Hétfőn várhatóan 6%-ra emelkedik azalapkamat

A monetáris tanács hétfői ülésén várhatóan megemeli a jegybanki alapkamatot, mégpedig 25 bázisponttal 6,00 százalékra - véli a hírügynökségek által megkérdezett makrogazdasági elemzők többsége.

A Reuters hírügynökség múlt héten kiadott elemzése szerint az általuk megkérdezett elemzők megemelték idei kamatvárakozásukat, és többségük 25 bázispontos kamatemelést vár hétfőn, illetve arra számít, hogy az így 6 százalékra emelkedő jegybanki alapkamat nem változik az idei év végéig. A megkérdezettek az idén átlagosan és december végén is 3,9 százalékos inflációra számítanak, korábban 3,8 százalékos átlagos inflációt vártak.

 

A tavalyi negyedik negyedévi GDP-növekedés 1,7 százalék a konszenzus szerint, az idei átlagos bővülés pedig 2,8 százalék lehet, amely jövőre 3,4 százalékra gyorsulhat. Az MTI londoni tudósítása szerint általánossá vált az a várakozás a londoni elemzői közösségben, hogy a magyar jegybank monetáris tanácsa hétfőn esedékes idei első kamatdöntő ülésén ismét végrehajthat egy negyed százalékpontos kamatemelést. A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegének felzárkózó piaci elemzői prognózisukban úgy fogalmaztak, hogy "a valószínűségek egyenlege a (hétfői) újabb kamatemelés felé billen".

 

A GS szakértői szerint a fő tényező nem a célt jelentősen meghaladó éves inflációs ütem, hanem a pénzügyi stabilitás és a pénzügypolitikai hitelességi megfontolások, és mindez újabb kamatszigorítás esélyére vall. A ház szerint a magyar adósságtörlesztés leállásának kockázatára köthető határidős biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) árazásai tavaly június óta - amikor "a szuverén törlesztésképtelenné válásnak a Fidesz-vezetés által felemlített lehetőségére válaszul a CDS-díjszabás drámai mozgásokba kezdett" - most a legmagasabb. A forint továbbra is "szeszélyes", bár jelenleg úgy tűnik, hogy stabil sávon belül mozog.

 

A GS londoni szakértői ugyanakkor kiemelték a Fitch Ratings által karácsony előtt végrehajtott magyar adósosztályzati leminősítést is, amelynek nyomán a magyar szuverén adósbesorolást immár az összes nagy nemzetközi hitelminősítőnél mindössze egy fokozat választja el a befektetésre már nem ajánlott - "bóvli" - kategóriától.

 

A hétfőre várható MNB-kamatdöntésről adott előrejelzésükben a Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni felzárkózó piaci elemzői azt emelték ki, hogy a legutóbbi, felfelé mutató inflációs meglepetés - a 4,4 százalékos konszenzus helyett 4,7 százalékos decemberi éves infláció - megerősítette a háznak a januári és a februári, egyenként negyed százalékpontos magyarországi kamatemelésekkel kapcsolatos várakozását. A cég így azzal számol, hogy már a jövő hónapban 6,25 százalékra emelkedik a magyar jegybank alapkamata.

 

A Bank of America-Merrill Lynch londoni szakelemzői szerint az inflációs adatsorban ugyan továbbra is kevés jele van a belső kereslet vezérelte inflációs nyomásnak, az infláció gyorsulása azonban valószínűleg erősíti az MNB-nek az inflációs várakozással kapcsolatos aggodalmait. Hasonló indokokkal jósolják a JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői is azt, hogy "jó esély van" a hétfői MNB-kamatemelésre. A ház szerint ha ez elmaradna, akkor "legkésőbb" februárra várható a következő szigorítás. A Napi Gazdaság hétvégi száma szerint a magyarországi banki várakozások nagyon kiegyensúlyozottak, a hazai banki elemzők a monetáris tanács hétfői döntésével kapcsolatban optimistábbnak tűnnek.

 

Kondrát Zsolt, az MKB vezető elemzője 50-50 százalékos esélyt ad a tartásnak és a kamatemelésnek. A tanács tagjainak nyilatkozatai és Karvalits Ferenc jegybanki alelnök decemberi szavazata alapján a tartás esélye megnőtt - fejtette ki. Suppan Gergely, a TakarékBank vezető elemzője szerint a novemberi negatív bérnövekedési adat a kamat tartása mellett szól, ezért szintén nagyon szoros szavazati eredményre számít - olvasható a gazdasági napilapban. A tavaly december 20-i ülésén a monetáris tanács 25 bázisponttal 5,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a 3 százalékos célt tartósan meghaladó inflációra, illetve a felfelé mutató inflációs kockázatokra tekintettel, egyben jelezte, hogy a következő hónapokban az inflációs kockázatok mérlegelése alapján dönt a kamatemelés szükségességéről. (MTI)


Nem lassítanak az egyéni vállalkozások

Több mint 578 ezer aktív egyéni vállalkozás működött Magyarországon 2026 júniusának végén az OPTEN adatai szerint. Számuk egyetlen év alatt több mint 30 ezerrel nőtt, az idei első fél évben pedig további 21 ezerrel bővült.
2026. 08. 11. 07:00
Megosztás:

Elfogy a pénzünk hó végére: a magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában

Drámai mértékben átrajzolták a magyarok pénzügyi stratégiáit a gazdasági kihívások: az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után. A tartós gazdasági nyomás miatt a mindennapi túlélés jelentősen kiszorította a hosszú távú célokat – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. friss Financial Wellbeing kutatásából, amelyet minden évben kilenc országban reprezentatív mintán készítenek.
2026. 08. 11. 06:00
Megosztás:

Új uniós szabályok erősítik a gépbiztonság szerepét az iparban

A magyarországi gyárak és üzemek rohamos automatizációjával párhuzamosan kritikus szintet ért el a biztonság kérdése. Bár a technológiai fejlődés elhozta az emberrel együttműködni képes úgynevezett kollaboratív robotokat (cobotokat), a fizikai elkerítés szerepe nem csökkent, sőt: a szigorodó vállalati auditok, a folyamatos gyártósor-átalakítások és az akár tízmillió forintos termeléskieséssel járó balesetek kockázata miatt a moduláris védőkerítések az ipari infrastruktúra alappilléreivé váltak. Egy nem megfelelően kialakított biztonsági rendszer nemcsak munkavédelmi, hanem üzleti kockázat is.
2026. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Aszályra készül Belgium, riadót rendelhet el Hollandia

A hőmérséklet további emelkedése mellett folytatódó csapadékhiányos időszakra és rendkívüli aszályra készül Belgium. Hollandia a hét folyamán hőségriadót rendelhet el és figyelmeztetést adhat ki.
2026. 08. 11. 04:00
Megosztás:

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító, a visszaigazolások 2-3 napot is igénybe vehetnek - olvasható a szalloda.blog oldal hétfői bejegyzésében.
2026. 08. 11. 03:00
Megosztás:

Törvényi döntés: Gyerektartás összege 2026

Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
2026. 08. 11. 02:00
Megosztás:

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”?
2026. 08. 11. 01:00
Megosztás:

A magány nemcsak lelkileg, hanem agyilag is öregít

A World Health Organization (WHO) 2026 júliusában frissített demencia-megelőzési irányelvei szerint a szociális elszigeteltség önálló kockázati tényező a kognitív hanyatlás szempontjából. A dokumentum külön fejezetet szentel a szociális aktivitás szerepének — és a következtetés meglepően határozott.
2026. 08. 11. 00:01
Megosztás:

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás: