Közeledtek az álláspontok a TÁMOP-ról
Az NFÜ pénteki tájékoztatása szerint a megbeszélésnek az is célja volt, hogy a bizottság megismerje azokat a magyar intézkedéseket, amelyekkel a források minél teljesebb körű lehívását biztosíthatja az ország. A fejlesztési ügynökség közölte: Lázár János államtitkár üdvözölte, hogy a bizottsággal sikerült megalkotni azt a keretet, amellyel mindkét fél számára elfogadható kompromisszum születhet. Lázár János a találkozó után elmondta: a kifogásolt kérdések október végéig orvosolhatók, a mostani megbeszélés után pedig reálisnak tűnik, hogy az utolsó operatív programból is hamarosan megindulhatnak a kifizetések, és arra kérte a biztost, hogy működjön közre a még vitás ügyek gyors rendezésében - írja közleményében az NFÜ.
A közlemény szerint Andor László azt kérte a magyar kormánytól, hogy támogassa a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére és az Európai Unióból történő elvándorlás visszaszorítására általa kidolgozott uniós programot, az Ifjúsági Garanciát. Ezt Lázár János megígérte, annál is inkább, mert a kezdeményezés egybevág a Magyar Kormány politikai célkitűzéseivel - olvasható a közleményben.