Mitől zúzták be a kakaó árfolyamát pénteken?
Nézzük mi is állt az események hátterében:
Elsősorban fontos megjegyezni, hogy meglehetősen erős dollárerősödés zajlik a legtöbb piacon, ami inkább árfolyam emelkedés mellett tudott végbemenni az árupiacokon. Mindez jól érezhető volt a kakaónál is, ami úgy emelkedett 30 éves csúcsra, hogy nem támasztotta semmilyen fundamentum. Inkább a szektortárasai, mint a gyapot, kávé, cukor emelkedése ránthatta inkább magával ezt a terméket is.
A pénteki piaczárás meghozta kellő fordulatot napon belül és több mint 7%-ot zuhant az árfolyama. Fundamentális oldalról azért nincs alátámasztva a termék, mert az Elefántcsont partról érkező termények volumene 23%-al meghaladja az egy évvel ezelőtti szinteket, ami nem igazán az árfolyamok emelkedése irányába kellene, hogy terelje a folyamatokat.
A másik fontos tényező, az a dollár erősödése, aminek igencsak érezhetőnek kellett volna lenni ebben a termékben a már korábban megemlített tényezők miatt. Egyelőre inkább esésre áll a zászló, továbbá sokan azt mondják, hogy a most megtapasztalt eladói hullám hátterében a nagyobb alapok profitrealizálása állt, hogy eltehessék a zsíros prémiumokat az év végére.