Ne csak élvezze a kakaó ízét, kereskedjen is vele!

A Soft Commodity-k, ahogy már tegnap is említésre kerültek Kávé elemzésünkben, komoly árfolyamcsökkenéseken mentek keresztül, persze azért közel sem akkora zuhanásokon, mint a gabonák.

Az egyik legjobban zuhanó Soft termék a kakaó volt, köszönhetően annak, hogy az évente kétszer learatott termés nagyobb hányada az októbertől márciusig, valamint májustól augusztusig tart. Fontos ilyenkor, hogy ezen időszakokban komoly termék leszállítások vannak, melynek egyik jellegzetese eredménye, a júniusban ütött szezonális mélypontja, míg augusztus szeptember környékén a csúcspontok, mikor véget ér az aratási szezon.


Ami most meghatározó lehet, hogy pontosan egy ilyen időszakban vagyunk, amikor inkább az esésé irányába hatnak az erők. Ezen tényezőket kiegészítve konkrétabb hírekkel további nagyon bearish hangulat tanúsítható a kakaónak. Egyre több hír lát napvilágot az Elefántcsont-part környékéről azzal kapcsolatban, hogy az idei termés nagyon pozitív eredményt hozhat, valamint Kamerun termőterületein rekord nagyságú termést prognosztizálnak, mely meghaladhatja a 205000 tonnát is. Újabb bejelentés érkezett Ghána irányából, mely hír szerint szeretnék megduplázni termőterületeik mértékét ezzel hatalmas hányadát a lakosságnak a kakaó iparban foglalkoztatva.

 

Kakaó

kattintson a grafikonra

 

Nagyon fontos ilyen esetben, hogy ne hagyjuk ki azon szereplőket melyek a fő likviditást biztosítják ezen piacokon. Általában az ilyen stratégiák fő mozgatórugója az, hogy ugyanabban a termékben két pozíciót nyitnak ellentétes irányba, azonban különböző lejáratokra is. Ekkor nagyon fontos, hogy felfokozódik a front, vagyis az éppen leginkább likvid kontraktusoknak a shortolása (ezek a májusi lejáratú kontratusok), valamint a távolabbi kevésbé likvid, mondjuk szeptemberi lejáratú kontraktusok longolása.

 

Technikailag is nagyon fontos, hogy a fordulatnak még csak jelét sem látni és a kisebb, nagyobb felhúzásoknak is erős ellenállást képezte a 21 napos mozgóátlag. Pillanatnyilag a bollinger szalag is erős beszűkülésben tartózkodik és várható, hogy rövidesen újabb eladói hullám érezhet a piacra.

Nőtt a FAO élelmiszerár-indexe részben a közel-keleti konfliktus miatt megemelkedett energiaköltségekre

Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt - állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
2026. 04. 06. 14:00
Megosztás:

NVI: megkezdődött a levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése

Hétfőn megkezdődött a levélben leadott szavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése - közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI-vel hétfőn.
2026. 04. 06. 13:00
Megosztás:

Új szintre lépett a Ripple: befektetésre ajánlott minősítést kapott a Ripple Prime, az XRP-tartalékok is számítottak

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Ripple intézményi üzletága: a vállalat prime brokerage egysége, a Ripple Prime befektetésre ajánlott kibocsátói minősítést kapott a KBRA hitelminősítőtől. A döntés mögött nemcsak az erős tőkehelyzet és a szabályozott működés áll, hanem a Ripple jelentős készpénzállománya és több mint 40 milliárd XRP tokenből álló tartaléka is. A fejlemény újabb jelzés arra, hogy a kriptoszektor egyes szereplői egyre közelebb kerülnek a hagyományos pénzügyi világ intézményi elvárásaihoz.
2026. 04. 06. 12:00
Megosztás:

Milliárdos Bitcoin-eladás: a MARA új stratégiára váltott a kriptobányászatban

Jelentős lépést tett a kriptobányászati szektor egyik meghatározó szereplője: a MARA Holdings 2026 márciusában több mint 1,1 milliárd dollár értékben adott el Bitcoint. A tranzakció nem pusztán portfólió-átrendezés volt, hanem egy tudatos pénzügyi stratégia része, amely a vállalat mérlegének megerősítését és hosszú távú stabilitását célozza.
2026. 04. 06. 11:00
Megosztás:

A Coinbase Ventures rákapcsolt: 14 befektetés Q1-ben, új lendületet kap a kriptoszektor

2026 első negyedévében a kockázati tőke ismét aktív szerepet vállalt a kriptovaluta-piacon: a Coinbase befektetési ága, a Coinbase Ventures összesen 14 finanszírozási körben vett részt. A lépések azt jelzik, hogy a piaci bizonytalanság ellenére a nagy szereplők továbbra is erősen hisznek a blokklánc-alapú innovációk hosszú távú növekedésében.
2026. 04. 06. 10:00
Megosztás:

Kriptopiaci rali húsvét után: a Bitcoin megugrott, az altcoinok is erőre kaptak

Erős kezdéssel indította a hetet a kriptovaluta-piac: a Bitcoin látványos emelkedést produkált, miközben az Ether és több vezető altcoin is felfelé mozdult. A befektetői hangulatot elsősorban a geopolitikai enyhüléssel kapcsolatos várakozások javították, de a piac mozgásában a tömeges short likvidálások is kulcsszerepet játszottak. A hét eleji árfolyamreakció ismét megmutatta, milyen gyorsan fordulhat a kriptoszektor hangulata, ha a bizonytalanságot remény váltja fel.
2026. 04. 06. 09:00
Megosztás:

A legdrágább adótervezési hibák a választási héten

A választások közeledtével a vállalatok gyakran kivárnak, de pont így követik el a legnagyobb költségű adótervezési hibákat. A Niveus tapasztalatai szerint most különösen fontos a beruházások és pénzügyi struktúrák időben történő felülvizsgálata.
2026. 04. 06. 08:00
Megosztás:

Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét

Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 04. 06. 07:00
Megosztás:

Különleges ásványok és családi programok a 33. Lelkes Ásványbörzén

Háromezer négyzetméteren kétszáz hazai és külföldi kiállítóval, ritka ásványokkal és családi programokkal várják az érdeklődőket a 33. Lelkes Ásványbörzén április második hétvégéjén, április 11-én és 12-én a Lurdy Házban.
2026. 04. 06. 06:00
Megosztás:

A szerb katonai hírszerzés hónapok óta gyanította, hogy szabotázsra készülnek a Török Áramlat gázvezetéknél

Hónapok óta jelezte a szerb katonai hírszerzés, hogy szabotázsakció készülhet a gázinfrastruktúra ellen, ám a figyelmeztetéseket eddig fenntartásokkal fogadta az államvezetés - jelentette ki Djuro Jovanic, a szerb katonai biztonsági ügynökség (VBA) igazgatója vasárnap Belgrádban.
2026. 04. 06. 05:00
Megosztás:

Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét

Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 04. 06. 04:00
Megosztás:

Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket

Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
2026. 04. 06. 03:00
Megosztás:

Most se nyertél a lottón? Lerántjuk a magyar lottó titok leplét

Újra mindenki ugyanarról beszél: az ötöslottó főnyereménye már 6,5 milliárd forint, és ezzel ismét az ország egyik legnagyobb „mi lenne, ha…” álmodozását indította be. Egyetlen szelvény, öt helyes szám, és az ember élete egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozhat.
2026. 04. 06. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj-sokk Magyarországon: így forgatta fel az életünket az 1997-es nyugdíjreform

Sok magyar ma is csak annyit tud a nyugdíjrendszerről, hogy „egyszer majd kapok valamit az államtól”. A valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb – és őszintén szólva sokkal nyugtalanítóbb is. Az 1997-es nyugdíjreform ugyanis nem pusztán néhány jogszabály átírását jelentette, hanem gyökeresen átalakította azt, ahogyan a magyarok időskori megélhetéséről gondolkodni kellett.
2026. 04. 06. 01:00
Megosztás:

Levélszavazatok - soha nem történt még ilyen a magyar választásokon

Miközben az RMDSZ-hez köthető hálózatok intenzíven gyűjtik a levélszavazatokat Erdélyben, egyre több – jellemzően Tisza Pártra szavazó – külhoni magyar dönt úgy, hogy inkább saját maga juttatja el a voksát Magyarországra. Többen is azt mondták: nem sajnálják sem az időt, sem az utazást, ha így biztosak lehetnek abban, hogy a szavazatuk valóban oda kerül, ahová szánták - értesült a Telex.hu.
2026. 04. 06. 00:10
Megosztás:

Vihar előtti csend az Ethereum piacán? Az ETH árfolyama nagy elmozdulás előtt állhat

Az Ethereum árfolyama jelenleg látszólag nyugodt, de a felszín alatt egyre erősebb feszültség épül. Miután az ETH a korábbi, 3000 dollár körüli szintekről jelentősen visszahúzódott, most egy kulcsfontosságú ársávban stabilizálódik. A kereskedők és elemzők szerint ez az időszak könnyen egy nagyobb kitörés – vagy akár újabb gyengülés – előszobája lehet. A következő hetekben eldőlhet, hogy a vevők valóban átveszik-e az irányítást, vagy az Ethereum ismét elakad az ellenállási zónák alatt.
2026. 04. 05. 23:00
Megosztás:

Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban

Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. 04. 05. 21:00
Megosztás:

Húsvéthétfőn lecsap a hidegfront Magyarországra

Húsvéthétfőn erős széllel hidegfront érkezik és lehűlés kezdődik, a hőmérséklet csúcsértéke a hét közepén már csak 10 és 15 Celsius-fok között alakul, és visszatérnek a hajnali fagyok. A szél egész héten élénk, olykor erős lesz, a hét végén pedig megnő a csapadék esélye is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 05. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 05. 19:00
Megosztás:

A vasárnapi az év eddigi legmelegebb napja

Ebben az évben vasárnap melegedett első alkalommal nagy területen 20 Celsius-fok fölé a levegő hőmérséklete - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 05. 18:00
Megosztás: