Csökkenő lelkesedés a gyapot körül
A fundamentumokat figyelembe véve fontos, hogy bullishnak tűnnek a kilátások. Az USDA riport alapján a globális gyapot kitermelés nem elegendő a 2009-2010-es keresleti volumenhez képest. Ami nagyon fontos, hogy a szója árfolyama is nagy emelkedéseken ment keresztül, ami azért fontos, mert a két terményt egy azon területen termelik és azonosan reagálnak a természeti hatásokra és erősen korrelálnak a piacokon.
Pillanatnyilag a szója is kisebb korrekcióban tartózkodik, amihez képest a gyapot viszonylag jól tartja magát, ami nem biztos, hogy sokáig kitarthat. Mind a szója, mind a gyapot esetében látható és tapasztalható a forgalom visszaesése, ami vészjóslás lehet az emelkedésre játszóknak.
Előreláthatólag azt, tudjuk javasolni, hogy a bullish hangulat ellenére érdemes lenne egy kicsit kivárni a vételekkel, mert kisebb, nagyobb korrekciók elképzelhetővé válhatnak az év vége felé, illetve január elején. Amennyiben korrigálnának az árfolyamok, majd csak akkor érdemes a belépési pozíciókat keresni, illetve a 76$ fölötti szinteknél érdemes újra visszalépni a pozíciókba, emennyiben nem kapunk semmilyen korrekciót a piactól.