Hibridben nyomul a Toyota

2011-ben egymillió darabra, a tavalyi duplájára kívánja növelni a Toyota a hibridautó gyártást a következő évben - írta hétfőn a Nikkei című japán lap. (MTi)

A tokiói gazdasági napilap szerint a világ legnagyobb autógyártója címért a Volkswagennel szoros versenyben álló társaság nemrég értesítette beszállítóit, hogy a hazai gyártású hibridek számát az idén 800 ezerre, 2011-ben 900 ezerre, majd újabb egy éven belül 1,1 millióra kívánja emelni.

 

A Toyota hibridautók 90 százalékát Japánban gyártják, összesen hat üzemben. Vegyes meghajtású, belső égésű motorral és villanymotorral hajtott Toyotákat világszerte négy további telephelyen is gyárt a társaság. A külföldi üzemekkel együtt 2011-re a tervek szerint egymillió darabra emelik a termelést - írta a Nikkei.

Emlékérmét bocsát ki a jegybank Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából

Az első hazai óvodák alapítója, Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) emlékérmét bocsát ki - tudatta a jegybank közleményben az MTI-vel vasárnap.
2025. 07. 28. 04:00
Megosztás:

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: magyar helikopter indult Bulgáriába az erdőtüzek elleni küzdelem támogatására

A Magyar Honvédség (MH) egyik H225M helikoptere indult Bulgáriába, hogy segítsen az ottani erdőtüzek megfékezésében. Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár járműve a tűzoltások során használt BambiBucket-tel, valamint minden szükséges felszereléssel és a személyzettel vasárnap 14 óra 45 perckor szállt fel Szolnokról - mondta a honvédelmi miniszter a tárca MTI-hez vasárnap eljuttatott közleménye szerint.
2025. 07. 28. 03:00
Megosztás:

Augusztus elsején kezdődik a csengeri CSAK! fesztivál és workshop

Augusztus 1. és 10. között rendezik meg a csengeri CSAK! fesztivált és workshopot. Az ingyenesen látogatható programsorozat középpontjában az idén a filmművészet áll.
2025. 07. 28. 02:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: megállapodás született az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan

Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan – jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap Skóciában, Donald Trump amerikai elnökkel folytatott egyeztetését követően.
2025. 07. 28. 01:00
Megosztás:

Ismét Magyarországon tartják a guppi tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását

Ismét Magyarországon tartják a guppi akváriumi díszhal tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását, július 31. és augusztus 2. között Pakson rendezik meg a versenyt, tíz országból mintegy 30 tenyésztőtől 60 trió - 3 tökéletesen egyforma guppi hím - nevezésre számítanak a szervezők - közölte Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke az MTI-vel.
2025. 07. 28. 00:05
Megosztás:

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség a fővárosban

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség szerdán és csütörtökön a fővárosban; 63 vezetővel szemben intézkedtek - közölték a police.hu oldalán vasárnap.
2025. 07. 27. 23:00
Megosztás:

Jövő héten nem túl meleg idő várható néhol záporokkal, zivatarokkal

A jövő hét elején több helyen lehet csapadék, akár felhőszakadás, később nem túl meleg, gomolyfelhős-napos idő várható néhol záporokkal, zivatarokkal - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 07. 27. 22:00
Megosztás:

Lemondott az új román kormány korrupciós botrányba keveredett miniszterelnök-helyettese

Bejelentette lemondását vasárnap Dragos Anastasiu, az egy hónapja beiktatott román kormány egyik miniszterelnök-helyettese, akiről kiderült, hogy nyolc éven át "védelmi pénzt" fizetett egy korrupcióért bebörtönzött adóellenőrnek.
2025. 07. 27. 21:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági együttműködésnek

Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági kapcsolatoknak, hazánk kiváló példa arra, hogy menyit is lehet profitálni a keleti és a nyugati vállalatok közötti kulturált, civilizált együttműködésből - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.
2025. 07. 27. 20:00
Megosztás:

Izrael naponta tízórás "humanitárius szünetet" tart a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át "humanitárius szünetet" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.
2025. 07. 27. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 30. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 07. 27. 18:00
Megosztás:

Coca-Cola vagy PepsiCo: melyik üdítőóriás a jobb befektetés?

Bár az amerikai gyorsjelentési szezon még csak most kezdődött, a két legnagyobb üdítőipari rivális, a PepsiCo (NASDAQ: PEP) és a Coca-Cola (NYSE: KO) már közzétette a 2025 második negyedévére vonatkozó eredményeit. A szénsavas italok csökkenő népszerűsége, valamint a Pepsi esetében a nassolnivalók iránti kereslet visszaesése visszafogott növekedést eredményezett.
2025. 07. 27. 17:00
Megosztás:

KIM: mikrotanúsítványok a szakképzésben is

A legfrissebb jogszabályváltozások új lehetőségeket teremtenek a szakképzésben, hogy a mikrotanúsítványokkal a rendszer gyorsabban és rugalmasabban reagálhasson a munkaerőpiac igényeire - tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-vel vasárnap.
2025. 07. 27. 16:00
Megosztás:

Kevés olyan hagyomány tudott két évszázadot átívelően megmaradni, mint az Anna-bál

Kevés olyan hagyomány van, amely két évszázadot átívelően is meg tudott maradni nemcsak külsőségeiben, hanem szellemében és méltóságában is - méltatta az Anna-bált annak szombati balatonfüredi megnyitóján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke.
2025. 07. 27. 15:00
Megosztás:

Jogalkotási baki: megszűnt az adómentesség a négygyermekes idősebb anyáknál

A családi pótlékra vonatkozó új törvényi definícióval sikerült az állítólagos szándék ellenére törölni az idősebb négy vagy többgyermekes anyák adómentességét.
2025. 07. 27. 14:00
Megosztás:

18 ezer munkahely veszett el a kaliforniai gyorséttermekben a minimálbér-emelés után

Visszaesett a foglalkoztatottak száma Kalifornia gyorséttermeiben, miután az államban törvény kötelezte a foglalkoztatókat a minimális órabér emelésére 2024-ben – derül ki egy friss gazdasági elemzésből.
2025. 07. 27. 13:00
Megosztás:

Már több mint 500 ezer járóbeteg időpontot foglaltak digitálisan a betegek

Már több mint 500 ezer járóbeteg időpontot foglaltak le digitálisan a betegek - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-vel.
2025. 07. 27. 12:00
Megosztás:

Stabilcoinok a pénztárcádban: Hamarosan kiválthatják a bankkártyát és a bankszámlát is

Nem sokáig lesz már meglepő, ha egy online vásárlás során az Apple Pay vagy PayPal mellett a „Fizetés stabilcoinnal” lehetőség is felbukkan. A nemrég elfogadott GENIUS-törvény új fejezetet nyithat a kriptovaluták világában, és a stabilcoinok tömeges elterjedéséhez vezethet – anélkül, hogy a fogyasztók elsőre bármit észrevennének ebből. De hosszú távon gyökeresen megváltozhat, ahogy fizetünk, pénzt küldünk, és akár ahogy bankolunk is.
2025. 07. 27. 11:00
Megosztás:

Direct One: Töretlen a streamingszolgáltatások népszerűsége

Töretlen a streamingszolgáltatások népszerűsége, a Direct One adatai szerint az elmúlt egy évben mintegy 13 százalékkal emelkedett a műsorszolgáltató felhasználóinak száma, így ma már több mint 40 ezren használják rendszeresen az appot szórakozásra és informálódásra.
2025. 07. 27. 11:00
Megosztás:

Új korszak az elektronikus számlák archiválásában

2025. július 1-jétől új korszak kezdődött a számlakezelés terén: a közműszolgáltatók számára kötelezővé tették az elektronikus számlázást és ez új feladatot ró minden számlabefogadóra. A változás nemcsak technológiai, hanem számviteli és jogi kihívásokat is felvet, ugyanis az elektronikus számlákat kizárólag digitálisan lehet archiválni.
2025. 07. 27. 10:00
Megosztás: