Izmosodik a Kinizsi Bank

A veszprémi székhelyű Kinizsi Bank a kiélezett verseny ellenére a betéti állományát ebben az évben is közel hét százalékkal növelte - mondta Lakatos Antal, a bank elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón kedden Veszprémben.

Ismertette: a bank mérlegfőösszege meghaladja a 32 milliárd forintot, a betétek összege 26 milliárdra tehető, a hitelállománya pedig 13 milliárdot tesz ki.

 

Az elnök tájékoztatása szerint 17 ezer 500 lakossági és 4600 vállalkozói számlát vezetnek, az előbbi nyolc, az utóbbi egy százalékkal bővült az idén a 2008. évihez képest. A banknál a devizaalapú hitelek csak 12 százalékát teszik ki a teljes hitelállománynak - jegyezte meg az elnök, rámutatva: a hiteleket 81 százalékban vállalkozásoknak, 19 százalékban pedig a lakosságnak helyezték ki.

 

Elmondta: a 13 milliárdos hitelállomány 73,8 százaléka problémamentes minősítésű, külön figyelendő kategóriába tartozik 13,9 százalék, úgynevezett átlag alatti 4,5 százalék, kétes 4,4, és rossz 3,3 százalék. Rámutatott arra is, hogy 900 millió forint tartalékot képeztek, minden 100 forintból közel hetet tartalékként kezelnek a "hitelek mögött". Lakatos Antal szerint a megye 50 ezer vállalkozójának legalább a tíz százaléka kötődik a Kinizsi Bankhoz. Rámutatott arra, hogy miközben nyolc százalékkal nőtt a betétek száma, a számlán lévő összeg 18 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest. A cégek pénzállománya pedig 15 százalékkal lett kevesebb, azaz gyengült a vállalkozások likviditása - mondta az elnök.

 

Lakatos Antal kiemelte, hogy a lakossági ügyfeleknek már a 80 százaléka rendelkezik NetB@nk szerződéssel - számuk 25 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest -, s idén tovább szélesítik ezt a szolgáltatásukat, illetve az ATM- és POS-hálózatot. Az elnök arról is tájékoztatott, hogy a 100 százalékban magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Kinizsi Banknál nemrég változás volt a menedzsmentben; a korábbiak helyett két új ügyvezető igazgató állt munkába.


USDC stabilcoin: a napi transzferek 90%-át az Aerodrome okozhatta?

Egyetlen nap alatt 121 milliárd dollárnyi USDC-transzfert rögzítettek egy elemzésben, ám ennek mintegy 90 százalékát az Aerodrome tőzsdén zajló likviditási műveletekhez kötötték. A meghökkentő arány fontos kérdést vet fel: mit mér valójában a blokkláncon látható stabilcoinforgalom? Egy token ismételt mozgatása ugyanis növeli a kimutatott összeget anélkül, hogy minden lépés mögött új vásárlás vagy fizetés állna.
2026. 09. 25. 11:30
Megosztás:

A NAV felmérést készít az eÁFA rendszert használók körében

Felmérést végez az adóhivatal az eÁFA digitális áfabevallási rendszert használók, könyvelők, adótanácsadók, továbbá szoftverfejlesztők körében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 25. 10:30
Megosztás:

Újabb, évtizedes távlatokban nem látott rekordon a hosszú kötvényhozamok

A 10 éves amerikai állampapírhozam csütörtökön 5,16%-ra emelkedett, pedig már a szerdai 5,11% is 2007 óta nem látott magas érték volt. A rövidebb lejáratok most nem változtak, a 2 éves hozam maradt 4,90%-on.
2026. 09. 25. 10:00
Megosztás:

Enyhe mínuszban zártak az európai tőzsdék; a BUX sem volt kivétel

Csütörtökön is folytatódott az előző napi rossz hangulat az európai tőzsdéken: a Stoxx 600 szinte egész nap negatívban volt, zárásra végül 0,5%-kal múlta alul az előző nap végi értékét.
2026. 09. 25. 09:30
Megosztás:

Semmi változás a Közel-Keleten, tovább emelkedtek az energiaárak

A piacokat meghatározó két nagy geopolitikai játszmából egyikben sem történt érdemi előrelépés. Hszi Csin-ping washingtoni látogatása egyelőre látványos formalitásokat, de semmi új tartalmat nem hozott, sem pozitív, sem negatív értelemben.
2026. 09. 25. 09:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 09. 25. 08:30
Megosztás:

Nagy-Britanniának tíz éven belül újból csatlakoznia kell az EU-hoz

Tony Blair volt brit miniszterelnök elemzőintézete szerint Nagy-Britanniának tíz éven belül ismét csatlakoznia kell az Európai Unióhoz, de ehhez az EU-ban is radikális reformokra van szükség.
2026. 09. 25. 08:00
Megosztás:

Több mint 4 milliárd forintból megújult a Pannon Egyetem

Több mint 4 milliárd forintos európai uniós támogatásból megújult a Pannon Egyetem oktatási, digitális és infrastrukturális környezete.
2026. 09. 25. 07:30
Megosztás:

Moszkva üdvözölné Putyin, Trump és Hszi sencseni találkozóját

Oroszország üdvözölné, ha Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozna az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) novemberi sencseni csúcstalálkozóján - nyilatkozott Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettese csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek.
2026. 09. 25. 07:00
Megosztás:

Nőtt a Nestlé Hungária Kft. árbevétele az első fél évben

A Nestlé Hungária Kft. első félévi értékesítésének nettó árbevétele 174,48 milliárd forint volt, ami 3 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 09. 25. 06:30
Megosztás:

Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót – aztán boltba megy

Miközben az európai fogyasztók 42 százaléka a nem alapvető vásárlásain spórol, a magyaroknak csak 27 százaléka választja ezt. Nálunk inkább a kivárás lett a védekezés: az európai átlagnál jóval többen halasztják el a nagyobb kiadást, vagy kötik akcióhoz a vásárlást – derül ki a Shopfully nyolc országra kiterjedő kutatásából.
2026. 09. 25. 06:00
Megosztás:

Már a szolgáltatási szint és a vásárlói élmény a legfontosabb versenytényező az e-kereskedelemben

A magyar e-kereskedelmi piac 2026 első félévében tovább bővült: az első negyedévben 14,2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az online vásárlók száma pedig elérte a 4,4 millió főt. A második negyedévben 25,8 millió online tranzakciót bonyolítottak le a magyar vásárlók, a teljes online kiskereskedelmi költés pedig megközelítette a bruttó 535 milliárd forintot – derül ki a legfrissebb PwC Digitális Kereskedelmi Körkép adataiból, melyet a Digitális Kereskedelmi Szövetséggel együtt jelentetett meg. A magyar vásárlók ma már a fizetéstől az átvételen át a visszaküldésig zökkenőmentes kiszolgálást várnak el, ami felértékeli az értékesítési, logisztikai és fizetési megoldások összehangolt működését.
2026. 09. 25. 05:30
Megosztás:

Mennyibe kerül egy iroda kialakítása Magyarországon?

Egy frissen közzétett magyarországi útmutató tételesen mutatja meg, milyen költségekkel számolhat egy bérlő, ha egy bérelt, szerkezetkész területből kész, működő irodát alakít ki. A CBRE Magyarország 2026 második negyedévi, magyarországi piaci egységárakon alapuló számítása egy 1000 négyzetméteres bérelt területet vesz alapul, és három minőségi szinten mutatja be a költségeket. Ezek az összegek a szerkezetkész állapottól kezdődően, a tényleges kivitelezési munkák mellett többek között az informatikai hálózatok, az audiovizuális és biztonságtechnikai rendszerek, a bútorzat kialakításának költségeit, valamint a tervezési és szakértői díjakat is tartalmazzák.
2026. 09. 25. 05:00
Megosztás:

Merre költöznek a budapestiek? Itt vannak a legnépszerűbb kerületek!

2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – volt a mostaninál kisebb a Budapesten belüli költözés, vagyis érezhetően egyre kevésbé mobilis a népesség a fővároson belül, ami részben annak eredménye, hogy nőtt az agglomeráció vonzereje a lakásvásárlók körében – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont az adatok kapcsán.
2026. 09. 25. 04:00
Megosztás:

Egyre naposabb és melegebb idő várható a hétvégén

Egyre naposabb és melegebb, kora őszi idő várható szeptember utolsó hétvégéjén: a hőmérséklet csúcsértéke lassan emelkedik, vasárnap már mindenhol 20 Celsius-fok felett alakul, miközben a hajnalok hűvösek lesznek. Csapadék nem várható, legfeljebb pénteken lehet futó zápor a Dunától keletre - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 25. 03:30
Megosztás:

OECD: az energiaárak és az infláció jelentik a legnagyobb rövid távú kockázatot Magyarországon

Az energiapiaci feszültségek, a magas európai gázárak és az ezekből fakadó inflációs nyomás tekinthető Magyarország szempontjából a legnagyobb rövid távú kockázatnak az OECD szerdán publikált időközi gazdasági jelentése alapján.
2026. 09. 25. 03:00
Megosztás:

Itt a dátum! Magyarország EURÓ bevezetése ekkor jöhet

Miközben tavaly Magyarország az euró bevezetéséhez szükséges egyetlen konvergenciakritériumot sem teljesített, 2026-ban a kedvező inflációs folyamatoknak, illetve a csökkenő országkockázati prémiumnak köszönhetően az árstabilitási feltétel már teljesülni látszik, és a hozamkonvergencia terén is érdemi előrelépést tett az ország.
2026. 09. 25. 02:00
Megosztás:

A törvényt elfogadták! Fúrt kutat így lehet használni Magyarországon

A fúrt kutak szabályozása az elmúlt években jelentősen megváltozott, és a mai napig számos félreértés övezi, hogy egy ingatlantulajdonos mikor használhatja engedély vagy bejelentés nélkül a kertjében található kutat.
2026. 09. 25. 01:30
Megosztás:

Felrobbantak a lakásárak Miskolcon és Nyíregyházán - mi történik?

Kelet- és Délkelet-Magyarország minden régiójában az országos átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a lakásárak az elmúlt egy évben. A drágulás mértéke térségenként eltért, Szegeden alig néhány százalék volt, Nyíregyháza környékén viszont meghaladta a 26 százalékot.
2026. 09. 25. 01:00
Megosztás:

Szerbia ötezer tonna gázolajat szabadít fel stratégiai tartalékaiból

A szerb kormány ötezer tonna gázolaj piacra bocsátásáról döntött a kötelező állami tartalékokból, hogy biztosítsa az ország üzemanyag-ellátását a globális energiaválság és a növekvő importköltségek közepette - jelentette be Dubravka Djedovic Handanovic ügyvezető energiaügyi miniszter csütörtökön.
2026. 09. 25. 00:05
Megosztás: