Mélyhűtőcsarnokot és jégkrémdepót adtak át Veszprémben

Mélyhűtőcsarnokot és jégkrém-értékesítési depót avattak szombaton Veszprémben, az Unilever Multifrozen Kft. telephelyén; a beruházás 100 millió forintba került - mondta Burján Csaba, az Unilever Algida-üzletága kelet-európai igazgatója az avatást megelőző sajtótájékoztatón.

Tájékoztatása szerint az Algida üzletág Magyarországon 18 ezer eladási hellyel rendelkezik, amelyek ellátását hat nagykereskedelmi cég végzi. Ezek közül egyik az Unilever leányvállalataként működő Multifrozen Kft., amely elsősorban a Dunántúlt, kiemelten a balatoni régiót látja el. A veszprémi beruházást a helyi Bázis 1000 Kft. végezte el, ettől a cégtől bérli a létesítményeket a Multifrozen Kft. Burján Csaba szerint az új hűtőcsarnokból évi 10,5 millió darab jégkrémet forgalmaznak majd.

 

Az igazgató emlékeztetett arra: az 1991 óta működő Unilever Magyarország Kft. három gyárában összesen 450 dolgozót foglalkoztat, teljes létszáma csaknem ezerre tehető. A cég Nyírbátorban tisztítószereket állít elő, Röszkén élelmiszerüzemet, Veszprémben jégkrémgyárat működtet. Az Unilever Kft. 2010 évi árbevétele meghaladta a 70 milliárd forintot, s az idei évre is hasonló összeget terveztek. Burján Csaba elmondta, hogy az Unilever veszprémi jégkrémgyárában készül az Algida márkájú jégkrémek 75 százaléka, s a termékek 92 százalékát Nyugat-Európába exportálják. A 2009-ben megkezdett hárommilliárd forintos fejlesztés nyomán Európa egyik legmodernebb jégkrémgyártójának nevezhető a veszprémi üzem - jegyezte meg.

 

A beruházási összegből 2,3 milliárd forint értékben elkészült már a csarnok, a hűtőkapacitás és a raktározás bővítése, a fennmaradó 700 millió forintból pedig a technológiai fejlesztést, a gyártósor bővítését és korszerűsítését oldják meg. Az igazgató jelezte: a teljes beruházás befejezésekor - várhatóan két év múlva - a gyártókapacitás a duplájára növekszik, a dolgozói létszámnak pedig 30 százalékos bővítését tervezik. Az elmúlt időszakban évente 45-55 millió liternyi jégkrémet gyártottak Veszprémben, de a folyamatban lévő fejlesztéseknek köszönhetően az elkövetkező időszakban ez évi 80-90 millió liter fölé emelkedik - mondta. (MTI)


Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás:

Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
2026. 09. 05. 00:05
Megosztás: