Jó éve lehet a magyar vegyiparnak

Tavaly mintegy 10 százalékkal bővült az európai és magyar vegyipar teljesítménye, az Atradius elemzése szerint az idén is jelentős növekedés várható, ami segítheti a magyar gyógyszeripart is.

A hitelbiztosító közleménye szerint a világ gyógyszeripara hasonló ütemben változik mint a teljes vegyipar, de a növekedés mértéke szerényebb volt: a gyógyszeripar teljesítménye 2010-ben 5 százalékkal bővült, míg az idén újabb 5-7 százalékkal növekedhet. 

 

Az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb elemzése szerint a globális vegyipar 2010-ben jó évet zárt, a dinamikus növekedésben nem volt megtorpanás. Az európai vegyipar teljesítménye leginkább a feltörekvő piacokon, így a Kínában tapasztalható folyamatos, erős kereslet miatt emelkedett. A közlemény idézi Vanek Balázst, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatóját, aki szerint 2011-ben Ázsiában és Amerikában továbbra is erős keresletre számíthatnak az európai vegyipari cégek.

 

Eközben Európán belül a növekedés körülbelül 2,5 százalék körül alakul, a fiskális megszorítások valamint a kormányzati gazdaságélénkítő csomagok lejárta után. Emlékeztetnek rá: a 2009-es 6 százalék feletti gazdasági visszaesés után tavaly már éves szinten 1,2 százalékkal nőtt a magyar GDP, miközben 2010 elején 9,5 százalékkal bővült a vegyi termékek iránti kereslet. Az Atradius felmérései szerint ez a növekedési ütem egész 2010-ben fennállt, hiszen a szektor 10,8 százalékkal bővült, s 2011-ben sem várható a folyamat megtorpanása. Ezen belül továbbra is leginkább a gyógyszeriparban várható növekedés mind a késztermékek, egyéb hatóanyagok, valamint a félkész termékek vonatkozásában.

 

Tekintettel a piaci lehetőségek bővülésére, illetve javulására, az Atradius véleménye szerint a válság előtti állapot ismét elérhető lesz az említett piaci ágazatokban a 2011-12-es évben. Vanek Balázs szerint emellett különösen erős a kereslet az alapanyag-műanyagok, illetve a szerves vegyszerek iránt. Magyarországon a műanyag-alapanyagok legjelentősebb felvásárlója a csomagolóipar, 40 százalékos piaci részesedéssel. Ez a szegmens kevésbé szenvedte meg a válságot, az élénkülés pedig azonnal éreztette kedvező hatását. Ezzel szemben a tisztítószerek, testápolási cikkek, valamint az építőipar visszaesése miatt a festékek és műanyag-építőanyagok gyártásának területén csak kisebb mértékű bővülés várható.

 

Az építőipari recesszió hatását jól jelzi, hogy 2009-ben a magyar festék- és lakkgyártók 15 százalékkal kevesebb, összesen 60 ezer tonna terméket állítottak elő a korábbi évek átlagaihoz képest - áll az elemzésben. Az Atradius országigazgatója szerint azok a vegyipari vállalatok, amelyek értékesítésükben főként az exportpiacokra összpontosítottak, könnyebben vészelték át a válságot, mivel a magyar piac termékfelvevő képessége lassabban közelít a krízis előtti időszakra jellemző szinthez.

 

Vanek Balázs szerint a szektor jövedelmezősége párhuzamosan javul az értékesítés bővülésével, illetve az árak normalizálódásával. Az országigazgató szerint ezért a 2011-es évben számottevő profitra tehetnek szert a Mol, a TVK, a Richter és az Egis tulajdonosai. Az Atradius vezetője ugyanakkor figyelmeztet arra is, hogy a növekvő megrendelési állományok, emelkedő kinnlevőségi rátákat is eredményezhetnek, amelyek egyben magasabb kockázati szinteket jelentenek.

 

Kifejtette, "nem szabad, hogy a felpörgő piacon elveszítsük a veszélyérzetünket, hiszen minden üzlet kockázatokkal jár. A klasszikus hitelbiztosítási konstrukciók mellett az új vevők előzetes minősítése is nagyon hasznos lehet". Az Atradius teljes körű követeléskezelési megoldásokat, hitelbiztosítási, viszontbiztosítási és követelésbehajtási szolgáltatásokat kínál a magyar és a globális piacokon. A cég 60 millió vállalatot tartalmazó hitelinformációs adatbázissal rendelkezik és 35.000 hitellimit-megállapítást végez naponta. A vállalat 1,7 milliárd eurós árbevételével és 31 százalékos világpiaci részesedésével a világ egyik legnagyobb hitelbiztosítója. (MTI)


Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás: