Megy az adok-kapok az orosz olajpiacon

A nyugat-szibériai Zapadno-Malobalikszkoje lelőhely - amely a Russneft és a Mol tulajdona - a Russnefté (Russznyeft) marad, miután elutasította a Samaraneftegaz ötmilliárd rubeles keresetét egy moszkvai gazdasági fellebbviteli bíróság.

A döntés megfellebbezhető. A Kommerszant című orosz üzleti lap a Samaraneftegaz (Szamaranyeftyegaz) javára hozott korábbi döntés megváltoztatását azzal hozta összefüggésbe, hogy a strasbourgi bíróság éppen most tárgyalja a Yukos (Jukosz) Oroszország elleni keresetét, s az orosz bíróság nem kívánta demonstrálni, hogy az egykori Yukos-szal szemben a hitelezőknek a felszámolás után is lehetnek követelései.

 

A Rosnefthez (Rosznyeft) tartozó kőolaj és gázipari Samaraneftegas tavaly áprilisban fordult követelésével gazdasági bírósághoz, amely a javára döntött, de a fellebbviteli bíróság júniusban visszautalta az ügyet első fokra. A Samaraneftegas azzal indokolta követelését, hogy a társaság a Yukos hitelezője volt, és elismert követelései a Yukos-szal szemben 18 milliárd rubelt tettek ki, amelyekből a Yukos felszámolása során csak mintegy 12 milliárdot kapott meg.

 

A Yukos a Hanti-Manszi Autonóm Területen lévő lelőhelyre a Mollal alapított vegyes vállalatot paritásos alapon 2003. márciusában, s a Yukos tulajdonában lévő részt a Russneft 2005-ben vásárolta meg offshore cégek útján. A Samaraneftegas Russnefttel szembeni keresetét arra a jogszabályra alapozta, amely a hitelezőknek lehetővé teszi, hogy az adós cég tartozását követelje harmadik féltől is, amennyiben ahhoz az illető vagyonrész törvénysértő módon került. A Kommerszant című lap emlékeztetett rá, hogy a Russneft főrészvényes-elnökének, Mihail Gucerijevnek éppen a Yukos vagyontárgyainak megvásárlása miatt támadtak problémái a rendvédelmi szervekkel és az adóhatóságokkal. Ezek miatt Gucerijev kénytelen volt lemondani tisztségéről, és távozni Oroszországból. Megpróbálta eladni a konszernt Oleg Gyeripaszkának.

 

A versenyhivatal azonban nemrég végleg megtagadta a vonatkozó engedélyt, Gucerijev - akire kaukázusi származása kapcsán szüksége lett a politikai vezetésnek -, visszatérhetett az országba, visszavette a konszernt, és a napokban megállapodott az AFK Sistema (AFK Szisztyema) beruházási társasággal a Russneft 49 százalékos részvénycsomagjának eladásáról. Az alapító Gucerijevnél további 49 százalék marad, a fennmaradó 2 százalékot pedig az állami Szberbank tartja. A Rosneft szóvivője a Kommerszantnak úgy nyilatkozott, hogy megvárják, amíg kézhez kapják a döntés írásos indoklását, de alighanem élni fognak fellebbezési jogukkal. A Kommerszant emlékeztetett arra, hogy a strasbourgi európai emberi jogi bíróságon több halasztás után a meghallgatásokkal március elején megkezdődött a Yukos Oroszország elleni keresetének tárgyalása. A Yukos ügyvédje arra hivatkozik, hogy adókövetelésekkel és kikényszerített eladásokkal valójában "kisajátították a Yukos vagyonát". Az egykori olajkonszern 100 milliárd euró kártérítést követel.

 

A meghallgatás során az egyik alapvető vitatott kérdés az volt, kinek áll jogában követeléseket támasztani egy gazdasági társasággal szemben annak felszámolása után. Emellett Oroszországon kívül még egész sor per folyik a Yukos vagyontárgyaiért. A Kommerszantnak egy szakértő kifejtette: ha a bíróság most jóváhagyta volna a Samaraneftegas - illetve a Rosneft - követelését, ezzel azt demonstrálta volna, hogy a hitelezők támaszthatnak követeléseket az adós társaság felszámolása után is.

