Megint alulmúlta az európai piacokat a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 344,60 pontos, 1,52 százalékos csökkenéssel, 22.288,65 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Egész nap iránykeresés folyt a piacon, forgalom nélkül, majd délután, amikor az amerikai piac lefelé nyitott, a magyar börzén leestek az árfolyamok - mondta el Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője. Véleménye szerint az alacsony forgalomra, illetve a vételi érdeklődés hiányára vezethető vissza, hogy a BÉT nagyobbat esett az európai piacokhoz képest.

 

A kereskedő kifejtette, hogy a részvénypiacok kevés impulzussal irányt keresnek. Két hete gyakorlatilag egy helyben mozognak az indexek, egyre szűkebb sávban, és jelenleg ennek a sávnak az alján, támasz szinteken vannak. Azt azonban nem lehet tudni, hogy innen merre lesz a folytatás. Véleménye szerint a BÉT-en azt érdemes figyelni, hogy csütörtökön a nyitásban tovább esnek-e a részvényárak.

 

A Mol árfolyama 445 forinttal, 1,88 százalékkal 23.250 forintra esett, 2,26 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 45 forinttal, 0,82 százalékkal 5.455 forintra csökkent, forgalmuk 5,84 milliárd forint volt. A Magyar Telekom 6 forinttal, 1,05 százalékkal 567 forintra gyengült, forgalma 646 millió forint volt.

 

A Richter papírok árfolyama 1.310 forinttal, 3,46 százalékkal 36.500 forintra esett, forgalmuk 1,15 milliárd forintot ért el. Az Egis 495 forintos, 2,69 százalékos emelkedéssel, 18.895 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma 386 millió forintot tett ki. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.889,64 ponton zárt szerdán, ez 2,80 pontos, 0,15 százalékos emelkedés a keddi záráshoz képest.


Jooble: Álláshirdetés feladása és eredményes munkakeresés Magyarországon

Hirdetni szeretnél állást, vagy munkavállalóként tájékozódnál? A Jooble segít mindkét oldalnak. Olvasd el összefoglalónkat!
2026. 05. 18. 03:00
Megosztás:

Meddig szükséges megőrizni a tb-kiskönyvet?

A tb-kiskönyvet a biztosítottnak egészen addig meg kell őriznie, amíg betölti a rá irányadó nyugdíjkorhatárt, majd ezt követően még további öt évig - olvashatjuk az ado.hu blogportál bejegyzésében. Mire kell figyelni még?
2026. 05. 18. 02:00
Megosztás:

A lengyel jegybank elnöke kapta az MNB Lámfalussy-díját

Adam Glapinskinak, a lengyel jegybank elnökének ítélte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Lámfalussy Sándor díjat, az elismerést Varga Mihály magyar jegybankelnök jelentette be a 11. Lámfalussy Konferencia előestjén rendezett díjátadó gálaesten.
2026. 05. 18. 01:00
Megosztás:

Várja a szakmai egyeztetéseket a Pedagógusok Szakszervezete a kormánytagokkal

Várja a minél előbbi szakmai egyeztetés megkezdését a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az oktatásban és a társterületeken felelős kormánytagokkal - fogalmazták meg a szervezet tagjai 44. kongresszusuk zárónyilatkozatában a PSZ vasárnapi közleménye szerint.
2026. 05. 18. 00:05
Megosztás:

Sok napsütéssel egyre melegebb idő várható a jövő héten

Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok. A fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos lesz az idő és a hőmérséklet fokozatosan emelkedik, a pünkösdi hétvégén már 21-27 Celsius-fok lehet a legmelegebb órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 05. 17. 23:00
Megosztás:

Rekordmértékben növelte utasforgalmát a kassai repülőtér áprilisban

Rekordmértékben nőtt a kassai nemzetközi repülőtér (KSC) utasforgalma éves szinten áprilisban - derült ki a második legnagyobb szlovákiai légikikötő által vasárnap kiadott közleményből.
2026. 05. 17. 22:00
Megosztás:

A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata

A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata. A három piacvezető nemzetközi hitelminősítő a kialakult gyakorlatnak megfelelően 2026-ban is összesen hatszor - egyenként két-két alkalommal - veszi napirendre a magyar szuverén besorolásokat.
2026. 05. 17. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 17. 20:00
Megosztás:

Több százmillió köbméter víz veszhet kárba

Magyarország vízgazdálkodása stratégiai kérdés, miközben továbbra is él az a tévhit, hogy az ország vízkészletei kimeríthetetlenek – hívta fel a figyelmet a Nemzetközi Klímaváltozási Akciónap alkalmából az MHtE szakértője.
2026. 05. 17. 19:00
Megosztás:

Kreml: pozitív elmozdulás, hogy Európában vita kezdődött a Moszkvával való párbeszédről

Pozitív elmozdulást jelent az a tény, hogy Európában vita kezdődött az Oroszországgal való párbeszéd szükségességéről - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorában.
2026. 05. 17. 18:00
Megosztás:

Rekordmértékben növelte utasforgalmát a kassai repülőtér áprilisban

Rekordmértékben nőtt a kassai nemzetközi repülőtér (KSC) utasforgalma éves szinten áprilisban - derült ki a második legnagyobb szlovákiai légikikötő által vasárnap kiadott közleményből.
2026. 05. 17. 17:00
Megosztás:

Mennyi Solanát tartanak valójában a legnagyobb vállalati SOL-befektetők?

A Solana vállalati kincstári tartalékai egyre fontosabb szerepet kapnak a kriptopiaci elemzésekben. A legnagyobb nyilvánosan ismert céges SOL-pozíciók alapján jól látszik, hogy a mezőny élén egyetlen vállalat toronymagasan kiemelkedik, miközben a következő négy szereplő között rendkívül szoros verseny alakult ki.
2026. 05. 17. 15:00
Megosztás:

Erősödik az Ethereum: az intézményi elfogadás új lendületet adhat az ETH-nak

Az Ethereum ismét a kriptopiaci figyelem középpontjába került, miközben az intézményi szereplők egyre aktívabban építenek Ethereum-alapú elszámolási és tokenizációs infrastruktúrákat. A tőzsdei kiáramlások, a hosszú távú felhalmozás jelei és a kulcsfontosságú technikai támaszok megtartása együtt erősítik azt a piaci narratívát, hogy az ETH továbbra is meghatározó szereplő maradhat a következő bikapiaci szakaszban.
2026. 05. 17. 14:00
Megosztás:

Így adják meg betétre az infláció többszörösét: egy nagybank is beszállt a kamatversenybe

Májusban beszállt egy nagybank is az ügyfelek szabad pénzéért folyó kamatversenybe. Ráadásul rögtön a legmagasabb betéti ajánlatok közé, ahol eddig jellemzően a kisebb bankok kínálták a legjobb kamatokat rövid lekötésre. Az ügyfelek most több olyan betét közül is válogathatnak, amely az aktuális infláció többszörösét adja kamatként - derül ki a BiztosDöntés.hu összeállításából.
2026. 05. 17. 13:00
Megosztás:

A TRON átlépte a 14 milliárd tranzakciót: stabilcoin-nagyhatalommá érett a hálózat

A TRON hálózat újabb látványos mérföldkőhöz érkezett: az összesített tranzakciószám meghaladta a 14 milliárdot. Ez nem csupán egy impozáns statisztikai adat, hanem annak a jele is, hogy a TRON az elmúlt években a globális stabilcoin-forgalom egyik legfontosabb infrastruktúrájává vált. A hálózat növekedését elsősorban az olcsó, gyors és kiszámítható USDT-utalások iránti kereslet hajtotta, ami mára a kriptoszektor egyik legforgalmasabb blokkláncává emelte a TRON-t.
2026. 05. 17. 12:00
Megosztás:

Ezzel a 10 kriptóval nyerhettél a legtöbbet a héten!

A kriptopiacon ritkán szól csak a számokról egy toplista. A zöld százalékok mögött ott vannak a késő esti Telegram-üzenetek, a hirtelen megugró volumenek, a „lemaradtam?” érzése, és az a régi befektetői reflex, amely minden emelkedésnél ugyanazt kérdezi: vajon ez most a legjobb kriptovaluta befektetés, vagy csak egy újabb rövid életű piaci fellángolás?
2026. 05. 17. 11:00
Megosztás:

A brit kormányfő egyik kihívója szerint Nagy-Britanniának újból csatlakoznia kell az EU-hoz

Nagy-Britanniának újból csatlakoznia kell az Európai Unióhoz - mondta szombaton Wes Streeting volt brit egészségügyi miniszter, aki Keir Starmer miniszterelnök tisztségére pályázik.
2026. 05. 17. 10:00
Megosztás:

Kiderült, mekkora drágulást érzékelnek a középkorú magyarok

A középkorúak átlagosan 18 százalékos éves inflációt érzékeltek, ami számottevő javulást jelent a korábbi évekhez képest. A medián érték a 15–19 százalékos sávba került, miközben egy évvel korábban még a 20–24 százalékos tartományban volt - derült ki a K&H biztos jövő kutatásából, amely az első negyedévben vizsgálta azt, hogy a 30-59 évesek milyen inflációt érzékeltek a mindennapokban és mire számítanak a jövőben. A következő tizenkét hónapra vonatkozó várakozások kedvező irányba mozdultak el: a megkérdezettek átlagosan 7 százalékos áremelkedésre számítanak a tavaly mért 11 százalék után. A válaszadók 11 százaléka árcsökkenést vár, 19 százalék stagnálást valószínűsít, míg 70 százalék továbbra is áremelkedésre számít.
2026. 05. 17. 09:00
Megosztás:

A BYD tovább erősít a stratégiai helyszínként kezelt magyar piacon

A BYD kínai autómárka robbanásszerű növekedést produkált az elmúlt időszakban Európában, pozíciójának további erősítésére az idén több új modellt vezet be, megkezdi szupererős elektromosautó-töltőjének telepítését, és egy új autómárkával is megjelenik a stratégiai helyszínként kezelt magyarországi piacon - tájékoztatott Rényi-Vámos Ádám országigazgató.
2026. 05. 17. 08:30
Megosztás:

Letartóztatták és leváltották a belgrádi rendőrség vezetőjét

Letartóztatták és leváltották tisztségéből Veselin Milicet, a belgrádi rendőrség volt parancsnokát egy férfi eltűnésének körülményeit vizsgáló nyomozás részeként - közölte szombaton a szerb belügyminisztérium.
2026. 05. 17. 07:00
Megosztás: