Meglepték az elemzőket a béradatok

Elemzők szerint a várakozásokat meghaladóan növekedtek a bruttó bérek júliusban, ami elsősorban a közszférában kifizetett bónuszoknak, prémiumoknak tudható be.

 A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint a versenyszférában a foglalkoztatás növekedésének motorja júliusban is a feldolgozóipar volt, ahol 12 hónap alatt 3,4 százalékkal nőtt az intézményi létszám.
    

A versenyszférában alkalmazottak létszáma éves összehasonlításban viszont folytatta 2010 májusa óta tartó növekedését, 2011 júliusában 14.600 fővel többen dolgoztak a versenyszférában, mint egy évvel korábban.
Ez elsősorban a feldolgozóipar dinamikus, 3,4 százalékos létszám-bővülésének volt köszönhető,  de hozzájárult a bányászat és kőfejtés területén dolgozók létszámának 1,9 százalékos növekedése is - írja közleményében az NGM.
    

A pozitív trend nem csak a versenyszféra alkalmazotti létszáma esetében folytatódott, hanem a nettó átlagkeresetek viszonylatában is. Nemzetgazdasági szinten 6,8 százalékkal emelkedtek a nettó bérek az elmúlt év azonos időszakához képest, amely adat azonban nem veszi figyelembe a családi adókedvezmény további pozitív hatását - közölte az NGM.
    

Németh Dávid, az ING Bank elemzője rámutatott arra, hogy a bruttó bérek növekedését a költségvetési szektor húzta fel, a bónusz némileg eltérítette a folyamatokat, a magánszférában az idén éves szinten 3-5 százalékos növekedés lehet a bruttó bérnövekedés. A bérdinamika nem jelent különösebb nyomást az infláció alakulására, a cégek 3-4 százalék körüli inflációra rendezkedtek be, és ennek figyelembe vételével alakítják a béreket. Így emiatt a jegybanki politikán nem kell sem szigorítani, sem lazítani - jegyezte meg.
    

Németh Dávid kiemelte: a nettó reálbérek folyamatos növekedése pozitív tendencia, mert ez előbb-utóbb keresletnövekedést eredményezhet a gazdaságban. A költségvetési szférában meglévő folyamatos létszámcsökkentéssel felszabaduló munkaerőnek csak egy részét tudja felszívni a magánszektor, ebben némi változást hozhat a felgyorsított közmunkaprogram.
    

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője szerint a foglalkoztatotti állomány összességében tekintett csökkenése mögött elsősorban az húzódik meg, hogy  a költségvetési szférában 13.000 fős létszámcsökkenés volt júliusban. A versenyszféra enyhe (2.200 főnyi) növekedése nem tudta kompenzálni a költségvetési szféra létszámcsökkenését.
    

Az Erste Bank elemzője rámutatott arra, hogy általában a versenyszféra foglalkoztatottsága alapján lehet megítélni a gazdaság állapotot. Az év elejétől fokozatosan lassuló ütemben növekszik a versenyszférában felszívott munkaerő állomány, ebből arra lehet következtetni, hogy a következő negyedévekben nem valószínű a munkanélküliségi ráta ütemének csökkenése, vélhetően a következő másfél évben beragadhat 10 százalék fölött, viszont a kormányzati intézkedések hatására viszont  vélhetően növekedhet az aktivitási ráta, és ez jó hír.
    

A bruttó bérekben a vártnál erőteljesebb növekedés egyértelműen a költségvetési szférában kifizetett bónuszokhoz köthető. A versenyszférát is figyelembe véve az alapfolyamatok azt mutatják, hogy nincs nagy bérnyomás a gazdaságban, ami egyrészt a fogyasztás gyengélkedését jelentheti, másrészt viszont jó hír, hogy a nemzeti bankot nem kell hogy kamatemelésre késztesse - mondta Árokszállási Zoltán.
    
Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. senior elemzője kiemelte: a várakozásokat meghaladóan, 6,2 százalékkal nőttek a bruttó bérek júliusban az előző évihez képest, gyorsabban az előző hónapban mért 4,7 százalékos növekedéssel összehasonlítva, amit a közszférában kifizetett prémiumok okoztak, ez feltehetően egyszeri kifizetéseknek, egyes szakmák elmaradt túlóra rendezésének köszönhető.
    

A Takarékbank elemzője rámutatott arra, hogy az szja változásoknak köszönhetően a nettó bérek 6,8 százalékkal nőttek, így a nettó reálbér növekedés 3,6 százalék volt, a családi adókedvezménnyel együtt mind a nettó, mind a reálbér növekedés nagyobb lehetett. A versenyszférában 3,4 százalékkal nőttek a bruttó bérek, azonban a rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli - bérek növekedése 4,1 százalékra lassult az előző havi 5,1 százalékról, ami igen enyhe béroldali inflációs nyomást tükröz.
    

A versenyszféra foglalkoztatásának éves növekedése 0,8 százalékra lassult az év elején megfigyelt 2 százalék feletti növekedésről, így a munkaerőpiac továbbra is lazának tekinthető, a foglalkoztatás növekedésének lassulása jól tükrözi a gazdasági növekedés lassulását. Egyes feldolgozóipari beruházások hatására a létszám bővülése szerény mértékben folytatódhat, azonban a belső kereslet hiánya miatt a belső piacra termelő és szolgáltató ágazatokban továbbra sem várható a munkaerő kereslet növekedése. A foglalkoztatottak száma összességében 0,7 százalékkal csökkent a költségvetési szféra 4,7 százalékkal alacsonyabb foglalkoztatási szintje miatt, ami az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható - írja elemzésében Suppan Gergely, aki szerint az év hátralevő részében 4,5 százalék körüli bérdinamikára lehet számítani, ami az infláció csökkenése miatt növekvő reálbér növekedést eredményez. Ennek ellenére a fogyasztás feltehetően nem áll növekvő pályára a devizahitelek emelkedő terhei, illetve a lakosság óvatossági megtakarításainak felépítése miatt.
    

Suppan Gergely elemzésében rámutat arra, hogy tovább mélyült építőipari ágazat recessziója, mivel  termelés júliusban 15,4 százalékkal zuhant az egy évvel korábbihoz képest, míg 0,8 százalékkal az előző havihoz képest. Az ágazat kilátástalanságát tükrözi, hogy az új szerződések volumene 8, míg a szerződésállományé 34,7 százalékkal alacsonyabb az előző évinél. (MTI)


Fogy a pénz a stabilcoinpiacról – mégis fordulat készül?

Harminc nap alatt 4,55 százalékkal csökkent a stabilcoinok teljes piaci kapitalizációja, miközben a kriptotőzsdékre irányuló pénzmozgások ismét a nettó beáramlás felé fordultak. A látszólag ellentmondásos folyamat arra utal, hogy a kereskedési platformokon újra gyűlhet a felhasználható likviditás, a szélesebb piac azonban továbbra is nyomás alatt áll.
2026. 11. 07. 08:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós digitális szabályokat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok videóajánló rendszere sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályt (DSA), mivel működése káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2026. 11. 06. 19:30
Megosztás:

Zsarolóvírusok: amikor nemcsak az adatok, hanem egy szervezet működése is veszélybe kerül

Egyetlen sikeres kibertámadás elegendő lehet ahhoz, hogy egy vállalat, intézmény vagy akár egy egészségügyi szolgáltató informatikai rendszerei részben vagy teljesen működésképtelenné váljanak. A zsarolóvírusok ma már nem csupán az adatok titkosításával okoznak károkat: a támadók egyre gyakrabban bizalmas információk nyilvánosságra hozatalával is fenyegetőznek. A védekezés ezért nem kizárólag informatikai kérdés, hanem a szervezeti működés, a felkészültség és a válságkommunikáció próbája is.
2026. 11. 06. 18:30
Megosztás:

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértáblát terveznek az egészségügyben

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértábla bevezetését tervezi az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreiben. A kormányzat által az egészségügyi ágazatnak bejelentett 510 milliárd forintos többletforrás legnagyobb tétele a szakdolgozói bérrendezés lenne, ami 123 500 dolgozót érint.
2026. 11. 06. 18:00
Megosztás:

Novembertől újra a Nébih-hez tartozik az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe

Egységes szakmai irányítás alá vonták ismét a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeletet: novembertől az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságtól visszakerült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 17:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a HungaroControl élén

Január 1-jével új vezető érkezik a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt élére: a tulajdonosi jogokat gyakorló Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Dr. Kállai Évát nevezte ki a szakszolgálat vezérigazgatójának. Turi Ferenc jelenlegi vezérigazgató december 31-ével távozik a cégtől.
2026. 11. 06. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin a Galaxy mobilokon: elindult a Samsung Wallet USDC-számlája

Újabb lépést tett a Samsung a stabilcoinok hétköznapi használata felé: az Egyesült Államok jogosult Galaxy-felhasználói már USDC-t tarthatnak és küldhetnek a Samsung Wallet alkalmazásban, a Solana hálózatán. Az új számlához több mint 60 ország bankszámláira történő kifizetés is kapcsolódik, miközben a háttérben a Bastion és a Coinbase biztosítja a letétkezelést.
2026. 11. 06. 16:30
Megosztás:

NAV: tiltott e-cigarettákat találtak több árusnál

Tiltott e-cigarettákat (vape) találtak három árusnál a kecskeméti piacon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 16:00
Megosztás: