MSZP vs. Jobbik - ki lesz a második?
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője ezt azután közölte az MTI-vel, hogy az MSZP-s Török Zsolt szerdán azt közölte: jobbikosok vertek meg egy szocialista párttagot Kunhegyesen. A szocialista országgyűlési képviselő szerdán Budapesten elmondta: Létai Jánost, aki nézőként ott volt a Jobbik múlt vasárnapi, kunhegyesi fórumán, annak ellenére, hogy nem csinált semmit, a rendezvény után megütötte Dienes Attila Fidesz-Jobbikos önkormányzati képviselő.
Cser-Palkovics András közleményében arra szólított fel, hogy "a két szélsőség, az MSZP és a Jobbik" egymás között rendezze vitáját. Véleménye szerint az MSZP elkeseredett küzdelmet folytat a Jobbikkal a második helyezésért, a Fidesz pedig "a két szélsőséges párt" harcába nem kíván beleszólni. Szánalmas és nevetséges, hogy az MSZP a Fidesszel semmilyen intézményes kapcsolatban nem lévő kunhegyesi jobbikosnak egy Jobbik-rendezvényen tanúsított magatartásával kapcsolatban is a Fideszt támadja - írta a helyettes szóvivő.