Két hatóság együttműködik a jogosítványt szerzők jogai védelmében
Pintér István, az NFH főigazgatója és Győri Gyula, az NKH elnöke kedden együttműködési megállapodást írt alá Budapesten, amelynek célja a fogyasztói jogok hatékony védelme az autósiskolák által nyújtott szolgáltatásoknál. A megállapodás értelmében kiemelten vizsgálják a fogyasztók tájékoztatását, a vállalkozások kereskedelmi gyakorlatát és reklámtevékenységüket.
Az együttműködési megállapodás lehetőséget teremt arra is, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelőségek - a közlekedési hatóság munkatársaival közösen - helyszíni hatósági ellenőrzéseket végezzenek. A hatóságok vállalták azt is, hogy együttműködnek a területüket érintő jogszabály-előkészítésben. A megelőzést szem előtt tartva, közös fogyasztóvédelmi kiadványokat is megjelentetnek. (MTI)