Magyar kutatói sikereket mutat be a Discovery

Az önvezető autók és drónok világába kalauzolja a nézőket a nemzetközi ismeretterjesztő csatorna, a Discovery egyik sikersorozata, a Made In Gyetván Csabával, amely ezúttal a HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumába (SZTAKI SCL) látogatott el. A december 28-án 19 órakor adásba kerülő epizódból megismerhetjük a központi vezérlés nélküli, teljesen autonóm csomagszállító drónokat, és kiderül az is, le tudja-e győzni Gyetván Csaba a modellautót, melynek irányító algoritmusa háromezer órát tanult.
2025. 12. 22. 05:00
Megosztás:

Új amerikai törvényjavaslat zárná be a kriptós adózási kiskapukat

A kriptoszektor fejlődési üteme továbbra is gyorsabb, mint a szabályozásé. A lakossági befektetők és a kisebb vállalkozások számára az amerikai kriptós adózás jelenleg bonyolult, következetlen és sokszor nehezen értelmezhető. Ezt felismerve most a Kongresszus mindkét oldaláról érkező törvényhozók egy új, kétpárti javaslattal próbálnak rendet tenni a rendszerben.
2025. 12. 22. 04:00
Megosztás:

Fehér lesz-e a karácsony?

A jövő hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé, van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell; a hétvégén derült, napos és borongós, ködös területek egyaránt lehetnek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 22. 03:00
Megosztás:

Ray Dalio szerint a jegybankok nem fognak Bitcoint tartani – és nem a fiat pénzek iránti bizalom miatt

Ray Dalio, a Bridgewater Associates alapítója és a globális hedge fund világ egyik legismertebb alakja sosem volt kriptóellenes, de következetesen óvatos maradt. Bár saját bevallása szerint ő maga is rendelkezik némi Bitcoinnal, továbbra is az aranyt tartja a legmegbízhatóbb értékőrző eszköznek – és szerinte a jegybankok is hasonlóan gondolkodnak majd.
2025. 12. 22. 02:00
Megosztás:

Az amerikai kormányzat újabb dokumentumot tett elérhetővé az Epstein-akták közül

Az amerikai igazságügyi minisztérium további dokumentumot tett hozzáférhetővé az Epstein-akták közül vasárnap, ezúttal egy bírósági vádesküdtszéki jegyzőkönyvet, miközben Bill Clinton volt elnök is reagált az őt ábrázoló fotókra.
2025. 12. 22. 01:00
Megosztás:

Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?

Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni utána mindaddig, amíg az infláció tartósan 4% alá nem csökken. A novemberi tényadat és az MNB decemberi inflációs előrejelzése alapján ez az időpont hamarabb elérkezhet, mint korábban várták.
2025. 12. 21. 23:00
Megosztás:

A 4 legjobb banki token a stabilcoin-robbanásra építve – a Digitap ($TAP) a legjobb kriptó, amit érdemes megvásárolni 2026-ra

A kriptopiac továbbra is nyomás alatt van, mivel a Bitcoin (BTC) és a vezető altcoinok, mint a SOL, az ETH és az XRP is küzdenek az emelkedő trend fenntartásával. A tartós volatilitás és a szűkülő likviditás csökkenti a spekulatív meggyőződést, ami arra készteti a befektetőket, hogy erősebb fundamentumokkal és valós felhasználási esettel rendelkező eszközöket keressenek.
2025. 12. 21. 22:00
Megosztás:

A gyermekmentő szolgálat 800 hátrányos helyzetű gyermeknek szervezett műsort az Operaházban

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat harmincadik alkalommal rendezte meg a Magyar Állami Operaházban karácsonyi gyermekgáláját, amelyen az MBH Bank támogatásával nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek vehetett részt - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
2025. 12. 21. 21:00
Megosztás:

120 000 csatlakoztatott tárca és 150 millió eladott token – a Digitap ($TAP) csendben válik az egyik legígéretesebb altcoinná 2026-ra

Miközben a kriptovaluta-piac egésze fokozott volatilitást mutat, a felszín alatt valami igazán érdekes történik csendben.
2025. 12. 21. 20:00
Megosztás:

A karácsonyi bevásárlásoknál is jelentős segítség az árréscsökkentés

Az indokolatlan áremelések miatt bevezetett árréscsökkentés a karácsonyi bevásárlások során is kézzelfogható segítséget jelent a családok és a nyugdíjasok számára. Az intézkedés hatására a családok jelentős összeget, több ezer forintot spórolhatnak ünnepi bevásárlásaik során. A decembertől újonnan bevont termékek ára átlagosan 25 százalékkal, a korábban érintett élelmiszereké 20 százalékkal csökkent - áll az NGM friss anyagában.
2025. 12. 21. 19:00
Megosztás:

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
2025. 12. 21. 18:00
Megosztás:

Használd a CreditBlockchain felhőbányászatot a Bitcoin bika- és medvepiacain való navigáláshoz, és stabil napi hozamok rögzítéséhez

Elege van abból, hogy folyamatosan a Bitcoin csúcsértékeit és mélypontjait találgatja?
2025. 12. 21. 16:15
Megosztás:

Kezdődik a csillagászati tél

Vasárnap kezdődik a csillagászati tél, a napforduló 16 óra 3 perckor lesz - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2025. 12. 21. 16:00
Megosztás:

ÉKM: igenis van megállapodás a fuvarozókkal

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken hét fuvarozói szervezet képviselőivel írt alá megállapodást; minden fuvarozói szervezettel megegyezett, egy szervezet kivételével - közölte a tárca vasárnap az MTI-vel.
2025. 12. 21. 15:00
Megosztás:

Hogyan lesznek nyitva a kormányablakok az ünnepi időszakban?

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig. Az év végi hivatali szünet ellenére a két ünnep közötti munkanapokon, vagyis december 29-31-ig országszerte 22 kormányablak és a Központi Kormányablak várja az ügyfeleket 8 és 12 óra között.
2025. 12. 21. 13:00
Megosztás:

Sikeres évet zár a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tagságának képviselői december 16-án kedden küldöttgyűlésen értékelték a szervezet 2025. évi munkáját, teljesítményét. A jelenlévők szavaztak a köztesület jövő évi költségvetéséről, szakmai programjáról és módosul az alapszabály is.
2025. 12. 21. 12:00
Megosztás:

7 milliárdot nyerhet bárki a következő 11 napban – itt a Szilveszteri Szuperlottó

Élesbe fordul a szilveszteri extra nyereményjáték: a december 20-án estétől megvásárolt Ötöslottó szelvények már érvényesek lesznek a Szerencsejáték Zrt. különleges Szilveszteri Szuperlottó nyereményjátékára. A fogadási idő is hosszabb lesz, aki telitalálatot ér el 7 milliárd forinttal gazdagodhat mindössze 400 forintért cserébe.
2025. 12. 21. 11:00
Megosztás:

Erősödött az MG autómárka Európa piacán az idén

Az MG Motor elérte az éves 300 ezer darabos értékesítést decemberre az Egyesült Királyság és Európa piacán, történelme során először, a növekedés közel 30 százalékos 2024 azonos időszakához képest, amikor mintegy 233 ezer darabos eladást regisztráltak - tájékoztatta az MG Motor Hungary az MTI-t pénteken közleményben.
2025. 12. 21. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 110 405,74 ponton zárt, 0,73 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2025. 12. 21. 09:00
Megosztás:

Bejgli, töltött káposzta és online csalások – a szaporodó kiberbűnözés miatt ez lehet sokaknak a karácsonyi menü

Együtt a család, a fa alatt az ajándékok, mindenki készen áll az ünneplésre. A karácsony a meghittséget hozza el, azonban ha nem figyelünk oda, akkor bosszankodással is telhetnek az ünnepek. Az év végi ünnepi időszak az egyik legtermékenyebb szezonja az online- és kiberbűnözőknek. Az ünnepek előtt megszaporodnak az internetes vásárlások és forgalom, azonban lankad a figyelem, hiszen igyekszünk minél hamarabb beszerezni az ajándékokat. Az elmúlt években egyre több az online rendelés, és ezt bizony kihasználják a csalók. A KPMG csapata hozott néhány egyszerű ünnepi tippet, amiket ha valóban betartunk – nem úgy, mint az újévi fogadalmainkat –, akkor könnyen kiszűrhetjük, hogy kik és hogyan akarják megkeseríteni az év legszebb időszakát.
2025. 12. 21. 07:00
Megosztás: