Londoni elemzők - 75 bázisponttal is vághat hétfőn az MNB

Az általánosan várt fél százalékpontos enyhítésnél jóval agresszívabb kamatcsökkentésre is elszánhatja magát hétfőn a magyar jegybank, mivel ezt most lehetővé tennék a piaci körülmények - jósolták csütörtökön londoni feltörekvő piaci elemzők.

A 4cast nevű vezető gazdasági előrejelző és elemző cég szakértői szerint az MNB Monetáris Tanácsa "nagyon erőteljes inflációs érvekkel felfegyverkezve" lephetné meg ismét a piacot a vártnál esetleg nagyobb csökkentéssel, és egy ilyen lépés mellett szólna az egyre javuló piaci háttér is. A ház elemzői csütörtöki értékelésükben "nagyon jelentősnek" nevezték annak esélyét, hogy a magyar jegybank a szeptember 28-i kamatdöntő értekezleten a piaci konszenzusban szereplőnél meredekebb enyhítésről dönt.

 

A 4cast a maga részéről a jelenleg 8,00 százalékos alapkamat 0,75 százalékpontos csökkentését jósolja, de közölte: nem zárja ki a júliusihoz hasonló mértékű, újabb 1,00 százalékpontos kamatcsökkentést sem jövő hétfőn. A cég szerint a monetáris tanácsnak több jó indoka is lenne a várakozást meghaladó csökkentés megfontolására. Az egyik az, hogy a piaci kondíciók nagyon kedvezők: a szuverén törlesztéskockázatra köthető határidős piaci csereügyletek (CDS) árazása Magyarország esetében, tíz éves futamidőre 30 bázisponttal csökkent az utóbbi egy hónapban, és ismét a Lehman Brothers nagybank bukása előtti szinten jár. Emellett a magyar kormánykötvények hozama is mintegy 40 bázispontot csökkent a tíz éves lejárati kategóriában, és az euró/forint-árfolyam is "nagyon nyugodt", stabilan a 270-275-ös sávban van.

 

Mindez javuló befektetői bizalmat jelez, bár ez önmagában talán még nem lenne elegendő érv a várt fél százalékpontnál nagyobb kamatcsökkentéshez. A 4cast szerint azonban az infláció átbillentheti a mérleget. A legutóbbi két inflációs adat azt jelzi, hogy a júliusi áfaemelés átszűrődési rátája sokkal kisebb volt a vártnál, alig több mint 50 százalék, jóllehet az első két hónap után 80-90 százalékos ráta "lett volna normális". Az "igen biztató" inflációs számok erőteljes lefelé mutató sokknak felelnek meg a reálkamat-várakozások szempontjából, és nagyon erős érveket szolgáltatnak a pénzügypolitikai testületnek egy nagyobb lépés megtételére - áll a 4cast csütörtöki elemzésében.

 

A cég szerint két olyan tényező is van azonban, amely a vártnál nagyobb csökkentés ellen szól. Az elmúlt hónapok részvénypiaci fellendülése most már "túlfeszítettnek" tűnik, és lehetséges egy nagyobb korrekció, ami pénzügypolitikai óvatosságra int, vagyis arra, hogy az MNB inkább hosszabb távra húzza szét a monetáris enyhítést. Ez akár elég erős érv is lehetne arra, hogy a fél százalékpontos kamatcsökkentés felé billentse a mérleget - akkor, ha a magyar jegybank júliusban már nem hajtott volna végre egy 1,00 százalékpontos enyhítést, megmutatva, hogy kész a pillanatnyi lehetőségeket kihasználva meredek csökkentésre is - áll az elemzésében.

 

A cég szerint a másik fő ellenérv a nagyobb mértékű csökkentéssel szemben az lehet, hogy a monetáris tanács esetleg tart a szélsőségesen agresszív kamatcsökkentési várakozás kialakulásától, és attól, hogy ez aláássa hitelességét - és végső soron a forintot. A londoni Cityben konszenzussá vált a magyarországi kamatcsökkentési ciklus folytatódásának előrejelzése, jóllehet az enyhítés várható mértékéről eltérnek a prognózisok.

 

A JP Morgan bankcsoport londoni elemzői a vártnál számottevően jobb augusztusi magyarországi inflációs adatsor ismertetése után az addigi 7 százalékról 6,50 százalékra módosították az idei év végi MNB-kamatszintre adott előrejelzésüket, és jövőre 6 százalékos MNB-kamatot jósoltak. Megjegyezték ugyanakkor, hogy 6 százalék alatti kamatszintnek már negatív átgyűrűző hatása lehet a forintra a kockázatvállalási hajlam gyengülése esetén. A Wood and Co. nevű, Kelet-Közép-Európára szakosodott befektetési társaság elemzői azonban jövőre 5 százalékos magyarországi jegybanki kamatmélypontot is elképzelhetőnek tartanak, a Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési részlege pedig 2010 végére 3,50-5,50 százalék közé csökkenő magyar jegybanki kamatot valószínűsít.

 

A Barclays Capital - a City egyik vezető befektetési pénzintézete - által e héten kiadott negyedéves felzárkózó piaci elemzés szerint ugyanakkor a magyarországi piaci és makrofolyamatok indokolnák, hogy a magyar jegybanki alapkamat már 2010 első negyedének végére 5 százalékra csökkenjen. A londoni nagybank szerint a következő két negyedév azért is kínál jó lehetőséget a gyors kamatcsökkentésre, mivel az amerikai Federal Reserve és az euróövezeti jegybank (EKB) majdani szigorítási ciklusainak kezdete még odébb van, a globális kockázatvállalási hajlam javul, a magyar gazdasághoz kapcsolódó kockázatok pedig láthatólag jelentősen mérséklődtek.


A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak.
2026. 11. 05. 13:44
Megosztás:

DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás:

Várhatóan szigorítási ciklusba kezd a Bank of England

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó várakozása szerint több mint három év után először kamatemelést jelent be csütörtökön a Bank of England monetáris tanácsa. Az elemzők és a piaci szereplők azzal is számolnak, hogy a jegybanki alapkamat csütörtökre várt emelése egyben egy új, 2027-re átnyúló monetáris szigorítási ciklus kezdetét is jelenti.
2026. 11. 05. 13:00
Megosztás:

Egyre több a turista Romániában

Romániában 11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma az év első három negyedévében - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 11. 05. 12:30
Megosztás:

Milliárdos Binance-lopás: Dél-Korea még nem egyeztet új szankciókról

A 6,3 milliárd dolláros Binance-hack után az Egyesült Államok Észak-Koreát tette felelőssé a támadásért, Szöulban azonban még nem kezdődtek meg az ügyhöz kapcsolódó szankciós egyeztetések. A dél-koreai kormány előbb az incidens körülményeit szeretné tisztázni, miközben a külügyminisztérium külön vizsgálja, milyen intézkedésekkel léphetne fel Phenjan kiberműveletei ellen.
2026. 11. 05. 12:00
Megosztás:

A diákmunkások lehetnek a karácsonyi szezon szuperhősei

Black Friday, karácsony, leltár: nem a Mikulás, hanem szorgos diákok gondoskodnak sok helyen arról, hogy rendben menjen minden az év végi csúcsban.
2026. 11. 05. 11:30
Megosztás:

Amerikai hozamcsökkenés és dollárgyengülés a kedvező kockázati hangulat mellett

Az amerikai állampapírpiacon hozamcsökkenés volt megfigyelhető. A 2 éves állampapír hozama 3 bázisponttal 4,58%-ra, a 10 éves referenciahozam 6 bázisponttal 4,89%-ra csökkent, míg a 30 éves kötvényhozam 5 bázisponttal 5,28%-ra mérséklődött. Az olajárak jelentős visszaesése enyhítette az inflációs aggodalmakat, ami támogatta az állampapírok iránti keresletet és lefelé mozdította a hozamokat.
2026. 11. 05. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a vezető amerikai indexek, a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése támogatták a hangulatot

A befektetői hangulatot elsősorban az amerikai félidős választások eredményei támogatták, miután a Demokrata Párt megszerezte az ellenőrzést a Kongresszus mindkét háza felett. A piacok kedvezően fogadták, hogy a megosztott politikai erőtér mérsékelheti a bizonytalan politikai lépések és volatilis katonai beavatkozások esélyét. Az olajpiacon jelentős korrekció bontakozott ki: a Brent jegyzése 8,4%-os esést követően hordónként 94,89 dolláron, míg a WTI 8,1%-os csökkenés után 88,30 dolláron zárt, mivel a befektetők növekvő esélyt láttak az iráni konfliktus rendezésére.
2026. 11. 05. 10:00
Megosztás:

Az amerikai választási eredmények miatti megnövekedett kockázati étvágy segítette a főbb európai indexeket

Kedvező hangulatban zajlott a kereskedés az európai részvénypiacokon, miután a Demokrata Párt megszerezte a többséget az amerikai Kongresszus mindkét házában, miközben számos vállalati gyorsjelentés is támogatta a piacokat. A STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett. A bankszektor felülteljesítő volt, amit a kedvezőbb szabályozási kilátások támogattak, emellett a megújulóenergia-vállalatok is erősödtek. A vállalati hírek közül a Novo Nordisk 5,6%-os emelkedése emelhető ki, miután a társaság megemelte éves előrejelzését. Ezzel szemben a technológiai szektor alulteljesített az amerikai AI- és adatközponti szektort érintő szigorúbb szabályozási kilátások miatt.
2026. 11. 05. 09:30
Megosztás:

Egy nemzetközi szerződést és két agrártörvényt tárgyal a parlament

Egy nemzetközi szerződésről és két agrártárgyú törvényjavaslatról tárgyal e heti utolsó ülésnapján, csütörtökön a parlament.
2026. 11. 05. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 05. 08:30
Megosztás:

Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás: