Hazatért a flow szülőatyja

A tudományról és a kutatók felelősségéről beszélt Csíkszentmihályi Mihály (77), az Egyesült Államokban élő, világhírű magyar pszichológus az MTA külső tagja angol nyelvű előadásában hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián.

A flow-elmélet megalkotásával világhírnévre szert tett tudós azért érkezett Budapestre, hogy átvegye a március 15. alkalmából odaítélt Széchenyi-díjat; az elismerést Schmitt Pál köztársasági elnök adta át hétfőn. Pálinkás József, az MTA elnöke bevezetőjében azt emelte ki, hogy a Magyar Tudományos Akadémia 2010-ben indította ismeretterjesztő előadássorozatát, amelynek keretében neves külföldi szakemberek ismertetik meg a "széles nyilvánosságot" a világ tudományos életének legjelentősebb eredményeivel.

 

Csíkszentmihályi Mihály előadásában azt a kutatást ismertette, amelynek keretében mélyinterjúkat készítettek "kreatív személyiségekkel", köztük több Nobel-díjassal, arra keresve a választ, hogy milyen értékeket tekintenek mérvadónak a megkérdezettek. A válaszadók 30 kritériumot neveztek meg, ezek között a pszichológus az egyének közötti "kölcsönhatást" emelte ki, amit a férfiak 68 százaléka és a nők fele említett. "A tudósok nem élhetnek, alkothatnak izoláltan, elefántcsonttornyukba zártan" - jegyezte meg a pszichológus. Igen fontos a család szerepe, amely biztonságot, nyugalmat, önbizalmat ad - erre voksolt a megkérdezett férfiak 45 százaléka és a nők 61 százaléka.

 

Az irányadó értékek közé sorolták a válaszadók a kíváncsiságot, érdeklődést, lelkesedést, a függetlenséget, ahogy a társadalmi problémák iránti fogékonyságot is. Mint Csíkszentmihályi Mihály kiemelte, nagyon nehéz átadni ezeket az értékeket a fiatal kutatóknak, az idősebb tudósoknak rá kell világítaniuk ezek fontosságára. "Nem szabad olyannak a kutatói pályát választania, akit a pénz vagy a hírnév motivál. Fogadd el a hírnevet, ha elér, de mindenekelőtt a szakmát kell élvezni" - fogalmazott. Hozzátette: a nagy tudósegyéniségeket a jövő, az emberi haladás jövője érdekli. 

 

A napokban jelenik meg magyar nyelven a pszichológus Életre hangolva - A felnőtté válás útvesztői című munkája. Ebben a tudós azt vizsgálja, hogy mit tehet a család, az iskola, a közvetlen környezet annak érdekében, hogy a tinédzserek a felnőttkori boldogulásuk szempontjából hasznos értékrendet és szokásokat alakítsanak ki. Csíkszentmihályi az előadás után a könyvvel kapcsolatban elmondta az MTI-nek, hogy a kötet egy sokéves követéses vizsgálaton alapul, amelyben több száz 14-18 év közötti középiskolás vett részt.

 

"Öt éven át foglalkoztunk velük, azt próbálva megérteni, hogy a diákok miként képzelik el a további életüket, milyen szakmát választanának, mit tartanak érdekes munkának, milyenek az elvárásaik. A későbbiekben figyelemmel kísértük életüket, hogy megismerjük, miként alakult az érettségi után a sorsuk" - magyarázta a pszichológus, akit megleptek a kamaszok irreális elvárásai. A 14-15 évesek arra számítottak, hogy az iskola elvégzése után átlagosan évi 220 ezer dollárt (41,5 millió forintot) keresnek. A válaszadók 10 százaléka úgy vélte, hogy orvos lesz, 12 százalékuk pedig ügyvéd. "Ami a legmeglepőbb volt, hogy egyetlen lány sem akart háziasszony lenni, mindegyikük karrierre vágyott. A fiúk között sem akadt egyetlen, aki vízvezeték- vagy villanyszerelőként, esetleg gyári munkásként képzelte el az életét, mind sportoló, rocksztár, esetleg orvos, ügyvéd akart lenni. "Aggasztóak ez az irreális vágyak. Egyrészt pozitív, hogy vannak álmaik, ám ha ennyire elrugaszkodnak a valóságtól, olyan társadalom alakulhat ki, ahol senki sem hajlandó +rossz+ munkát végezni. Ezek a felfokozott, irreális elvárások csalódáshoz vezetnek. Nem tudom, hogyan lehet ezen változtatni. A gond az, hogy ha azt mondjuk, hogy ne várjatok semmit, boldogtalanná tesszük őket. Ugyanakkor ha ösztönözzük az irreális elvárásokat, ugyancsak boldogtalanság vár rájuk" - fogalmazott Csíkszentmihályi Mihály.

(MTI)


Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak.
2026. 11. 05. 13:44
Megosztás:

DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás:

Várhatóan szigorítási ciklusba kezd a Bank of England

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó várakozása szerint több mint három év után először kamatemelést jelent be csütörtökön a Bank of England monetáris tanácsa. Az elemzők és a piaci szereplők azzal is számolnak, hogy a jegybanki alapkamat csütörtökre várt emelése egyben egy új, 2027-re átnyúló monetáris szigorítási ciklus kezdetét is jelenti.
2026. 11. 05. 13:00
Megosztás:

Egyre több a turista Romániában

Romániában 11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma az év első három negyedévében - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 11. 05. 12:30
Megosztás:

Milliárdos Binance-lopás: Dél-Korea még nem egyeztet új szankciókról

A 6,3 milliárd dolláros Binance-hack után az Egyesült Államok Észak-Koreát tette felelőssé a támadásért, Szöulban azonban még nem kezdődtek meg az ügyhöz kapcsolódó szankciós egyeztetések. A dél-koreai kormány előbb az incidens körülményeit szeretné tisztázni, miközben a külügyminisztérium külön vizsgálja, milyen intézkedésekkel léphetne fel Phenjan kiberműveletei ellen.
2026. 11. 05. 12:00
Megosztás:

A diákmunkások lehetnek a karácsonyi szezon szuperhősei

Black Friday, karácsony, leltár: nem a Mikulás, hanem szorgos diákok gondoskodnak sok helyen arról, hogy rendben menjen minden az év végi csúcsban.
2026. 11. 05. 11:30
Megosztás:

Amerikai hozamcsökkenés és dollárgyengülés a kedvező kockázati hangulat mellett

Az amerikai állampapírpiacon hozamcsökkenés volt megfigyelhető. A 2 éves állampapír hozama 3 bázisponttal 4,58%-ra, a 10 éves referenciahozam 6 bázisponttal 4,89%-ra csökkent, míg a 30 éves kötvényhozam 5 bázisponttal 5,28%-ra mérséklődött. Az olajárak jelentős visszaesése enyhítette az inflációs aggodalmakat, ami támogatta az állampapírok iránti keresletet és lefelé mozdította a hozamokat.
2026. 11. 05. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a vezető amerikai indexek, a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése támogatták a hangulatot

A befektetői hangulatot elsősorban az amerikai félidős választások eredményei támogatták, miután a Demokrata Párt megszerezte az ellenőrzést a Kongresszus mindkét háza felett. A piacok kedvezően fogadták, hogy a megosztott politikai erőtér mérsékelheti a bizonytalan politikai lépések és volatilis katonai beavatkozások esélyét. Az olajpiacon jelentős korrekció bontakozott ki: a Brent jegyzése 8,4%-os esést követően hordónként 94,89 dolláron, míg a WTI 8,1%-os csökkenés után 88,30 dolláron zárt, mivel a befektetők növekvő esélyt láttak az iráni konfliktus rendezésére.
2026. 11. 05. 10:00
Megosztás:

Az amerikai választási eredmények miatti megnövekedett kockázati étvágy segítette a főbb európai indexeket

Kedvező hangulatban zajlott a kereskedés az európai részvénypiacokon, miután a Demokrata Párt megszerezte a többséget az amerikai Kongresszus mindkét házában, miközben számos vállalati gyorsjelentés is támogatta a piacokat. A STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett. A bankszektor felülteljesítő volt, amit a kedvezőbb szabályozási kilátások támogattak, emellett a megújulóenergia-vállalatok is erősödtek. A vállalati hírek közül a Novo Nordisk 5,6%-os emelkedése emelhető ki, miután a társaság megemelte éves előrejelzését. Ezzel szemben a technológiai szektor alulteljesített az amerikai AI- és adatközponti szektort érintő szigorúbb szabályozási kilátások miatt.
2026. 11. 05. 09:30
Megosztás:

Egy nemzetközi szerződést és két agrártörvényt tárgyal a parlament

Egy nemzetközi szerződésről és két agrártárgyú törvényjavaslatról tárgyal e heti utolsó ülésnapján, csütörtökön a parlament.
2026. 11. 05. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 05. 08:30
Megosztás:

Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás:

A bankroll kezelése a hosszú távú sikerért a Pinco Casino oldalán

Az okos játékosok ritkán kapkodnak.
2026. 11. 05. 07:57
Megosztás: