Lejtőn az európai piacok - esik a BUX is
A gyenge amerikai és ázsiai makroadatok mellett, lelombozta a befektetői hangulatot a Fed kétnapos ülését követő nyilatkozat. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nem változtatott irányadó kamatán szerdán, és megerősítette a 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási programját is, azonban kitért arra is, hogy ez az öszeg felfelé és lefelé is változhat a munkaerőpiac és az infláció alakulásának a függvényében.
Az európai befektetők figyelme az Európai Központi Bank kamatdöntő ülésére, illetve az azt követő sajtótájékoztatóra fókuszálódhat. Az elemzők szűk többsége számít arra, hogy a testület 25 bázisponttal 0,50 százalékra csökkenti az irányadó euróövezeti kamatszintet. A kamatdöntést háromnegyed kettőkor hirdeti ki az EKB. Ezt követően, fél háromtól tart sajtótájékoztatót Mario Draghi elnök.
A vezető magyar részvények közül az kedden meredeken emelkedő OTP árfolyama 0,76 százalékos csökkenés mellett 4700 forintnál jár, a MOL jegyzése 0,56 százalékkal 16.050 forintra csökkent. A Magyar Telekom papírjai 0,48 százalékkal 418 forintra ereszkedtek, míg a Richter 33.735 forinton stagnál. A szektortárs Egis jegyzése 0,17 százalékos csökkenés mellett 17.925 forintnál jár.