Megint élen jár az esésben a BUX index
Sem a Fed elnökének beszéde, sem pedig az amerikai az amerikai gazdaság élénkítését, elsősorban a munkahelyteremtést megcélzó 447 milliárd dolláros törvényjavaslat-csomagja nem tudta megnyugtatni a piaci kedélyeket. Bernanke beszédéből a befektetők a konkrétumokat hiányolták, továbbra sem egyértelmű, hogy az amerikai jegybank milyen intézkedéseket kíván tenni a szeptember 20-21-én tartandó ülésén az amerikai gazdaság élénkítése céljából.
A világgazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmakat az sem mérsékelte, hogy Kínában augusztus folyamán enyhült az infláció, így várhatóan a jegybank felhagy a további szigorításokkal. A vezető nyugat-európai piacok közül a német DAX index 1,5 százalékos csökkenés mellett 5327 pontnál jár. A brit FTSE-100 index 0,74 százalékkal 5300 pontra, míg a francia CAC-40 index 1,74 százalékkal 3032 pontra csökkent.
A nyugat-európai piacok csökkenését meghaladó csökkenést mutat a magyar BUX index, illetve a lengyel WIG20 index, mindkét mutató 2,3 százalékos veszteségben tartózkodik. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 64 pontos visszaeséssel indult, de mostanra már 420 pontos eséssel 17.740 pontra ereszkedett. Legnagyobb mértékben most is az OTP-MOL páros felelős a hazai részvényindex gyenge teljesítményéért. A bankpapír árfolyama 3,75 százalékkal 4030 forintra, míg az olajipari vállalat jegyzése 3,3 százalékkal 15.940 forintra esett.