Koreai térhódítás

2011. január 1-jén húsz helyi kirendeltség megnyitásával kezdte az újévet a német székhelyű Sixt Autókölcsönző. A térségben immár India, Kína, Szingapúr, Nepál, Ausztrália és Új-Kaledónia után Dél-Koreában is elérhetők a kölcsönző cég szolgáltatásai.

Az Európában és a világ nagy részén megbízhatóságáról és költséghatékonyságáról ismert autókölcsönző, portfóliójának valamennyi elemével, így autókölcsönző- és lízing ágazattal, valamint sofőrszolgáltatással tört be a gazdaságilag feltörekvő ázsiai piac már jelenlévő konkurens cégei közé. A cégvezetés nyilatkozata alapján az expanzió célja, meghatározó piaci részesedés megszerzése a térségben. Az év elején megnyitott összesen húsz kirendeltség, teljes körű lefedettséget biztosít a cég partnereiknek, akik elsősorban az országban leányvállalatokkal rendelkező nemzetközi cégek munkatársai közül kerülnek ki.

A Sixt, alkalmazkodva a helyi igényekhez, illetve szokásokhoz, flottájának egy részét koreai és japán gyártmányú gépkocsikból, ugyanakkor világszerte ismert és közkedvelt európai prémium márkákból, így többek között BMW-ből, Audiból, Mercedesből és Porscheból állította össze. Partnerei számára személyre szabott, koreai verziót is készített weboldaláról, a foglalások minél egyszerűbb lebonyolítása érdekében.

 

„A dél-koreai terjeszkedés egy újabb mérföldkő a Sixt életében.” – nyilatkozott Detlef Krehahn, a cég franchise üzletágának igazgatója. „Egyre több és több cég válik a Sixt partnerévé Európában és azon kívül is. Biztosak vagyunk abban, hogy az új dél-koreai piacon, franchise partnerünk segítségével sikerül a terveinket valóra váltani, és ügyfeleink ebben a térségben is elégedetten vehetik igénybe a Sixt szolgáltatásait.”- tette hozzá az igazgató.

 

„A 2010-ben tapasztalt jelentős és erőteljes piaci térhódítás azon túlmenően, hogy a Sixtet, mint márkát erősítette, jótékony hatással volt a csatlakozók kölcsönzői piacának minőségi fejlődésére is.” – fűzte hozzá Dévai Gábor, a Sixt Magyarország ügyvezetője. „Semmiképpen sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy minden egyes franchise iroda megnyitásakor a Sixt, több évtizedes szakmai tapasztalatát, partner- és beszállítói kapcsolatát engedi át az adott autókölcsönzőnek, szigorúan ellenőrzött és szabályozott standardjeivel együtt. Mindezeknek köszönhetően, garantált a nemzetközi színvonalú, kimagasló és ügyfélorientált szolgáltatás – egészítette ki az ügyvezető.

A Sixt AG az év második felében további három iroda megnyitását tervezi a térségben.


Pellet, faapríték vagy tűzifa: melyik tüzelőanyag a legjobb?

Ha biomassza alapú fűtésről beszélünk, egyik fontos előny, hogy ebbe a kategóriába többféle tüzelőanyag is tartozik: pellet, faapríték és a tűzifa. Mind megújuló energiaforrás, viszont meg kell jegyeznünk, hogy ezek egység ára, felhasználási módjuk azért jelentős különbségeket mutathat.
2026. 08. 14. 01:00
Megosztás:

Tovább növelte árbevételét a Waberer’s Csoport

Több mint 9 százalékkal 435 millió euróra növelte árbevételét a Waberer’s Csoport az idei első félévben. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett komplex logisztikai és biztosítási szolgáltató EBIT eredménye pedig 26,6 millió eurót tett ki. A cégvezetés szerint az idén a logisztikai és biztosítási alaptevékenységekből származó eredmény a bázisévnek megfelelően alakulhat. Emellett a vállalat a nemzetközi környezet és a régiós beruházások csúszása miatt az év hátralévő részében felülvizsgálja az üzletfejlesztési lehetőségek időzítését.
2026. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Stabilchain-forradalom jöhet a kriptopiacon: saját blokkláncokra költöznének a stabilcoinok

A stabilcoinok a jelenlegi kriptopiaci ciklus egyik legnagyobb nyerteseivé váltak, most pedig a mögöttük álló vállalatok már nem elégednek meg azzal, hogy más blokkláncokon működjenek.
2026. 08. 13. 23:00
Megosztás:

Vízhiány miatt leállt a csehországi kis vízerőművek több mint 90 százaléka

Vízhiány miatt több mint 1400 kis vízerőmű állt le Csehországban, ami az ilyen létesítmények több mint 90 százaléka. A nagy vízerőművek mind üzemelnek, bár egy részük csökkentette termelését - jelentette csütörtökön a CTK hírügynökség a szakmai szervezetek és a Cseh Energetikai Művek (CEZ) felmérésére hivatkozva.
2026. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Mérséklődik a Tesla dominanciája: rohamtempóban zárkóznak fel a kihívók az elektromosautó-piacon

Bővülő kínálat és dinamikusan növekvő vásárlói kereslet jellemzi a hazai használt elektromos autók piacát a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 első 8 hónapjára vonatkozó statisztikái szerint. Január és augusztus között közel 42%-kal nőtt az érdeklődések* száma a villanyautókra, miközben az elérhető kínálat is több mint egynegyedével bővült. Bár a legnépszerűbb modell címét továbbra is a Tesla Model 3 birtokolja, az amerikai úttörő márka korábbi egyeduralma folyamatosan mérséklődik az ázsiai és európai gyártók látványos előretörése miatt.
2026. 08. 13. 21:00
Megosztás:

Jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,35 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 150 022,25 ponton zárt csütörtökön, jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama.
2026. 08. 13. 20:00
Megosztás:

A MARA 1,5 milliárd dollárnyi Bitcoint adott el – az AI felé fordul a bányászóriás

A világ egyik legismertebb tőzsdei Bitcoin-bányászcége, a MARA Holdings látványosan új irányt vett. A vállalat 2026 első negyedévében mintegy 1,5 milliárd dollár értékű Bitcoint adott el, miközben egyre több tőkét csoportosít át mesterséges intelligenciához, adatközpontokhoz és energetikai infrastruktúrához.
2026. 08. 13. 19:00
Megosztás:

A kormányzati gazdaságpolitika a nagyvállalati szektor kulcstényezője

A kormány gazdaságpolitikája, a devizaárfolyamok ingadozása és a belföldi kereslet alakulása – ez a három tényező határozza meg leginkább a magyar cégek következő egy évét a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint. Bár a vállalati prioritások között az energia- és beszállítói árak, az infláció és a jogszabályi változások is előkelő helyen szerepelnek, a külső piacok és a finanszírozási környezet alakulása jelenleg háttérbe szorul a vezetők szemében.
2026. 08. 13. 18:00
Megosztás:

A felújítástól ódzkodnak, a nagy házaktól menekülnek: mit keresnek most a vevők az ingatlanpiacon?

A vevők a budapesti ingatlanpiacon az elmúlt fél évben a lehetetlennel kísérleteztek: a legalsó árkategóriákba tartozó, mégis jó állapotú, felújítást nem igénylő ingatlanokat akartak vásárolni – derült ki az ingatlanközvetítők szavaiból.
2026. 08. 13. 17:00
Megosztás:

Az építőipar kilátásai továbbra is bizonytalanok

Továbbra is bizonytalanok az építőipar kilátásai, az ágazat bővülését azonban a beérkező uniós források segíthetik - közölték elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva csütörtökön az MTI-vel.
2026. 08. 13. 16:00
Megosztás:

Újabb 225 milliós GVH-bírságot kapott az eMAG, mert megint hiányosan teljesítette saját vállalásait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata szerint megint megszegték saját vállalásaikat az eMAG webáruház üzemeltetői, ezért a GVH Versenytanácsa 225 millió forint bírságot szabott ki a cégekre, amelyek elismerték a mulasztásokat.
2026. 08. 13. 15:00
Megosztás:

Újabb történelmi mérföldkő: 150.000 pont fölött zárt a BUX

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT): vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal zárt 150.000 pont felett. Az 1991-ben 1000 pontról induló index immár százötvenszeresére emelkedett, miközben továbbra is a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények teljesítményét követi nyomon, és a magyar tőkepiac legfontosabb mutatószámának számít.
2026. 08. 13. 14:00
Megosztás:

A Polygonra épül a Bank of England digitális font- és stabilcoin-kísérlete

A Bank of England új szakaszba léptette a digitális fonttal kapcsolatos kísérleti programját, és ehhez a Polygon blokkláncát is bevonta. A tesztek azt vizsgálják, hogyan működhetne együtt egy jövőbeli brit jegybanki digitális pénz a stabilcoinokkal, valamint miként használható a blokklánc a vállalati finanszírozás és a nemzetközi kereskedelem egyszerűsítésére. A projekt ugyan még messze van egy valódi digitális font bevezetésétől, de jól mutatja, milyen irányba fejlődhet a brit fizetési infrastruktúra.
2026. 08. 13. 13:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: felület, játékok és napi használhatóság

Egy online kaszinót nem érdemes kizárólag az első benyomás alapján megítélni. A kezdőoldal lehet látványos, a bannerek lehetnek erősek, a gombok lehetnek nagyok, de mindez csak néhány másodpercig számít igazán.
2026. 08. 13. 12:55
Megosztás:

Olcsó kattintás, drága ügyfél: mitől térül meg valójában egy PPC-kampány?

A kattintási költség könnyen elviszi a figyelmet arról, hogy a hirdetés termelt-e bevételt és nyereséget. Móni Istvánt, az idén 15 éves STEMO Marketing ügyvezetőjét kérdeztük arról, milyen számok alapján érdemes megítélni egy PPC-kampányt, és mikor lehet kifejezetten félrevezető az olcsó kattintás.
2026. 08. 13. 12:30
Megosztás:

Erősödött a forint az euróval szemben; a dollár felülteljesítette az eurót

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők a júliusi inflációs adatok közzétételét követően.
2026. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Az AI-szektor ereje és a vártnak megfelelő infláció támogatta a befektetői hangulatot

A közel-keleti helyzet továbbra is bizonytalansági tényezőt jelent a piacok számára, miután nem történt előrelépés az iráni konfliktus rendezését célzó tárgyalásokban, miközben a Hormuzi-szorosban és a Vörös-tenger térségében folytatódtak a kereskedelmi hajózást érintő incidensek. Az olajárak a nap folyamán volatilis mozgást mutattak: a geopolitikai kockázatok kezdetben felfelé hajtották a jegyzéseket, azonban az OPEC és a Nemzetközi Energiaügynökség által lefelé módosított keresleti előrejelzések, valamint az emelkedő amerikai nyersolajkészletek végül nyomást helyeztek a piacra. A Brent 89 dollár közelében, a WTI pedig 83 dollár felett zárt hordónként.
2026. 08. 13. 11:00
Megosztás:

Apróbetűs feltételek: mit néz meg a rutinos játékos elsőként?

Kaszinó bónuszok, kedvezmények, hűségprogramok: hogyan olvass apróbetűs feltételeket.
2026. 08. 13. 10:59
Megosztás:

Elindult a hongkongi HKDAP stabilcoin: a HashKey és az OSL is beszállt

A Standard Chartered hátterével működő Anchorpoint Financial megkezdte hongkongi dollárhoz kötött HKDAP stabilcoinjának bétaüzemét. A kezdetben intézményi és professzionális befektetőknek szánt digitális eszköz terjesztésében a HashKey és az OSL is részt vesz, miközben Hongkong egyre határozottabban építi szabályozott stabilcoin-piacát.
2026. 08. 13. 10:00
Megosztás:

Magosz: kormányzati alárendeltségbe került az agrárkamara

Többek között a közvetlen politikai felügyeletet, a tagok személyes adataihoz való hozzáférést és a miniszter által irányított kamarai biztos posztjának bevezetését kifogásolta az agrárkamaráról szóló és az Országgyűlés által kedden elfogadott törvényben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerdán kiadott közleményében.
2026. 08. 13. 08:00
Megosztás: