Meglepetést okozott a magyar gazdaság
A korábban vártnál jobb teljesítményt nyújtott a harmadik negyedévben a magyar gazdaság. A KSH első becslésében még 3,6 százalékos növekedést szerepelt, de legfrissebb, részletesebb második becslés már 3,9 százalékos éves növekedésről szól.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a korrekció meglepetést jelent. „Arra persze számítani lehetett, hogy a növekedés egyik motorját a piaci szolgáltatások jelentik. Az ágazaton belül a kereskedelem, valamint a vendéglátás és a szálláshely- szolgáltatás produkált komolyabb növekedést, éves összevetésben összesen közel 7 százalékos volt a bővülés ezekben az alágazatokban. A szolgáltatásokon belül még az információ, kommunikáció is kiugrón jól teljesített, ezek ugyanis több mint 8 százalékos pluszt értek el” - tette hozzá a szakember.
Jól teljesített az ipar, azon belül is a feldolgozóipar, valamint az építőipar is. Ugyanakkor a rendre kiszámíthatatlan mezőgazdaság lefelé húzta a gazdaságot, az agrárium hozzáadott értéke 11 százalékkal csökkent. A lakossági fogyasztás bővülését jelzi, hogy a háztartások tényleges fogyasztása közel 5 százalékkal nőtt, a háztartások fogyasztási kiadása pedig 4,7 százalékkal emelkedett éves szinten.
Németh Dávid szerint az idén 3,9 százalékkal növekedhet a GDP, amiben az uniós források mellett a háztartások fogyasztása és az ipari termelés játszhat főszerepet. A szakember szerint jövőre 3,5 százalékos GDP-bővülés várható.
Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor