Francia lap a magyar bankadó tervéről

A magyar bankadó a legrosszabb pillanatban érkezett a biztosítók szempontjából, hiszen Magyarországot az elmúlt húsz év egyik legjelentősebb árvize sújtotta, amelynek teljes kárösszege elérheti a 30 milliárd forintot. A magyar költségvetési kérdések egyik meg nem nevezett szakértője szerint a pénzügyi szektor megadóztatása "nem szükségszerű" az államkassza rendezéséhez, mert a hiánycél korlátozott intézkedésekkel is teljesíthető - írta hétfőn a Les Échos.

A vezető francia gazdasági napilap a tervezett rendkívüli intézkedésről megemlítette, hogy abból a költségvetési hiány csökkentésére szánt 200 milliárd forintos bevételt remél a kormányzat. A bankadó elsősorban külföldi csoportokat fog érinteni, hiszen az ügyfelek számát tekintve - a legjelentősebb OTP-n kívül - a magyar pénzügyi piacot a külföldi cégek befektetési tevékenységei uralják, közülük francia részről többek között a Groupama, az AXA, a BNP Paribas vagy a Crédit Agricole van jelen Magyarországon - hangsúlyozza a Les Échos.

 

A bankadó nagyobb részét, a lap szerint az első becslések szerint megközelítőleg 120 milliárd forintot, a bankoknak kell majd állniuk. A lap emlékeztetett arra, hogy elsőként az olasz UniCredit jelezte "elégedetlenségét". Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese pedig úgy ítélte meg a lapnak, hogy a tavalyi évet Magyarországon 120 milliárd forintos nyereséggel záró OTP fogja valószínűleg a legjelentősebb összeget befizetni.

 

A pénzügyi szektorra háruló további 80 milliárd forintból a szakmai szervezetek szerint a biztosítók 20 milliárd forintot tudnának vállalni, amely a tavalyi nyereségük negyedének felelne meg. A lap idézi Yann Ménétriert, a Groupama Garancia Biztosító vezérigazgatóját, aki szerint az általa vezetett intézet alapjai szilárdak, de további erőfeszítések nehezen lennének elviselhetők a piac szerényebb szereplői számára, azoknak ugyanis fizetőképességét is veszélyeztetné a bankadó.

 

A lap külön írásban foglalkozott a Groupamának a Közép- és Kelet-Európát érintő terjeszkedési terveivel. A régiót komolyan sújtó gazdasági válság ellenére a térségbe késve érkezett francia biztosító ugyanis nagy reményeket táplál: 2016-ra egymilliárd eurós nyereséget remél a régióban, amely a tavalyi profitjának majdnem a megduplázását jelentené a négy kelet-európai leányvállalatánál, Magyarországon, Romániában, Bulgáriában és Szlovákiában.

 

A francia csoport tevékenysége 2009-ben hat százalékkal esett vissza, amely 535 millió eurós bevételcsökkenést eredményezett. A Magyarországon elkönyvelt 2,2 százalékos (310 millió eurós) visszaesés ellenére ugyanakkor az ország harmadik legnagyobb biztosítója lett az Allianz és a Generali mögött, megelőzve az Aegont. Az ellenálló képesség a legjelentősebb magyar pénzintézettel, az OTB Bankkal kötött exkluzív megállapodás gyümölcse - mutatott rá a lap.

 

Ménétriert szerint a magyar piac továbbra is rentábilis. A Groupama Garancia Biztosító a tavalyi évet 24 millió eurós adózás utáni nyerséggel zárta, szemben romániai leányvállalatával, ahol 10 millió euró volt tavaly a vesztesége. Ott 2011-ben már egyensúlyt és 2012-től nyereséget remélnek, Bulgáriában és Szlovákiában azonban még kis cégnek számítanak. A Groupama célja a kelet-európai biztosítási piac öt százalékának megszerzése.

 

Ehhez az értékesítés terén jelentős komparatív előnnyel rendelkezik: a felvásárolásoknak köszönhetően hatalmas ügynökhálózata van, Magyarországon 2200, Romániában 6000 taggal, amelyet a jelenleginél professzionálisabbá és racionalizáltabbá kíván tenni.

 

A Les Échos szerint a biztosítócsoport stratégiája másik alapkövének a bancassurance, azaz fiókjaiban banki és biztosítási szolgáltatásokat egyaránt értékesítő üzletágat tekinti, amely jelenleg éves bevételének 31 százalékát adja. A 2008-ban az OTP-vel húsz évre megkötött szerződésének köszönhetően kilenc olyan régióbeli piac nyílt meg előtte, amelyben a magyar bank már jelen van. Jean-Francois Lemoux, a Groupama csoport nemzetközi vezérigazgatója a lapnak elmondta: nagy az esély, hogy megpróbálkoznak az orosz piacra is betörni, de azt még nem döntötték el, hogy a nulláról indulnak vagy pedig egy helyi szereplőt kívánnak felvásárolni.


Felkészülés az eÁfa 2.0-ra: kevesebb mint fél év maradt az ÁNYK kivezetéséig

A NAV a Github portálon tette közzé az eÁfa XSD 2.0-ás változatát. Ez a lépés kulcsfontosságú, hiszen az új séma számos korábbi technikai kérdést megválaszol, és egyértelműsíti a kiegészítő információk jelentésének módját. Ezeket az adatokat eddig az áfabevallás mellékletein keresztül kellett szolgáltatni, mostantól azonban integráltabban kezelhetőek.
2026. 06. 12. 08:00
Megosztás:

A Magyar Mérnöki Kamara szakmai útmutatójával segítené a kórházi klímafejlesztéseket

Már rendelkezésre áll a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) által kiadott szakmai útmutató, amely segítheti a kormány csütörtökön bejelentett kórházi klíma- és hűtőberendezés-javítási, valamint fejlesztési programját - hívta fel a figyelmet a kamara az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2026. 06. 12. 07:30
Megosztás:

Ekkora büntetést nem kell megfizetni júliustól a bajba jutott babaváró hiteleseknek, novemberig kitolják a határidőt

Hatalmas büntetés megfizetésétől mentesülnek egy időre azok a babaváró hitelesek, akiknek nem sikerült teljesíteni a gyermekvállalási kötelezettségüket. A kormány a június végén lejáró határidő október végéig történő meghosszabbítását javasolja. A BiztosDöntés.hu számításai szerint 2-3,5 millió forintos összegről van szó attól függően, mikor vették fel az érintettek a kölcsönt. Ez a büntetés ugyan addig tovább hízhat, de az ígért méltányosabb szabályozás a végén csökkentheti is.
2026. 06. 12. 07:00
Megosztás:

Súlyos gazdasági károkat okoz az aszály, a magyar élelmiszerek vásárlása minden eddiginél fontosabb

A HungaroMet Zrt. idei elemzései aggasztó adatokat mutatnak a hazai mezőgazdaság szempontjából. Magyarország területének közel 90 százalékát veszélyezteti az aszály, az elmúlt hónapok csapadékhiánya pedig már nemcsak a mezőgazdasági termelést, hanem a hazai élelmiszerlánc egészét is egyre nagyobb nyomás alá helyezi. A szárazság különösen az Alföldön és a Duna–Tisza közén okoz súlyos problémákat, miközben a korábbi években már több százezer hektáron jelentkezett aszálykár. A Marketing Resolution júniusi makrogazdasági összefoglalója szerint 2026 áprilisában a teljes kiskereskedelmi forgalom éves alapon 3,6 százalékkal nőtt, ezen belül az élelmiszer-kiskereskedelem 3,4 százalékkal bővült. Ebben a környezetben a Magyar Termék védjegy olyan tájékozódási pontként jelenhet meg, amely segít a fogyasztóknak felismerni és tudatosan támogatni a magyar értéklánchoz kötődő termékeket.
2026. 06. 12. 06:30
Megosztás:

A Visa és az OpenAI együttműködése formálja az AI-alapú kereskedelem következő generációjá

Az együttműködés összekapcsolja a Visa globális fizetési hálózatát a világ egyik legnagyobb LLM-platformjával, ezzel támogatva a zökkenőmentes és biztonságos tranzakciókat, valamint a mesterséges intelligencia által vezérelt, ügynökalapú kereskedelmi megoldások szélesebb körű elterjedését.
2026. 06. 12. 06:00
Megosztás:

Egyelőre nem fenyegeti kiszáradás a Velencei-tó ingatlanpiacát

Még csak most kezdődik a nyári szezon, de a Velencei-tóról szomorú hírek érkeznek. A tó már az elmúlt években is folyamatosan alacsony vízállással küszködött, de most új mélypontra esett a vízállása. A jelenlegi 60 centiméter körüli szint azt jelenti, hogy nagyjából egy méter hiányzik az ideális vízálláshoz, 2025-ben nyár végén volt hasonló szinten a vízmérce. A nyári hónapokban pedig várhatóan a párolgás következtében további minimum 20-30 centimétert veszít majd a tó.
2026. 06. 12. 05:30
Megosztás:

VB-láz és digitális csapdák: így verik át a fogadókat a legújabb online csalásokkal

Nemcsak a focisták, hanem az online csalók is megpróbálnak labdába rúgni a június 11-én, magyar idő szerint este kilenckor kezdődő 2026-os labdarúgó világbajnokság ideje alatt. A Szerencsejáték Zrt. biztonságtudatossági kampánnyal kívánja felhívni a figyelmét az illegális szerencsejáték oldalak veszélyeire, a személyes és banki adatok védelmére, valamint a kiskorúakat és sérülékeny csoportokat védő szigorú magyar előírások betartására.
2026. 06. 12. 05:00
Megosztás:

2000 milliárd felett a hazai e-kereskedelem

2026 fontos mérföldkő lehet a magyar online kereskedelemben: a piac mérete 2025 végére meghaladta a 2000 milliárd forintot, a növekedés szerkezete és a verseny működési logikája alapvetően átalakult. A PwC Magyarország 2026 májusban publikált adatai alapján a pandémiát követő gyors felfutást és a 2022-2024 közötti turbulens időszakot lezárva a piac érettebb, kiszámíthatóbb fázisba lépett. A növekedés üteme mérsékeltebb, 10-12% körül várható, a verseny pedig egyre inkább globális dimenzióban zajlik.
2026. 06. 12. 04:30
Megosztás:

Kiderült, mely várakért rajonganak a magyarok: az Egri vár az abszolút kedvenc

A hazai várak közül a magyarok legszívesebben az Egri várat, a Visegrádi Fellegvárat és a Sümegi várat keresik fel – derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből. A népszerűségi lista negyedik helyén Boldogkő vára szerepel, ötödik a Szigligeti vár. Őket követi Füzér Vára, majd a Siklósi vár, a Hollókői és az Esztergomi, míg a top tízes rangsort a sárospataki Rákóczi-vár zárja.
2026. 06. 12. 04:00
Megosztás:

Miközben a vállalatok szakemberhiányra panaszkodnak, a szoftvereik tömegesen rekesztik ki a tehetségeket

Az automatizált toborzási szoftverek és a kulcsszó-matching elterjedése miatt a vállalati algoritmusok rutinszerűen szűrik ki a 20-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket, még mielőtt egy humán szakember láthatná a pályázatukat. Ez a digitális működés egy önmagát gerjesztő folyamatot indított el a hazai munkaerőpiacon, amelynek következményeként a The Seniors friss kutatása szerint a senior álláskeresők 73,9 százaléka kap indoklás nélküli, automatikus elutasítást, miközben közel 80 százalékuk a teljes visszajelzés hiányával szembesül.
2026. 06. 12. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj megszűnése

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
2026. 06. 12. 02:00
Megosztás:

Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket

Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon termékkategóriák körét, amelyeknél mérsékli az árakat.
2026. 06. 12. 01:00
Megosztás:

Kétórás sztrájk volt a Hanon székesfehérvári telephelyén

A múlt pénteki, pécsi telephelyen tartott kétórás figyelmeztető sztrájk után csütörtökön a székesfehérvári telephelyen tartottak kétórás munkabeszüntetést a dolgozók a Hanon Systems Hungary Kft.-nél - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a munkabeszüntetést követően az MTI-t.
2026. 06. 12. 00:30
Megosztás:

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a 2026-os országgyűlési választásra

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a tavaszi országgyűlési választásra - derül ki a párt beszámolójából, amely a csütörtöki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
2026. 06. 12. 00:05
Megosztás:

Coinbase–MassPay együttműködés: új lendületet kaphatnak a vállalati USDC-fizetések

A Coinbase és a MassPay partnersége újabb fontos lépés lehet a stabilcoin-alapú vállalati fizetések terjedésében. Az együttműködés célja, hogy a cégek egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban küldhessenek nemzetközi kifizetéseket USDC-ben, anélkül hogy saját kriptós infrastruktúrát kellene kiépíteniük.
2026. 06. 11. 23:30
Megosztás:

A Nasdaqon indulhat az Avalanche treasury platform: új kapu nyílik az AVAX-kitettség előtt

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezhet az Avalanche ökoszisztéma: egy AVAX-fókuszú treasury platform Nasdaq-listázásra készül. A lépés hidat építhet a hagyományos tőkepiacok és a kriptoszektor között, miközben új típusú befektetői kitettséget kínál azoknak, akik nem közvetlenül vásárolnának kriptoeszközöket.
2026. 06. 11. 22:30
Megosztás:

Kamatot emelt az EKB, a prognózisukat is módosították

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-ra emelte a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-ra emelkedett, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-ra emelkedett.
2026. 06. 11. 21:30
Megosztás:

Tőzsdére lépése után a SpaceX a legnagyobb technológiai cégek nyomába eredhet

A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon a Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX), amelynek tőzsdei bevezetése a globális piacok egyik legjelentősebb eseménye lehet az évben. Az IPO akár Elon Muskot is közelebb viheti ahhoz, hogy a világ első dollárban számolt billiomosa legyen. A várható piaci hatásokat és a SpaceX értékelésének lehetséges következményeit a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB vezető elemzője, Szitás Lóránt elemezte.
2026. 06. 11. 21:00
Megosztás:

Figyelmeztető jelek az állásinterjún: hogyan szúrjuk ki időben a rossz főnököket és kollégákat

Az állásinterjú nem vallatás, hanem üzleti tárgyalás. Mindkét fél kockázatot vállal, és mindkét oldalnak lehet veszítenivalója. Egy rossz felvétel a munkavállaló éves bérének akár a 150-200%-ába is kerülhet a vállalatnak a kiesett produktivitás, a toborzási költségek és a betanítási idő miatt. A munkavállaló számára pedig már egy mérgező környezetben töltött év maradandó károkat okozhat a szakmai önbecsülésében és a karrierjében.
2026. 06. 11. 20:30
Megosztás:

Nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltését az Országgyűlés

Két napon, hétfőn és kedden ülésezik a jövő héten a parlament, a hétfői ülés várhatóan Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik. Az Országgyűlés hétfőn dönt arról, hogy nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltésének maximális idejét.
2026. 06. 11. 20:00
Megosztás: