Hova költözzünk, ha bővül a család?

A magyarok életük során átlagosan mindössze három alkalommal költöznek új ingatlanba, ilyen alkalom lehet a családalapítás, vagy ha a család további bővülése miatt megváltoznak lakhatási igényeink, nagyobb élettérre vágyunk. Az OTP Ingatlanpont szakértői az OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatai alapján megvizsgálták, milyen lakásárakra számíthatnak, akik 50 négyzetméteres ingatlant keresnek és mekkora összegért tudnak nagyobb, 80 négyzetméteres ingatlanba költözni, ha érkezik a második gyermek.

Hova költözzünk, ha bővül a család?

A Központi Statisztikai Hivatal 2015-ös lakhatási felmérése alapján átlagosan háromszor költözünk életünk során. A lakásvásárlás mögött gyakran egy-egy nagyobb életesemény bekövetkezte áll, mint amikor egy fiatal (házas) pár az összeköltözés mellett dönt, vagy a család bővülése miatt keresnek nagyobb otthont.

Egy két- vagy akár háromtagú család számára még kényelmesen elengedő lehet egy 50 négyzetméteres, kétszobás lakás, újabb gyermek érkezése esetén viszont már inkább egy 80 négyzetméteres lakóhely kínálhat kellő életteret, amelyben egy tágas nappali, még legalább egy plusz szoba, illetve akár egy nagyobb tároló és második mellékhelyiség is megtalálható.
„A nemrég publikált, a NAV – még nem teljes körű – 2020-as évi forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép elemzését alapul véve elmondható, hogy a tavalyi évben elmaradt a recesszió, minden településtípus esetében magasabb árakkal szembesülhettek az érdeklődők, mint 2019-ben. Ám továbbra sem mindegy, az ország mely régiójában keresünk új ingatlant” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Egy 50 négyzetméteres ingatlanért az V. kerületben több mint 49 millió forintot is elkérhetnek, a XXIII. kerületben 80 négyzetmétert is kapni 32,8 millióért.


Egy – tágabban értelmezett – belvárosi (VI., XI., XIII., vagy VII. kerületi) 50 négyzetméteres lakásért átlagosan 35,9 és 39,6 millió forint közötti összeget kellett kifizetniük a vásárlóknak, ám az olyan népszerű, és vonzó budai kerületekben, mint az I., a II. és a XII., meghaladhatta a 41 millió forintot is az ekkora alapterületű ingatlanok vételára. Az V. kerületben – amely 2020-ban is a legdrágább budapesti kerület volt – több mint 49 millió forintba került egy 50 négyzetméteres lakás. Ami pedig egy többgyerekes család költözését illeti, Pest kedvelt kerületeiben egy 80 négyzetméteres otthon átlagosan 55,5 és 63,4 millió forint között kelt el, a XII. kerület romantikus hegyvidékén pedig átlagosan 66 millió forintért találhatott új tulajdonosra egy ekkora ingatlan. A peremkerületekben valamivel olcsóbb átlagáron lehetett új otthonhoz jutni: a XXIII. kerületben például egy 50 négyzetméteres ingatlan átlagosan 20,5 millió, míg egy 80 négyzetméteres 32,8 millió forintba került.

A vidéki lakásárak kezdik behozni a fővárost

A budapesti kerületek átlagára még mindig toronymagasan vezeti az ár ranglistát, de több megyeszékhely is megelőzte a főváros legolcsóbb kerületét. Egy debreceni pár átlagosan 21,4 millió forintért juthatott egy 50 négyzetméteres lakáshoz, Székesfehérváron 21,2 millió, Veszprémben 21 millió, Győrben pedig 20,5 millió forintba került átlagosan egy ugyanekkora ingatlan. Salgótarjánban továbbra is kiugróan alacsonyak voltak az ingatlanárak, így itt átlagosan 6,7 millió forint volt egy 50 négyzetméteres lakóingatlan. Míg a megyeszékhelyek árszintje magasabb a megyei átlagáraknál, Somogy megyében a Balaton-parti lakások befolyásolták jelentősen a megye átlagárait, így a megyeszékhely Kaposváron már egy nagyobb család is találhatott 21,2 millió forintértért 80 négyzetméteres lakóingatlant, addig a Somogy megyei átlagot tekintve ez 35,5 millió forintba került.

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!


„Az elmúlt évben a lakóingatlanok forgalma visszaesett, de ezt nem követte az árak csökkenése. Az ingatlanárak negatív előjelű változására több tényező miatt – mint a járványhelyzet enyhülése, a munkaerőpiaci kilátások folyamatos javulása, az Otthonteremtési Program új elemeinek bejelentése, illetve a különböző év eleji hitelkedvezmények – idén sem számíthatunk” – mondta el Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője, majd hozzátette: „A lakásárak emelkedése mindemellett a járvánnyal is összefügg: az otthon minősége felértékelődött a tartós otthoni munkavégzés következtében.”

50 és 80 négyzetméteres ingatlanok átlagára 2020-ban az OTP Lakóingatlan Értéktérkép legfrissebb adatai alapján (csökkenő ársorrendben):

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: