Megkezdődött a dinnyeszezon, igaz nem a tőzsdén, hanem Dél-Békésben
2009. 06. 17. 10:55
A szokásosnál két héttel korábban megkezdődött a dinnyeszezon a dél-békési térségben - közölte az MTI-vel a Magyar Dinnye Szövetség elnöke. (ProfitLine.hu)
Simonka György, a 33 magyar, többségében dinnye külkereskedelemmel és vetőmag forgalmazással foglalkozó vállalkozást tömörítő szervezet elnöke elmondta: a korai érés nem jó hír a termelőknek, hiszen még piacon van a korábban érő görögországi és spanyol dinnye, vagyis "összeért" a magyar termés a dél-európai konkurenciával. Ráadásul a térségben hektáronként 20-30 tonnával kevesebb termés várható, mert a növény hamarabb elvirágzott, így az átlagos 60-70 tonnával szemben, várhatóan 30-40 tonnás lesz a termés. Jó hír azonban, hogy - köszönhetően a napsütésnek - kiváló minőség várható. A térségben Simonka György szerint megközelítőleg 4.000 hektáron termelnek a gazdák dinnyét, ennek 60 százalékát a külpiacokon, 20 százalékát a hazai áruházláncokban értékesítik, és 20 százalék a feketekereskedelem aránya. Az elnök, aki maga is termelő és kereskedő a felvásárlási árakról szólva közölte: igazodni kell a nemzetközi folyamatokhoz. A Görögországból érkező dinnyéért kedden megközelítőleg 77 forintot fizettek, így ehhez igazodik a helyi felvásárlási ár is, de a hétvégére a görögök már hajlandók 50 forintért is szállítani. A kisebb termés azonban nem jelenti azt, hogy hiány lesz a piacon, inkább arra lehet számítani, hogy nem torlódik össze a termés egyszerre, mint tavaly - mondta Simonka György.

Országosan ellenőrzik a szabadidős létesítményeket és berendezéseket
A fogyasztók biztonsága érdekében országosan ellenőrzik a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési körülményeit. A vizsgálat célja, hogy az aqua-, kaland- és vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, valamint a mindenki számára hozzáférhető kültéri kondiparkok eszközei megfeleljenek a hatályos biztonsági és üzemeltetési előírásoknak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.
Kriptotörvény az USA-ban: DeFi-védelem vs. stablecoin jutalmak – éleződik a harc
Fokozódik a politikai és iparági nyomás az amerikai kriptoszabályozás körül: a Szenátus új törvénytervezete egyszerre próbálja védeni a decentralizált rendszereket, miközben korlátozná a stablecoin jutalmakat. A vita tétje nem kisebb, mint a DeFi jövője és a digitális pénzügyi innováció iránya.
Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel
Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel, összhangban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kötelezettségvállalásával, hogy enyhítse a közel-keleti konfliktus olajárakra gyakorolt hatását - közölte Sara Aagesen ökológiai átmenetért felelős miniszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
Erősödött a forint kedd estére
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Már több mint 23 ezer cég igényelte a fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt
Már több mint 23 ezer cég - köztük jelentős számú turisztikai szereplő - igényelte az új, fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára kedden Pogányban.
Szabados Richárd a Baranya Vármegyei Kormányhivatal által szervezett munkáltatói fórumon megtartott előadásában rámutatott: a kormányzat intézkedése nyomán biztosított kamattámogatott hitel "felrobbantotta" a piacot.
Hongkong szigorít: új korszak jön a stabilcoin-piacon
A hongkongi pénzügyi hatóság átfogó szabályozási rendszert vezet be a stablecoinokra, miközben egyre több kérdés merül fel a piac valódi méretével kapcsolatban. A cél egyértelmű: hitelesség, intézményi bizalom és fenntartható növekedés – nem pedig spekulatív hype.
Üzembe helyezték az Alteo ötödik villamosenergia-tárolójá
Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben, a létesítmény közös ponton csatlakozik a társaság már meglévő szélerőműparkjával a villamosenergia-hálózathoz; a beruházással a meglévő hálózatcsatlakozási kapacitás kihasználtsága is nő - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
7,7 millió felhasználó felett az XRP Ledger: új korszak kezdődik a kriptopiacon
Több mint 13 év után történelmi mérföldkőhöz érkezett az XRP Ledger: a hálózat felhasználóinak száma átlépte a 7,7 milliót. A robbanásszerű növekedés nemcsak a kriptós közösség erősödését mutatja, hanem azt is, hogy az intézményi világ egyre komolyabban veszi az XRPL infrastruktúráját.