Még egy kicsit kéreti magát a Genzyme
Mint leszögezte, részvényenként 69 dolláros áron cége nem eladó, az akvizícióra csak akkor kerülhet sor, ha a Genzyme stratégiai értékét megfelelően elismerik. A cég részvényei kedden 70,11 dolláros áron zártak. A Genzyme amerikai biotechnológiai cég igazgatótanácsa hétfőn elutasította a sanofi-aventis 18,5 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát, azzal az indoklással, hogy ez alulértékeli a céget.
A sanofi-aventis vasárnap tette meg részvényeként 69 dolláros ajánlatát, amelyet a piac már hónapok óta rebesgetett. Az ajánlati ár 38 százalékos felárat tartalmazott a Genzyme július 1-jei, 49,86 dolláros záróárához képest, azonban éppen a felvásárlással kapcsolatos híresztelések hatására a részvények egy hónap alatt alaposan felértékelődtek.
A Genzyme papírjaival hétfőn már az ajánlati ár felett kereskedtek New Yorkban, és ez is azt sugallta a befektetőknek, hogy a sanofi-aventis által kínáltnál többet ér a cég. Ágazati elemzők szerint ugyanakkor valószínű, hogy a két cég folytatja az alkudozást a 72-74 dolláros részvényenkénti szintig. A Magyarországon is érdekeltséggel rendelkező sanofi-aventis gyógyszergyár csoportszintű adózott eredménye 61 százalékkal 1,7 milliárd euróra nőtt a második negyedévben, ugyanakkor a cég arra figyelmeztetett, hogy az egész éves eredmény a megelőző évihez képest csökkenő lehet.
A bevétel 4,6 százalékkal 7,78 milliárd euróra nőtt a második negyedévben. A sanofi-aventis - forgalom alapján a világ negyedik gyógyszeripari vállalata - 2009-ben 29,3 milliárd euró (8.352 milliárd forint) árbevételt ért el. A cégcsoport világszerte több mint 100 országban van jelen, és közel 100.000 alkalmazottat foglalkoztat. A sanofi-aventis csoporthoz Magyarországon a kutatás-fejlesztéssel és gyártással foglalkozó Chinoin Zrt. gyógyszergyár tartozik, továbbá a kereskedelmi tevékenységet folytató Sanofi-Aventis Zrt.
A cég több mint 2.500 embert foglalkoztat, árbevétele 2009-ben meghaladta a 300 milliárd forintot. A Genzyme azért vonzó a nagyobb gyógyszercégek számára, mert főként tömeges előfordulású civilizációs betegségekre - például a magas koleszterinszint kezelésére - vannak előrehaladott fejlesztésű szerei, illetve gyártási palettáján ritka genetikai rendellenességeknél alkalmazható gyógyszerek is szerepelnek.