Megjelent az OTP Értéktérkép!

Magyarországon – a közvélekedéssel szemben – a válság nem mindenütt járt az ingatlanárak egyöntetű csökkenésével és a forgalom visszaesésével. Több területen az árak emelkedése, egyes településeken a forgalom bővülése is megfigyelhető jelenség volt. A válságra korántsem reagált egységesen az ingatlanpiac: jelentősek a területi különbségek, így például a főváros XI. kerületében az átlagos négyzetméterárak az elmúlt két évben mintegy 3 százalékkal nőttek, míg a VI. kerületben közel 30 százalékkal estek. Budán is vannak a válság által sújtott területek, de Borsodban is találni válságálló térséget – derül ki a most megjelent OTP Értéktérképből.

„Az OTP Értéktérkép – szakítva az eddigi gyakorlattal – Magyarországon először kínál mindenki számára hozzáférhető, helyi szinten is részletes, megbízható adatokat az ingatlanok áráról, azok változásáról és válságállóságáról. Az OTP Jelzálogbank a nagyközönség számára mindeddig nem elérhető, nemzetközi metodikákon alapuló, széles körű adatbázisokra támaszkodó elemzését félévenként teszi majd közzé honlapján” – mondta Gyuris Dániel, az OTP Jelzálogbank elnök-vezérigazgatója.

 

„A legnagyobb hazai jelzálogbank az OTP Értéktérkép megteremtésével közérthető, megbízható információs bázist kíván létrehozni, ezzel segítve az ingatlantudatos gazdálkodás fejlődését és az ingatlanokkal kapcsolatos gazdasági, vagy akár személyes döntéseket” – tette hozzá Gyuris Dániel. Az elemzés – a hazai gyakorlatban eddig nem alkalmazott módon – vizuális eszközökkel, térképen teszi láthatóvá, így könnyen követhetővé és közérthetővé az adatokat, amelyek kizárólag megvalósult piaci ingatlan-tranzakciókon alapulnak. Az információk forrásai a Nemzeti Adó és Vámhivatal illeték-adatbázisa mellett az OTP Csoport ingatlanüzleti területének, ingatlanszakértői hálózatának évek alatt felhalmozott statisztikái és kimutatásai.

Az OTP Értéktérkép az ingatlanágazat valamennyi szektorára kiterjeszthető termékcsalád márkaneve, amelynek most bemutatkozó elemzése a lakáspiac helyzetével foglalkozik. A szakértők 174 országos statisztikai kistérség, illetve 161 fővárosi irányítószám-körzet 2007-2010-es lakáspiaci forgalmi adatait elemezték. Bázisnak a 2008-as statisztikákat tekintették, hiszen a hazai ingatlanpiacon a válság jelei csak az ezt követő években mutatkoztak meg.

 

Az OTP Értéktérkép szerint 2008 és 2010 között átlagosan 6,9 százalékkal csökkent a magyarországi lakóingatlanok fajlagos tranzakciós ára, míg Budapesten 8 százalékos nominális mérséklődés volt tapasztalható. Az átlagon belül azonban mindenütt és minden tekintetben óriásiak a különbségek. A válság kezdete óta Budapesten például 16 irányítószám-körzet esetében emelkedett a lakóingatlanok fajlagos tranzakciós ára. A legértékállóbbnak a XI. kerület bizonyult: itt található az értéknövekedést elkönyvelő övezetek fele. A kerület átlagos négyzetméterára ennek köszönhetően még valamelyest emelkedett is az elmúlt két évben (nominálisan mintegy 3 százalékkal). A másik véglet a VI. kerület, a maga közel 30 százalékos áresésével. Itt a jelentős áresést magyarázza a környékhez képest magas kezdeti árszint (2008-ban 325 ezer forint négyzetméterenként), amelynek okát a külföldi vevők tömeges befektetési célú vásárlásaiban látták a szakértők, míg a XI. kerületben a statisztikát javították az átlagosnál drágább, új építésű ingatlanokkal kapcsolatos tranzakciók is.

 

Az OTP Értéktérkép igazolta azokat az előzetes várakozásokat, amelyek szerint a drágább területeken nagyobb mértékben estek az árak. A budapesti piacon a válság okozta ársokk, ugyanakkor a nagyobb forgási sebesség, valamint a tranzakciók lakásállományra vetített magasabb száma miatt hamarabb és nagyobb mértékben tudott érvényesülni. Ezt támasztja alá az ingatlantípusok szerinti bontás is: a családi házak forgalma jelentősen visszaesett a fővárosban, ám az árak itt stagnáltak. Eközben a lakások értéke 9,5 százalékkal esett, míg a panel lakótelepek áresése gyakran meghaladta a 15 százalékot is.

A nominális árak közötti jelentős különbség szintén a piac megosztottságát mutatja: Magyarország legdrágább körzetében (1014 - a Budai Vár) az átlagos négyzetméterár 584 ezer forint volt 2010-ben, ami több mint a háromszorosa a legolcsóbb budapesti körzet (1156 - újpalotai lakótelep) átlagárának, és több mint a tízszerese a legolcsóbb hazai kistérség, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bodrogközi kistérség átlagosan 42 ezer forintos négyzetméterárainak. A fővárosi átlag négyzetméterár 262 ezer forint, a Magyarországi 122 ezer forint volt 2010-ben.

 

A válság hatásainak mérésére az OTP Jelzálogbank elemzői öt kategóriába sorolták a körzeteket, együtt kezelve a kimutatásban a forgalom és az árak alakulását. „Válságállónak” azokat a területeket tekintették, amelyek a kettős besorolás alapján a legjobb csoportba kerültek, míg válságsújtott területként a legrosszabb kategóriát jellemezték. Ez alapján Budapesten a XI. kerület minősült válságállónak, ahol hét körzet került a legjobb kategóriába. A leginkább „válságsújtott” pedig a XV. kerület lett, ahol a nyolc irányítószám-körzetből négy került a válság által leginkább érintett csoportba.

 

Az országos kimutatás azonban ennél meglepőbb eredményt hozott: az előzetes várakozásoknak megfelelően természetesen a főváros környéki, a balatoni és néhány nagyváros környezetében lévő régió mutatkozott leginkább válságállónak. Baranya és Győr-Moson-Sopron kivételével mindenhol megtalálhatóak azonban „válságérzékeny” és „válságsújtott” területek. A legkedvezőtlenebb piaci folyamatokkal Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyék körzeteinek többsége jellemezhető – azonban itt is akad olyan terület, ahol az árak vagy a forgalom növekedését mutatják az adatok. A válságot nagyvárosaink általában jobban vészelik át, bár sok esetben jelentős áreséssel, ugyanakkor átlagnál csekélyebb forgalom csökkenéssel. Érvényes ez a budapesti agglomeráció keleti és nyugati szektorára, amely válságállónak bizonyult, csakúgy, mint Győr-Moson-Sopron megye nagy része. A Balaton térségében vegyes a kép, bár többségében vannak a válságot jobban tűrő kistérségek, kedvező piaci helyzetben inkább a kitüntetett turisztikai, rekreációs és üdülőterületek, mint a Velencei-tó, Hévíz és Zalakaros környéke tartoznak.

Országosan 174 statisztikai kistérség szintjén vizsgálva az árak változását, nem feltétlenül - legalább is nem tisztán - a várt kelet-nyugati megosztottság tapasztalható. A legjelentősebb árnövekedést a Somogy megyei balatonföldvári kistérség könyvelhette el, ugyanakkor 38 kistérségben kismértékű áremelkedés volt jellemző. Az országos átlagos árcsökkenésnél nagyobb értékvesztés 94 kistérségben következett be, ezt háromszorosan is meghaladó esést pedig 10 térségben, megyei szinten leglátványosabban Borsod-Abaúj-Zemplénben.


Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás:

Veszteséges évet zárhatnak a kínai légitársaságok az emelkedő üzemanyagárak miatt

Veszteséges volt 2026 első kilenc hónapjában Kína három legnagyobb légitársasága, a vállalatok eredményét elsősorban a megemelkedett üzemanyagköltségek és a belföldi piacon tapasztalható erős verseny rontotta; az előrejelzések szerint a teljes évet is veszteséggel zárhatják.
2026. 11. 03. 04:30
Megosztás:

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt

2026 októberében országosan 11 277 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 225 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 11. 03. 04:00
Megosztás:

Októberben ez történt a magyar tőzsdén

Októberben tovább élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán: a havi forgalom 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra nőtt szeptemberhez képest, míg a napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékos emelkedéssel 33,4 milliárd forinton zárt. A tőzsdei érdeklődés ezúttal is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeire koncentrálódott, miközben a befektetési szolgáltatók rangsora sem változott: októberben is a WOOD & Company végzett az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 11. 03. 03:30
Megosztás:

Észak-koreai hackerek 25 másodpercenként új kriptotárcába mozgatják a Binance-től ellopott milliárdokat

Rendkívüli sebességgel próbálják eltüntetni a Binance elleni, 6,4 milliárd dolláros hackertámadásból származó kriptovalutákat az észak-koreai támadók. Az Elliptic blokkláncelemző vállalat szerint a hackerek kevesebb mint négy nap alatt mintegy 12 ezer különböző tárcába mozgatták a pénzt, átlagosan 25 másodpercenként új címet használva. A stabilcoinkibocsátóknak ugyanakkor a lopott vagyon közel felét sikerült befagyasztaniuk vagy lefoglalniuk.
2026. 11. 03. 03:00
Megosztás: