Idén sem fizet osztalékot a Mol

Az idén sem fizet osztalékot a Mol Nyrt. a csütörtökön Budapesten megtartott éves rendes közgyűlésének döntése értelmében.

A 2010. évi nem konszolidált 103,2 milliárd forint adózott nyereség így az eredménytartalékba került. Az eredetileg 11 órára összehívott éves rendes közgyűlésen a részvényesek 46,25 százaléka jelent meg, ezért az érvénytelen volt, majd az egy órával később megismételt közgyűlésen a részvényesek 47,1 százaléka képviseltette magát. A közgyűlésen nem vesz részt szavazati joggal a társaság legnagyobb tulajdonosa, az orosz Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz), mivel nincs bejegyezve a részvénykönyvbe.

 

A Surgutneftegas a múlt évi közgyűlésen sem vehetett részt szavazati joggal, csupán megbízottja volt ott megfigyelőként. A Mol az elmúlt két évben sem fizetett osztalékot. Utoljára 2008-ban, megelőző évi nyereségének 40 százalékát osztotta szét a részvényesek között, az egy részvényre jutó osztalék akkor 883 forint volt. Az igazgatóság lényegében a nagy összegű beruházási projektekkel és a társaságcsoport mérlegszerkezetének konzervatív voltával magyarázta azt a javaslatát, hogy a profitot forgassák vissza.

 

A közgyűlés az igazgatóság javaslatának megfelelően elfogadta a Mol Nyrt. magyar számviteli törvény szerint elkészített éves beszámolóját és az erre vonatkozó könyvvizsgálói jelentést 2.949 milliárd forint mérleg főösszeggel, 103 milliárd forint mérleg szerinti eredménnyel, és 153 milliárd forint lekötött tartalékkal. A közgyűlés a Mol csoport nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint készített konszolidált éves beszámolóját és az erre vonatkozó könyvvizsgálói jelentését 4.486 milliárd forint mérleg főösszeggel és 104 milliárd forint anyavállalati részvényesekre jutó eredménnyel fogadta el.

 

Mosonyi György, a cég vezérigazgatója az elmúlt évet értékelő, s jövőre kitekintő beszédében elmondta, a Mol törekvése az, hogy tovább bővítse és maximalizálja a portfolió értékét, amit tükröz az is, hogy az idén 1,7 milliárd dollárt költ beruházásokra. A fejlesztések során a két alapüzletágra, a feldolgozás-kereskedelemre (downstream) és a kutatás-kitermelésre (upstream) koncentrál a vállalat. A vállalat az upstream üzletágban a beruházási arányt 35-ről 45 százalékra emeli, s terve az, hogy 2013-ig 4 százalékkal, napi 150 ezer hordóra növelje olajkitermelését. A társaság tovább erősíti regionális vezető pozícióját, s tovább fejleszti a rijekai finomítót.

 

A cél az, hogy nőjön a horvátországi finomító hatékonysága, s elérje a pozsonyi és százhalombattai finomító termékelőállítási színvonalát. A vezérigazgató elmondta azt is, hogy a energetikai portfolió bővítése keretében folyamatosan vizsgálják egy gázerőmű építésének lehetőségét, amire a tőkeerős, pénzügyileg stabil Molnak megvan a megfelelő forrása. A közgyűlésen a részvényesek döntöttek az igazgatósági tagságáról és vezérigazgatói pozíciójáról lemondott Mosonyi György helyének betöltéséről.

 

Az igazgatóság Világi Oszkárt, a csoporthoz tartozó pozsonyi Slovnaft a.s. igazgatóságának elnökét, vezérigazgatóját választotta meg a Mol igazgatósági tagjának május 1-től 2016. április 30-ig. A közgyűlés, szintén az igazgatóság javaslatára május 1-től 2016. április 30-ig tartó időszakra Mosonyi Györgyöt megválasztotta a felügyelőbizottság tagjává, mivel Kupa Mihály április végi hatállyal lemondott tagságáról, illetve bizottsági elnöki posztjáról.

 

Szintén a bizottság tagjává választották 2021. október 11-ig Puskás Sándort a munkavállalók képviselőjeként. A közgyűlés az Ernst and Young Könyvvizsgáló Kft.-t választotta a Mol független könyvvizsgálójának a 2011. gazdasági évre, a 2012-ben tartandó éves rendes közgyűlésig: a könyvvizsgálatért nettó 77,81 millió forint díjazás jár. (MTI)

Üzembe helyezték az Alteo új villamosenergia-tárolóját Győrben

Üzembe helyezték az Alteo új, mintegy 100 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tárolóját Győrben, amely az eddig átadott legnagyobb ipari energiatároló Magyarországon, a most átadott energiatároló a beépített magyar tárolói teljesítmény mintegy egyötödét adja - közölte a Alteo csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb rádióműsorok készülhetnek a médiatanács támogatásával

Megközelítőleg 90 millió forint támogatást szavazott meg rádióműsorok készítésére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. Emellett a hatóság a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt egy újabb ügyben fordult a luxemburgi társhatósághoz - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 26. 16:30
Megosztás:

200 milliárd forinttal emelkedik a Demján Sándor Program EXIM-es konstrukcióinak keretösszege

Újabb 200 milliárd forinttal növeli a Kormány az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban elérhető finanszírozási termékeinek keretösszegét, amely így összesen 900 milliárd forintra bővül. A keretemelés célja, hogy a hazai kis- és középvállalkozások kedvező feltételek mellett juthassanak fejlesztéseiket és működésüket támogató forrásokhoz a jelenlegi piaci környezetben is, ezzel erősítve versenyképességüket, valamint exportpiaci jelenlétüket.
2026. 02. 26. 16:00
Megosztás:

A csendes stabilcoin-forradalom: Tőkeátrendeződés a kriptopiacon

„A kriptó haldoklik!” – ez a szlogen az elmúlt hetekben többször is megjelent a közbeszédben. Valóban, ha kizárólag a legismertebb kriptovaluták árfolyamát nézzük, könnyen támadhat ilyen benyomásunk.
2026. 02. 26. 15:30
Megosztás:

Prémium SUV-ok előretörése: ennyit változott egy év alatt a német mezőny élvonala

Jelentős szerkezeti átrendeződés látható a német prémium márkák között a hazai használtautó piacon 2025 és 2026 januárját összehasonlítva. Míg egy évvel ezelőtt még a BMW 3-as sorozat vezette a toplistát 8 200 érdeklődéssel, addig 2026 januárjára a BMW X-sorozat került az élre 6 600 érdeklődéssel. A 3-as iránti kereslet egy év alatt közel 29%-kal csökkent, így a második helyre szorult vissza. A változás jól mutatja, hogy a prémium szegmensben a SUV-vonal végleg átvette a vezető szerepet a klasszikus szedánoktól.
2026. 02. 26. 15:00
Megosztás:

Az Erste Csoportnál folytatódott az erős növekedés a lakossági és vállalati üzletágban

Az Erste Csoport sikeres 2025-ös pénzügyi évre tekinthet vissza. A bankcsoport 3,5 milliárd eurós nettó eredményt ért el (2024: 3,1 milliárd euró). A növekedést elsősorban a lakossági és vállalati szegmens további bővülése alapozta meg, de egyszeri tételek is szerepet játszottak benne. A nettó eredmény kétharmadát a csoport Ausztrián kívüli leánybankjai adták. A CET1 ráta jelentősen, 19,3 százalékra emelkedett, stabil tőkehelyzetet biztosítva a lengyelországi akvizícióhoz.
2026. 02. 26. 14:30
Megosztás:

Kínálati fordulat jellemezheti a lakáspiacot 2026-ban

Kedvezőnek ígérkeznek a lakáspiac idei kilátásai Magyarországon: az építési engedélyek számának látványos növekedése és a fokozódó fejlesztői aktivitás a kínálat erősödését vetíti előre. Mindeközben a támogatott hitelkonstrukciók továbbra is segíthetik a vásárlókat, a lakásárak emelkedésének üteme pedig várhatóan mérséklődik a tavalyi szinthez képest – derül ki az MBH Jelzálogbank 2026-os lakáspiaci prognózisából.
2026. 02. 26. 14:00
Megosztás:

Március elejéig használható a Webes Ügysegéd az egyéni vállalkozók bejelentéseire

Február közepén élesedett a Vállalkozói Ügysegéd, amely a NAV Ügyfélportál (ÜPO) részeként az egyéni vállalkozók bejelentéseinek kezelésére szolgál, és ezeknél az ügyintézéseknél átveszi a Webes Ügysegéd szerepét, március 1-ig a régi felület, a Webes Ügysegéd is használható, de ott ezután már nem lehet ilyen bejelentést indítani - hívta fel a figyelmet csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2026. 02. 26. 13:30
Megosztás:

2026-ot is lendületesen kezdte a hazai turizmus

2025-ben rekordévet zárt a hazai turizmus, a minden korábbinál nagyobb számú – 20 millió – vendég, minden korábbinál több, mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken. Az idei év is jól indult, januárban a vendégek száma 5,3 százalékkal, míg az általuk eltöltött éjszakáké 3,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, ez kedvező kiindulási alap, hogy 2026-ban tovább nőjön a hazai turizmus. A kormány ezt olyan intézkedésekkel erősíti, mint a fix 2,5%-os kamatozású KTH Start-hitel, a KTH Start 2=3 akció, valamint az 5+1 pontból álló vendéglátóipari akcióterv.
2026. 02. 26. 13:00
Megosztás:

A WLFI új staking modellt és USD1-ösztönzőket vezetne be

A Trump család támogatását élvező kriptovállalkozás, a World Liberty Financial (WLFI) új javaslatot terjesztett elő, amely egyszerre reformálná a governance rendszert és pörgetné fel a saját stabilcoinja, az USD1 használatát. A terv középpontjában egy 180 napos staking alapú szavazási modell és célzott DeFi-ösztönzők állnak – mindezt egy olyan piacon, ahol továbbra is az USDC és az USDT dominál.
2026. 02. 26. 12:30
Megosztás:

Újból elérhető a lakossági távhőpályázat

Csütörtöktől újból elérhető a lakossági távhőpályázat - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2026. 02. 26. 12:00
Megosztás:

A nettó keresetek jobban emelkednek mint a bruttók

Hónapok óta az látható, hogy a nettó keresetek nagyobb arányban növekednek, mint a bruttók - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2026. 02. 26. 11:30
Megosztás:

Átlépte az 1 billió dollárt az Aave hitelezése

Az RWA-piacok megnyitása új korszakot indíthat a DeFi-ben. Az Aave történelmi mérföldkőhöz érkezett: a protokoll kumulatív hitelezési volumene meghaladta az 1 billió dollárt, miközben elindult a Horizon nevű, intézményi szereplőkre szabott RWA-piac. A rekord nemcsak a decentralizált hitelezés (DeFi lending) iránti tartós keresletet mutatja, hanem azt is, hogy az on-chain hitelpiac egyre szorosabban kapcsolódik a hagyományos pénzügyi szektorhoz (TradFi).
2026. 02. 26. 11:00
Megosztás:

Két-három hét alatt Velencei-tónyi szennyvíz keletkezik Magyarországon

Űrhajókon is használt megoldással csökkentik 30–50 százalékkal a szennyvíztisztító telepek energiaigényét.
2026. 02. 26. 10:30
Megosztás:

Jelentősen erősödött a forint, nagyot estek a hazai hozamok, az ÁKK újabb 1,2 milliárd euró értékű devizaforrást vonhatott be zárt körben

Folytatódott az irány nélküli kereskedés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, a tízéves amerikai hozam maradt 4,05, a német 2,7% körül. A dollár kissé gyengült, az euró erősödött, így az EUR/USD 1,18-ig emelkedett.
2026. 02. 26. 10:00
Megosztás:

Visszatért az optimizmus az AI-jal kapcsolatban, meredeken emelkedett a NASDAQ

A Wall Street szerdán emelkedéssel zárt, folytatva a technológiai részvények vezette ralit, és kéthetes csúcsokat ért el, köszönhetően annak, hogy az AI-jal kapcsolatos aggodalmak háttérbe szorultak az új technológia lehetséges előnyeivel kapcsolatos, újjáéledő optimizmus miatt.
2026. 02. 26. 09:30
Megosztás:

Rekordon zártak a főbb európai indexek

Rekordmagasságba került a legtöbb vezető európai index, köztük a DAX (+0,8%), a CAC 40 (+0,5%), az FTSE 100 (+1,2%) és így a pán-európai Stoxx 600 is (+0,7%).
2026. 02. 26. 09:00
Megosztás:

Szolgálati lakások épülnek Balatonfüreden

Két épülettömbben 16 szolgálati lakás épül összesen mintegy másfél milliárd forintértékben. A lakóházak a tervek szerint jövő nyárra készülnek el - közölte szerdán, Balatonfüreden az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára.
2026. 02. 26. 08:30
Megosztás:

Ebben a városban megduplázzák a turisztikai adót!

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 08:00
Megosztás:

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrád-Csanád vármegyében

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak uniós támogatással Csongrád-Csanád vármegyében, a EuroVelo 11 útvonal mentén - tájékoztatta a beruházásra létrejött konzorciumot vezető csongrádi önkormányzat az MTI-t.
2026. 02. 26. 07:30
Megosztás: