméterárainak, valamint a fővárosokra jellemző nettó átlagfizetések alapján nagyon hasonló tendenciák figyelhetők meg a regionális fővárosok lakáspiacain.
Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol
Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol, az elkövetők Magyarországon keresztül juttattak el határsértőket az Egyesült Királyságba - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a rendőrség honlapján. A három országban lezajlott, összehangolt akcióban nyolc embert fogtak el, egyet Magyarországon. A főszervezőt még keresik.
Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén
Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén, bár pénteken még többfelé lehet felhős az ég. A hőmérséklet lassan emelkedik, vasárnap már 12 és 19 Celsius-fok között alakul, de a hajnalok fagyosak lesznek, szombatra virradóra akár mínusz 5 Celsius-fok is lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.